Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - SZEMLE - Seres József: Thurzó Gábor: A részedettek
SZEMLE Thurzó Gábor: A rászedettek Thurzó Gábor a felszabadulás után kétszer került az irodalmi érdeklődés előterébe. Először az ötvenes évek végén, amikor az Ámen, ámen című elbeszéléskötete nyilvánvalóvá tette, hogy komolyan leszámolt a múlttal, s már a mai élet problémái is mélyebben foglalkoztatják, másodszor a hatvanas évek vége felé, amikor A szent című regénye kritikai vitát is kiváltott. Igaz, hogy ez a regény lényegében szintén a múlttal való leszámoláshoz tartozik, de átfogóbb koncepciója és témájának világnézeti kiélezettsége méltán keltettek nagyobb figyelmet. A rászedettek gyűjteményes kötet, tehát látszólag nem ad újat, legföljebb együtt mutatja azt, amit eddig különböző köteteiből leszűrhettünk. Mégis, mint az ilyen jellegű kiadványoknál lenni szokott, „A rászedettek" több ennél. Thurzó Gábor novellái így, ebben a nagyon tervszerű, céltudatos válogatásban mintha új életre kelnének, más megvilágításban állítanák elénk az írót. A múlttal való leszámolás egyéni belső vívódásból egyre inkább általános érvényűvé válik. Thurzó a valóság alakulásának olyan mozgató rugóit tárja fel, amelyek már tovább mutatnak, múltból a jelenen át a jövőbe. S ezt nem a külső változások, külső történések bemutatásával, hanem belső, lelki konfliktusok művészi kivetítésével éri el. Felcsendül valamelyik novellájában egy motívum, aztán más-más variációban az élet, a belső én, sok motívumával gazdagodva halljuk újból és újból. Mintha nem is külön elbeszélésekről, hanem valami nagy élmény különböző oldaláról, vagy szakaszáról volna szó. Ennek a nagy élménynek szimbolikus kifejezője a cím is: „A rászedettek”. Vagyis egy egész nemzedék, de legalább is annak zöme, amelyet ördögi tulajdonsággal próbáltak tévútra vinni, a hazugság, a galádság szolgálatába állítani. Legélesebben tükrözi ezt a „Bognár tanár úr balladája” című novella. Ebben sűrűsödik össze legátütőbb erővel a tiltakozás, válik legkeserűbbé az öntudatra ébredés, de a kötet egész szerkezete - mint már említettem - olyan szilárd és céltudatos, hogy az egyes novellák elemzésének is csak azon belül lehet helye. A három ciklus ugyan egyszerű időrendiségnek tűnik, de közelebbről vizsgálva kiderül, hogy egyúttal fejlődési határokat is tükröz, s ennek vizsgálata a legeredményesebb útnak Ígérkezik a kötet bemutatásához. Az első ciklus (Szűk körben. 1937 — 1944) nemcsak azt jelenti, hogy az írónak ez időben írt novelláit tartalmazza, hanem az író szűkebb életéről, gyermekkoráról, otthonáról, egyéni életének eseményeiről, gondolkodásának alakulásáról vall. Persze nem életrajzi novellákról van szó, bár a tizenkét novellából négy-öt valóban saját gyermekkori élményeit idézi. Inkább úgy jellemezhetnénk ezt a ciklust, hogy a polgári világ, a polgári élet jellemző színfoltjait festi. A polgári életét, amelynek jobb módú kisemberei mindennel megalkudnak, semmit sem kockáztatnak (Hazárdjáték), hiszen úgy nőttek fel, kis örömök, egyéni gondok, egyéni célok, érdekek között (Új bor, Kifosztjuk Lujza nénit. Az altest nélküli nő. Gőzfürdő, A küszöb), de ezekben a novellákban is érezzük a humanitást. A gyermeki érzés tiltakozik az élet nyerseségei, igazságtalanságai ellen. Ez azonban általában mit sem számít: ezek eltűnnek, mire felnőtté válik az ilyen gyermek. Talán még az olyan kegyetlenségei sem hagynak mélyebb nyomot, mint az elvek és a valóság ellentétei (Apám házai), vagy az emberi tragédiák (Niobe, A paradicsom kapujában. Árvák, Gyilkosság). Ebbe az életbe, ebbe a kilátástalanságba születik bele 90
