Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - SZEMLE - Kelényi István: Galambosi László: A láng örömei
Nagy Miklós láthatóan szereti, becsüli Keményt. Kedvtelve — s így: kedvet ébresztve — merül el egy-egy regényének, tanulmányának elemzésében, egy-egy jellemének boncolgatásában. A szeretet azonban nem teszi el nézővé sem eszmei gyengék, sem művészi hibák iránt, így pl. az általa Is legjobbnak tartott Kemény-regény, A rajongók esetében „túlfinomult cselszövényekben szétpor- ló epilógus"-ról beszél, a Zord idő Komjáti Elemérének tetteit „ésszerűtlenek”-nek, „megma- gyarázhatatlanok"-nak tartja. Szerzőnk nemcsak műelemzések „mélyfúrásaival", hanem világ- és magyar irodalmi összehasonlításokkal is árnyalja Kemény Zsigmond művészetéről kialakítandó képünket. Kemény regényeivel kapcsolatban Scott és Balzac szokott lenni a világ- irodalmi viszonyítási pont: ő jócskán túlmegy ezen, elsősorban Schillert, de számos más írón kívül Dosztojevszkijt is bevonva vizsgálódási körébe. Az utóbbi alakjaihoz a Zord idő Barnabását érzi közel, aki — mint írja — „egyesíti jellemében Ivan Karamazov és Szmergyakov típusát”. A párhuzam bővebb kifejtésének s egyben ésszerű korlátozásának ismertetésére itt nem keríthetünk sort, meg kell elégednünk azzal, hogy utalunk a könyv Barnabás jellemével foglalkozó fejezetére. Galambosi László: A láng örömei „Soha nyugtalanabbul nem készült föltárni anyag és lélek útját" — írja Galambos László új kötetének záróversében korunk emberéről és én ráigazitom magára a költőre ugyanezt a mondatot. Mert A láng örömeiben Galambosi nyugtalanul és pontosan térképezi föl a testiségben gyökerező lélek magányos vergődéseit, önmagát. A világ számára örömlángforrás, hatalmas tűz, melyből maga is él, ahol melegszik és fényénél karcolt barlangrajzaival: e versekkel teszi ismerőssé a gyerekkor legyőzhető sárkányait, profa- nizálja kívánatossá a litániák „Stella maris .. ."-át, tengernek csillaga-Máriáját, tündérkedik anyjáért- apjáért a halállal, lobog, mint a hajdani menyasz- szonytáncok mámorban, a szerelem sámánköntöKemény Zsigmond műveit 1967 óta sorozatban adják ki. Nagy Miklós könyve — bár elsősorban azokhoz szól, akik többé-kevésbé tájékozottak Kemény müveinek világában — kedvet ébreszthet, tanácsot adhat értő olvasásukra. Ezenfelül elgondolkodtat afelől is, nem tartoznék-e a középfokú, középiskolában szerezhető irodalmi műveltség körébe a megbirkózás Kemény valamelyik regényével. OROSZ LÁSZLÓ sében. Volt egyszer egy mesebeli elárvult fiú, ahogy erről a kötet első szép ciklusa tudósit, aki elindult kíváncsian a vándor lovasok nyomán világot látni és ijedten jajdult föl az első sebekre: „Miért a tündöklő áradás, az öröm, ha fodrai fakulnak?” „De az utak hallgatnak" — feleli egy másikversében erre. Megy tovább, hogy mégis bebizonyítsa a mesék igazságát: „a gyermek győz”. A kötet öt ciklusra tagolódik, ezzel gondolati ívét adja meg ennek az útnak, hogy a Forduló ar- cok-ban „hajlékonyörömök",alángnál is karcsúbb és égetőbb szerelmes combok őrizzék, hogy Ci- teraszó mellett, a költészet útjelzője igazítsa el a háromfelé nyíló utak között a jóra, Fölmetszett éjeken át eljusson a történelmi tablójú Találkozásokig. Tudja, hogy e találkozások csak akkor adatnak meg az embernek, ha ismeri a „Hűség” titkát. Útján szembenéz a halállal is gondolatban, hogyha találkozna vele, ne rémüldözzön a szíve, bár Fiamnak című versében megremeg: „Meddig kísérhetlek?" 93
