Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, I. rész)
re, de te alighogy kinyitod a szádat, máris hamisság jön belőle? Vagy éppen ezért estetek egymásba? Értem már, értem. Lám, mindennek van oka. ÁGNES: Megvédsz tőle, ugye? ANTAL: Megvédelek! Megvédelek mindenkitől, drága... Ó! (A nevét keresi.) ÁGNES: Ágnes ... GÉZA: Bemutatkoznak a régi ismerősök! De a teljes nevedet mondd neki Ágnes: Sárkány- né, Sárkány Erikné, hogy tudja a szerencsétlen legalább, hogy miért puffantja majd le az öreg. ERIK (belép): Már megint gyilkolják egymást? És nekem is szerepet osztottak? Kit lövök én le? ÁGNES (kibontakozik Antal karjaiból): Senkit. ERIK: Nem magát kérdeztem. Nos, Géza? GÉZA: Éppenséggel megmondhatnám, de ez a dolog rám tartozik legkevésbé. Majd talán Ágnes elmeséli, ha akarja. (Kimegy.) ÁGNES (Erikhez lép, megérinti a karját): Nem lő maga senkit agyon, Erik. Maga jó ember. Rég nem élnék magával, ha gyilkos lenne. GÉZA (a küszöbről visszaszól): Úgy, úgy! Rázd csak át szegényt. ERIK (megfogja Ágnes vállait): Szünet nélkül veszekszik Gézával. Próbáljon már megférni vele valahogy. Az én kedvemért! ÁGNES (haragosan): Soha nem fogok kibékülni vele! Gyűlölöm! Egy jó szó nem tudja elhagyni a száját. És gyűlöl engem. Tudom nagyon jól, minden pillanatban érezteti velem. ERIK (szomorúan): Nem gyűlöli magát. ÁGNES: Kergesse el! ERIK: Nincs hova mennie, és szegény Irénnek is rosszul esne. ÁGNES (harag nélkül): Nem baj. ERIK: Min veszekedtek? ÁGNES (ismét dühös): Tudja azt nagyon jól, legalább az álszent kérdéseivel ne zaklatna. A maga ajándékán, a legteljesebb szabadságomon! Mindig ezen veszekedtünk. ERIK: Féltékeny szegény fiú. Féltékeny magára. ÁGNES: Géza? Méghogy ő féltékeny? ERIK: Igaza volt? ÁGNES: Semmi köze hozzá. Se őneki, se másnak. ERIK: Értem. Kérem, Ágnes, menjen utána és engesztelje meg valahogy. ÁGNES: Nem megyek. Nem mindegy az magának, hogy én haragban vagyok vele, vagy sem? ERIK (fölcsattan): Hallotta? Ne idegesítsen tovább! ÁGNES: Nem! ERIK: Engedelmeskedik! Nem tűröm, hogy csatateret csináljanak a házamból. ÁGNES: Ne alázzon meg, Erik! ERIK (megenyhül): Mindegy, hogy kibékülnek vagy sem, csak rend legyen itt, és ne cibálják örökké az én idegeimet! ANTAL: Az az igazság, hogy Géza kezdte a veszekedést, az ő hangja volt az első, amit a házadba lépve meghallottam. ERIK: (fölméri Antal csomagjait, és elindul feléje): Te vagy az én Antal öcsém? ANTAL: Te pedig Erik vagy, az én bátyám. ÁGNES (kimegy). ERIK: Ülj csak le. Fáradt lehetsz. ANTAL: Köszönöm. Nem nagyon. (Leül, Erik a háta mögé kerül, és úgy állítja a fotelt, hogy a napfény Antal szemébe vágjon. Antal elfordítja az arcát.) ERIK: Nem szereted a napot? Kiszállhatsz, ha nem bírod. ANTAL: De. Bírom. Jó vicc. ERIK (nevet, elengedi a fotelt): Szóval téged kellene lelőnöm Géza szerint? ANTAL: Milyen kár, hogy nem vagy már államtitkár, akkor nyugodtan megtehetnéd. Meg is tetted annakidején néhányszor, úgy hírlik. ERIK: örülhetek annak, hogy ennyit foglalkoztál a viselt dolgaimmal, ha mégoly fölületesen is. ANTAL: ERIK: Hm! És hova indultál evvel a sok holmival ? ANTAL: Ide, hozzád. Megkaptad a levelemet, remélem. Amiben megírtam, hogy ma érkezem. Ajánlva küldtem. ERIK: Igen. Nagyon buzgó levelező vagy. ANTAL (színpadiasán): Látni akartalak, bátyám. Olyan boldog voltam, amikor meghívtál. Megdobbant a szívem is. Mondtam ma21
