Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Mocsár Gábor: Kétezerhez közeledve
Nagyalföld a klasszikus példa, de más tájakon is széleskörű és mélyreható volt ez a folyamat. Az ilyen paraszti tömegekből került ki a sokat emlegetett 900 ezernyi ingázó túlnyomó többsége. Továbbmenve: az is köztudott, hogy egy-egy építőipari vállalat, gyár, üzem, bánya stb. a kifizetett munkabér egy bizonyos százalékát „kommunális adó” címén a telephelyén illetékes községi, járási vagy városi tanács számára befizeti. Egy-egy ipari körzetben ez igen' jelentős összeg ! Mi tehát a helyzet? Az, hogy mondjuk, Szabolcs-Szatmár emberei — mert lakóhelyükön és környékükön nem találnak munkát — tömegestől járnak el az ország más iparosodott helységeibe, ott munkaerejükkel értéket termelnek, munkájuknak az a mellékes, járulékos „haszna”, hogy kommunális adó címén hozzájárulnak a község fejlesztéséhez, nem a lakóhelyükön jelentkezik (ahol pedig családjuk állandóan él. ahol gyerekeik iskolába járnak, az átlagosnál sokkal rosszabb kommunális körülmények között), hanem ott, ahol munkaadó vállalatuk székel. A falu elveszti tevékeny, munkabíró embereit, akik keresetük egy részével természetesen hozzájárulnak családjuk — s így falujuk — anyagi erejének növekedéséhez, de ami a falujuk kommunális fejlesztését illeti, az általuk megtermelt hozzájárulás nem a saját falujukban, hanem más, minden bizonnyal jobban ellátott helységben realizálódik. Ilyen módon a színvonal amott nő, emitt stagnál — a különbség egyre feltűnőbb. De ez csak egy példa rá, hogyha következetesek vagyunk, mi módon kellene átgondolni — mondjuk — a falvak kommunális fejlesztésének lehetőségeit, ebben a kérdésben is átprogramoznunk az agyakat. El kellene jutni ahhoz a felismeréshez, hogy falun is lehet majd élni, a XXI. században is, ennek felismerése viszont arra ösztönözzön, hogy ne csak a falu és a város közti különbség megszüntetésén dolgozzunk — a falut közelítve a városhoz — hanem azon is, hogy a falu jelenlegi állapota és a technikai fejlődés színvonala közti különbséget, hovatovább szakadékot kellene áthidalni, megszüntetni, hogy a minden bizonnyal emberibb, humánusabb lakóhelytípus, a falu technikailag is otthonos, modern, s valóban vonzó környezetté váljon a XXI. század embere számára. Aki — s ezt is egyre inkább számításba kell venni — mind hevesebben ösztönösnek tetsző mozdulattal fordul a várostól a kisebb települések, pontosabban: a természethez közelibb lakóhelyek felé. A nagyváros embere tapasztalatai alapján már mérlegre tette a város és a falu közötti különbséget, s a falu — persze, a modern, technikailag ellátott falu — javára döntött: hogy a városban élés hátrányaitól meneküljön, ha megteheti, inkább hosz- szabb ideig ül gépkocsiján, hogy városi munkahelyéről a távolabbi otthonába hazatérjen. Miért? Azért, hogy amikor hazaér, megnyugtató — s nem idegesítő — emberi környezet és otthon várja. Hosszabb ideig ül a volánnál? Ez sem biztos. A nagyvárosok, még inkább az óriásvárosok közlekedési zavarai, sokkjai, apokaliptikus összeomlásai a nagyvárosi közlekedést már ma is olyannyira lelassítják, a technikai fejlődés már ma is olyannyira önmaga ellentétébe csapott át, hogy már-már a nagyvárosi gépkocsiközlekedés csődjéről beszélnek. S még inkább — jósolgatnak. TANYÁK KÉTEZERBEN? Itt lépjünk tovább egy gondolattal. Amikor a város és a falu közötti ellentét dilemmája a múlt század közepén — a kor legmagasabb gondolati szintjén — napirendre került, senki sem láthatta a közlekedésnek azt a forradalmát, amely a benzinmotor feltalálása (1885) óta kezdődött s az utóbbi évtizedekben végbement. A távolság, amely térben és időben város és falu közé ékelődött, azóta — időben is, térben is — törpévé zsugorodott: nem lakik messzebb munkahelyétől az a dolgozó, aki ötven kilométerre lévő, netán vízpartra épített vagy csöndes völgyi faluban elbújtatott otthonából jár a városba, mint az, aki egy városon belül, mondjuk tizenöt kilométert kénytelen gépkocsikázni otthonától munkahelyéig, márpedig nagyvárosokban, például Budapesten, óriásvárosokban méginkább, ilyen távolságok, igenis elképzelhetők. De a közlekedés forradalmasodása új.módon|fogalmazzameg — településpolitikáról lévén szó — azt a sokat vitatott s máig le nem zárt kérdéskört is, amelynek neve: a magyar tanyakérdés. Úgy látszik, ez a sajátosan magyar gond afféle vándorfogalomként működik: fel-felbukkan, új meg új oldalról mutatja meg magát, arra késztetve a vele foglalkozót, 42
