Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - SZEMLE - Körber Tivadar: Bruno Walter levelei

Két hosszabb versciklusa a Vegyeskarra és a Történelmi album, melyek négysoros képi aforizmákból állnak, a kötet legértékesebb darabjai.

Szinte egy tömbből kovácsolt ötvösremeklésre emlékeztetnek. Mindkettő versdarabjaiban külön- külön és együtt értelem és poézis dobog. Az első ciklus valóban különféle szólamok együtt- hangzásává lesz, a második: mint régi kódex, fakszimilekiadásban, aranyló iniciálékkal ragyog. Liliomok zászlai és csillagfák cifra ágai közt Árpád és Holofernesz fejével hollóként szálldosó Judit, László a vizet fakasztó bárddal, Erzsébet a rózsákká viruló kényérrel szimultán kavarognak.

A másik nagyfontosságú, egymáshoz kapcsolódó versek sora a Találkozások. Az örök emberi kérdéseket feszegeti itt a költő, akárha úgy is, mintha különleges metamorfózisban emberként értő „Fa" kérdené: „mivégre születtem?” És választ is ad rá azzal, hogy egymásután építi föl motívumokból : mindenki valakiért született, egymásért születtünk. A vándor és fa, pásztor és hold, a földműves és a nap stb. mind egymásért van.

Galambosi ez utóbbi könyve szintézis pályáján. Előtte bizonyította, hogy sokat várhatunk tőle, a Sárkányok és tűzfák megjelenése óta (1967) már nemcsak elindult bejárni az ismeretlent: a „silva rerum"-ot, a dolgok erdejét, hanem mint említettem fentebb, kérdező-lélegző fákat is talált. És ennél nagyobb lángja nincs is az örömnek, mintha rájövünk a költészet hatalmára, világmegváltó erejére, hogy: „A vers szerszám, mérőeszköz, hétköznap, virág és ünnep.”

KELÉNYI ISTVÁN

Bruno Walter levelei

Századunk első felének egyik legnagyobb karmester-egyénisége volt Bruno Walter, akit személyesen már csak legfeljebb a legidősebbek láthattak-hallhattak nálunk. Számos kitűnő hanglemezfelvételéből azonban valamennyien ismerjük, s a rádióban nap mint naD hallhatjuk. Művészete hidat vert két korszak közé: ő maga még személyes, tanítványi kapcsolatban állt a búcsúzó romantika utolsó nagy komponistáival : Gustav Mahlerrel, Richard Strauss-szal — hitelesen őrizve és örökítve tovább műveik előadási hagyományait —, ugyanakkor ő volt az, aki utat tört, és fiatalabb pályatársai számára példát mutatott a nagy klasszikusok — elsősorban Mozart — modern értelmezése, romantikus sallangoktól megtisztított igazabb és stílushűbb interpretálására. Elsősorban ebben volt modern művész, az újabb korszak új utakra lépő zenéjével szemben értetlenül állt, sőt a mi számunkra a XX. századi zene immár klasz- szikusnak számitó nagyjaitól tudatosan el is határolta magát: bennük a zene hanyatlását, dekadenciáját látta.

Vajon mit tárnak fel e gazdag művészi életpálya benső erővonalaiból a magyar nyelven is megjelent válogatott levelek? Meglehetősen keveset. Nem mintha e könyv végigolvasása nem lenne önmagában is érdekes és tanulságos. A levelek mindenekelőtt dokumentumértékűek. Kissé hézagosán, „ballada- szerűen" nyomon követhetjük belőlük a nagy karmester életét, kibontakozó és magasra ívelő karrierjét, a pályával együttjáró különféle intrikák visszhangját, döntéseit és nagy megrendüléseit, egy-egy reagálását a történelem viharos és tragikus eseményeire, politikai világlátásának fejlődését, még a legsötétebb időkben is töretlen optimizmusát, hallatlan munkabírását, az ifjúkor lobogását, olykor nyers szókimondását és az öregkor érett, de nem kevésbé határozott bölcsességét, Egyszóval: az embert.

94