Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 3. szám - Czakó Gábor: Szerelmek (Színmű, I. rész)
gamban: lám, mégis van benned családi érzés, szegény apánkból az elfogultság szólt, amikor annyi rosszat beszélt rólad. ERIK: Apánk? ANTAL: Tudod, néhai Sárkány Dezső, aki fölnevelt bennünket. Szót sem érdemel. Nem érdekes. Világéletében kis vacak taní- tócska volt, semmire se vitte. Képviselő se volt, államtitkár se, ráadásul tavaly ki is múlt az árnyékvilágból. Éppen akkor temettük, amikor házasodtál. Gondolom, ezért nem értél rá eljönni a temetésére. Nem vesztettél sokat; a temetések úgyis unalmasak, nem beszélve arról, hogy nekünk is ki kell majd venni a részünket belőlük. ERIK: Mitakarsz tőlem? ANTAL: Mondtam már. Látni akartalak. ERIK: Megtörtént. ANTAL: Te nem örülsz? ERIK: De. (Takarékosan kevéske szódát tölt egy pohárba.) Nagyon örülök, hogy láttalak. (Antalhoz lép, kezet yújt.) ANTAL (Elfogadja a bátyja kezét, baljával megsimogatja annak jobbját. Ülve marad.): Szép kezed van. Látszik, hogy nem sokat kapáltál vele. ERIK: Mondd már ki végre, hogy mi szél hozott, nincs időm tovább lopni a napot. ANTAL: Te okos ember vagy. Rájössz, majd magadtól is. (Föláll, a bárszekrényhez megy. Tölt magának.) Megengeded? ERIK: Igyál, amennyi beléd fér. Én úgyse élek vele. ANTAL (iszik): Nagyon finom. ERIK: Pénzre van szükséged? ANTAL: Pénzre? Nem mondom, nem ártana egy kis pénz. ERIK: Mennyi kell? ANTAL: Egy millió? Egy húszas elsejéig? Még nem is tudom. ERIK: Menj el békével. Mondd meg, mit akarsz; ha tudom, teljesítem, és utána menj el innen. ANT AL: Nincs jogom itt lenni ? Nem te hívtál ? „Nézz be, hozzám öcsém, ha erre jársz!” Hát most erre jártam, és benéztem. ERIK: Bár ne írtam volna. ANTAL: De írtad. ERIK: Nem hittem volna, hogy ilyen ember vagy. ANTAL: Mit vártál? Elvégre a testvéred vagyok, ha nem is vérszerinti, csak fogadott. Úgyszólván te neveltél: minden tettemre- szavamra azt hallottam, te hogy csináltad, te hogyan mondtad volna. ERIK: Nem vitázom veled, azt hiszem, egyikünknek sincs szüksége arra, hogy veszekedjünk hiábavalóságokon. Éjszakára befogadlak, kapsz egy szobát, aztán reggel búcsút veszünk. Csak egyet kérek tőled. ANTAL: Nos? ERIK: Hagyd békén a feleségemet. ANTAL: Ne félj, nem fogok elvenni belőle semmit. ERIK: Komolyan figyelmeztettelek. Ha nem tartod magad a szavamhoz, magadra vess! Ha vissza is vonultam, hosszú még a kezem, és amint esetleg segíthetek rajtad, úgy meg is bánnád, hogy nem fogadtál szót! ANTAL: Jaj nekem, szót fogadok, csak meg ne haragudj! De nem lenne helyesebb mégis, ha te vigyáznál rá? Mégiscsak a te feleséged ! ERIK: Elég legyen! (Megragadja Antal karját.) ANTAL: Mindenki őrizze a maga jószágát. ERIK (két kézzel szorítja-csavarja öccse karját): Utoljára figyelmeztetlek! (Pár pillanatig farkasszemet néznek, majd elengedi és kifelé indul, amint az ajtót nyitja, beesik rajta a hallgatózó Irén.) IRÉN : Bocsánat, mérnök úr! (Törülgetőron- gyáttépdesi.) Éppen az ajtót törültem. Olyan kevés eső esett ezen a nyáron, minden állandóan poros. ERIK: Ez a fiatalember az öcsém. Itt fog éjszakázni. Ágyazzon majd meg neki a kisszo- bában. IRÉN: Igenis, mérnök úr, igenis! (Beljebb jön, pukedlizik Antalnak.) Jó napot kívánok! ANTAL: Jó napot! ERIK (kimegy). IRÉN: Én vagyok az Irénke, de szólíthat Erik néninek is (nevetgél), ahogy néha viccesen szoktak hívni. Tetszik tudni, én már huszonöt éve vagyok a mérnök úrral, úgy hozzáalkalmazkodtam, hogy állítólag még hasonlítok is hozzá, és szinte össze vagyunk már nőve ... ANTAL: Különösen maga, a fülénél fogva. 22
