Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 2. szám - JEGYZET, TANULMÁNY - Gál István: Shelley tudomása a magyarságról

Pozsonyba. A két ellenfél között a háborút nem egyszer félbeszakították; persze nem az igazi béke szilárd alapján, hanem egy-egy 6 — 8 évig tartó fegyverszünetre. Ez az időszak rövid volt a harc abbahagyására, de sokáig sohase tartott a megállapodás szerint; egy-két nyári szünet után az ellenségeskedések újra kitörtek, a gyanakvás és bizalmatlanság megnövekedett jeleivel. A tovább folytatott háborúnak nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

A háború szenvedélyesen, de kedvtelenül folyt; még a fejedelmeket sem érdekelte, akik zászlójuk alatt vezették; mindenesetre mindez a zaklatás és elnyomás a magyar nép ellen irányult. Nem volt semmiféle szabály, amelynek engedelmeskedjenek, mindenfelé hadiszin- tér támadt; egyetlen hely, egyetlen tartomány, egyetlen város, templom vagy palota, kunyhó vagy kastély nem lehetett biztonságban, mert nem fordulhatott azokhoz, akiknek a támogatását várta. A gyors hadseregek egyik nap nyugaton táboroztak, úgyszólván másnap az ország legkeletibb vidékein jelentek meg. A művészeteket elhanyagolták, a civilizációt szétrombolták. Az éhező parasztság örömmel csatlakozott a partizánsereghez a puszta kenyérért; tolvajok bandái, akik a régi jó idők ellenőrzése alatt majdnem eltűntek, újra feltámadtak és beszivárogtak a hadseregbe. Ha egy gondolkodó szemlélő szemügyre vette az országot, kísértésbe jött, hogy csodálkozzék a lakosságon, amelynek még van bátorsága, hogy a mezőn dolgozzék. Nem sokkal azután, hogy Bécs kapuit elhagytam, ahogy egyre messzebb haladtam, annál szomorúbb látvány tárult elém. Az ország számos helyen tökéletesen elpusztítva; falvak hamuvá rogyasztva; városok, falvak térfogatára és jelentéktelenségére csökkentve; a szántóföldek megtrágyázva embervérrel; az utak tönkretéve; az emberi találékonyság alkotásai csaknem teljesen eltűnve; a roppant sivatagban itt-ott egy-egy oázis- nyi megművelt terület. A lakosok, akiket láttam, megfélemlítettnek, betegesnek, összetörtnek és kétségbeesettnek látszottak; alig akadt itt-ott egy-egy ember, aki nem vesztette volna el apját vagy testvérét, akinek a feleségét ne becstelenítették volna meg, vagy akinek a gyerekeit ne a saját szeme láttára mészárolták volna le. A jobbmódú osztályok tagjai nem indulhattak neki az országnak fegyveres kíséret nélkül, hanem csakis kompániákban vagy karavánokban ... A sivár elhanyagoltság, amibe minden belesüllyedt, fertőző betegségeket termelt újra meg újra, a piszok és az éhínség könyörtelenül nyomult azok után, akiket a kard és a pestis megóvott.

Ahogy eredetileg elhatároztam, Budára, a királyság fővárosába vonultam be. Ez a török kezében volt, de nekem nem számított, hogy mohamedán vagy keresztény uralkodó földje. Hamarosan észrevettem, hogy ha ezen a szerencsétlen nemzeten valamennyire segíteni akarok, nehezen tudom azt másképp megvalósítani, mint hogy a munka szellemét újra élesszem közöttük — tudtam, hogy a pénz még nem jólét, azt sem megenni, sem meginni nem lehet, önmagától sem ruhát, sem lakást nem ad.”

A főhős magyarok között Chatillon grófjának nevezi magát, ami azért érdekes, mert a szerzőnek tudnia kellett, hogy III. Béla felesége Chatillon Anna volt. Budáról fölméri az ország gazdasági állapotát, és bár idejében érkezett a tavaszi vetés elrendelése, előre gondoskodni kíván a rossz termés vagy az aszályos esztendő esetére, azért gabonatárházakat akar létesíteni az ország különböző pontjain, és már működése kezdetén gabonát akar importálni a szomszéd országokból. A mezőgazdaság mellett azonban munkát kíván adni a városi dolgozóknak is. A szerző magyar vagy magyar vonatkozású történeti forrásokat használ, mert XV. —XVI. századi magyar történelem számos konkrét személyisége, eseménye és adata említésre kerül. (Ne felejtsük, a főhős 1560-ban érkezik Magyarországra.) A magyar történelem legendás alakjai közül elsősorban Mátyás király áll előtte nagy tiszteletben; „Corvin Mátyás, Magyarország királya annyira nagy barátja volt az irodalomnak, hogy háromszáz kódexmásolót tartott udvarában, akiket állandóan alkalmazott, hogy a római és görög irodalom értékes maradványait sokszorosítsák.” Nádasdi Tamás, a nádor, Mátyás ragyogó udvarát folytatja; szerepel Báthory András, ha nem is történeti sorsával; említi Szigetvár ostromát, és tud az egri nők hőstetteiről. A magyarságot „nagy hősi nemzet”-nek nevezi és hangsúlyozza, hogy ő is azért akart itt hős lenni: mert ,,Magyarországon mindenki hős”.

Magyar szempontból nem csekély fontosságú tehát, hogy az angol irodalom nagy forradalmár költője, Shelley, akiről eddig csak annyit tudtunk, hogy a lengyel és a görög szabadságharcok, Koszciusko és Marrocordato létéről volt tudomása, a magyar történelemről, a magyar nemzeti jellemről annyit tudott, amennyit Godwin fent említett regényében ifjú korában újra meg újra elolvasott.

86