Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - HAZAI TÜKÖR - Hatvani Dániel: Madártávlat és népesedés
dasági aktivitásának a foka a kunszentmiklósinál is magasabb. Egész évben itt több mint ezren végeznek mezőgazdasági munkát, javarészt a korszerű körülmények között működő állami gazdaságban. HOMOKHÁTSÁGI KÉRDŐJELEK Soltvadkerten nem sokat kezdhetünk azzal az adattal, miszerint száz év alatt a lakosság 4252 fővel növekedett. A népesedés ugyanis 1949-ig rendkívül dinamikus volt: az 1870-es 3682-es lélekszám 8748-ra duzzadt. Innentől kezdve azonban ha nem is rohamos, de fokozatos esésnek lehetünk tanúi, s így a lélekszám 1960-ban 8244, 1970-ben pedig 7934 főben állapodott meg. A dinamikus expanzióhoz szokott vadkertiek — a törzslakosságot számítva ide — ezt a fogyást csaknem tragikusnak érzik. „Mi még heten voltunk testvérek. Hárman maradtunk itt, hármonknál van összesen négy gyerek. De egy közülük már Kiskőrösön tanul, s nem is óhajt visszajönni. A többi még iskolás, ezek ittmaradása is bizonytalan. A mi családunk sorsa nem különös eset, hanem egyre általánosabbá váló.” (Szakszövetkezeti párttitkár.) „Atyai nagyapámék még voltak tizenketten vagy tizenhármán testvérek. Apámék is nyolcán. Mi már csak ketten vagyunk testvérek. Jómagam nőtlen vagyok, vagyis hát agglegény ... A nagy család divatja a 40 évnél fiatalabbaknál megszűnt. A maximum a három gyerek. Általában ennél kevesebb van. Még a 20-as években is az volt a feltűnő, ahol csak két vagy három gyerek született... A gyermek mint munkaerő is számításba jött. Kimondottan előnyös volt a sok gyerek. A föld szeretete volt a meghatározó, nem a komfort. Igaz, a gyermekhalandóság is nagy volt. Ma viszont épp az ellenkezője van: a fejlett orvostudomány az alig életrevalót is megmenti az életnek. A következmény az, hogy nincs szelekció...” (Szakszövetkezeti elnök, országgyűlési képviselő.) „Az általános iskolai tanulók között egyre több a gyógypedagógiai alany. Oka ennek nemcsak a tanyavilágban kiterjedt alkoholizmus, hanem a jómódú családok között kötött sok belterjes házasság is. Hogy ne menjen szét a vagyon... És amit most már nem is lesz kire hagyni.” (Az egyik pedagógus.) Alapvetően tehát a felfokozott polgárusuló igények vezették el a vadkertieket a túlzásba vitt születésszabályozáshoz, amely — méreteit és elterjedtségét tekintve — egy- kézésnek is felfogható. Az 1960-tól 1970-ig terjedő 11 év 1115 elhalálozásával mindössze 1157 születés állítható szembe. Soltvadkert gyakorlatilag „mínuszra" váltott. Ennek ellenére is azt kell megállapítanunk, hogy itt — legalábbis egyelőre — nem sorvadásról van szó, mint Dunapatajon, hanem az életcélok kisiklásáról, az anyagi gyarapodás mindenekfölöttiségéről. Pillanatnyilag ahhoz is kevés az ismeretünk, hogy eldöntsük: átmeneti helyzet-e a mostani, vagy pedig véglegessé merevedik, s a folyamata fátumsze- rűen irreverzibilissé válik. A mélyben munkáló életerőre két igen lényeges momentum utal. Az egyik a mezőgazdasági munkát végzők hallatlanul magas gazdasági aktivitása: egész éven át több mint 2100-an találnak elfoglaltságot a gazdálkodásban, s több mint 1100-an kilenc hónapon át. A három hónapnál kevesebbet dolgozók száma nem több, mint 363. A másik momentum a rendkívül intenzív lakásépítkezés. Az elmúlt évtizedben Vadkerten 591 lakást építettek, s ez az összlakásállománynak több mint az egyötöde. Az arányokat tekintve a Bács —Kiskun megyében a legrohamosabban építkező kiskőrösi járásban is csak Soltszentimre, Tabdi és a várossá nyilvánított Kiskőrös „körözf le" Vadkertet. Ezek a többségében komfortos lakások túlzsúfoltnak éppen nem tekinthétők; száz szobára jut 173 lakó és 25 fürdőhelyiség. Az országgyűlési képviselő szakszövetkezeti elnök így vélekedik: „Nagyapáméknak két62
