Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Gondunk: a tanyavilág
Az elosztó hálózatok, a transzformátorállomások nagy értékű berendezések; nagyobb arányú tanyavillamosítás esetén jelentősen megnövelik az áramszolgáltató vállalat évi költségét, amit a viszonylag alacsony fogyasztásból származó bevételek nem fedeznek. Az évi veszteség mértéke erősen függ a tanyavillamosítás kiterjesztésének mértékétől. A 6600 tanyára kiterjedő villamosítás megvalósulása esetén (a Bács-Kiskunban villamosítandó tanyákról van szó) egy tanyai fogyasztóra évente 1137 forint ráfizetés képződik; az előbb említett 80 ezer tanya villamosítása esetében évenként 190 millió forint lenne a ráfizetés. A tanyavillamosításnak számos előnye van: a szociális feszültség a kül- és belterület közt csökken, a gazdálkodási, termelési, műveltségi színvonal emelkedik; a beköltözési igény csökkenése következtében jelentős építőipari kapacitás szabadul fel. Ezek mind társadalmi előnyök. A hátrányok a villamosenergia-iparban, azon belül a tanyás területeket ellátó áramszolgáltató vállalatnál összpontosulnak. Körültekintő, differenciált, államilag szabályozott tanyavillamosításra van szükség, amely messzemenően támaszkodik a tanyai lakosság anyagi áldozatvállalására. És szükség van az áramszolgáltató vállalatok terheinek csökkentésére, a tanyavillamosítás kedvezőtlen kihatásait ellensúlyozó közgazdasági szabályozókra. „Nem egyszerűen arról van szó, hogy a tanyavillamosítás ráfizetéses. A hazai villamoserőmű-elosztás olyan helyzet felé közeledik, amelyben a belterületi ellátást sem látjuk megnyugtatóan biztosítva.” NEM MINDIG TUDJA A JOBB KÉZ Mocsár Gábor (író) úgy vélekedett: nem lehet eléggé megköszönni, hogy Bács-Kiskunban a megyei vezetés odaáll a tanyai iskolák és a tanyai kollégiumok ügye mellé; és odahat tekintélyével, hogy a vállalatok, üzemek is ezt tegyék. Imponáló, hogy az idén (1972) 14 millió forint gyűlt össze kollégiumi alapra — de azért az állami erőforrásokat is meg kellene nézni, hogy mire költenek el nálunk 14 millió forintot. Ő, úgymond, tudna erre példát, de nem mond, mert nem akar demagóg hírébe keveredni. A lóadó. Mérsékelhetné vagy elengedhetné a helyi tanács, de nem teszi, mert akkor kevesebb járda épülne a községben. Szóval, még ilyen módon sem tudják kárpótolni a tanyai parasztot. Régen az ellenséges városnak fizetett a tanyai nép, amely őt elnyomta. Ma fizet ennek a hatalomnak, amely szárnyára akarja venni, mégsem kap vissza ettől a hatalomtól annyit, amennyit történelmi jogánál fogva visszakaphatna. Hogyan gondolkoznak a szakszövetkezeti formáról, amely a tanyavilággal összekapcsolódott? . .. Mert amíg bizonytalanság van, addig nem tudunk nyugalmat teremteni a tanyákon. Sok szövetkezetben feltette már ezt a kérdést okos embereknek, de még magasabb vezetőknek is, hogy mi lesz a szakszövetkezeti formával, de mindenki csak a vállát vono- gatta. A nagy tömegű parasztság meg nem kap választ az aggodalmaira. Ez alapvető kérdés. Annak idején a parasztság és a politika igen okos kompromisszumaként születtek meg a szakszövetkezetek. Közben kiderült, hogy nem is olyan rossz üzlet ez sem a parasztság, sem a politika számára, de még mindig nem adtuk áldásunkat erre a frigyre... Az államhatalomnak is vannak olyan mozdulatai törvényhozási tekintetben, amelyek azt mutatják, hogy a tanyakérdés egy kicsit még mindig a gondolkodás perifériáján van. Itt van például a telekügyi rendelet. Amikor kijött ez a rendelet, a parasztok rögtön észrevették, hogy megint valami ellenük menő dologról van szó. Tudniilik : nagyon sokan vannak, akik tanyán gazdálkodnak, de igyekeznek a faluba. Megvan a félig kész házuk, de ott van a tanyájuk is. „Azt mondják, csak egy lehet egy embernek” — és megálltak épít47
