Forrás, 1973 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Harmincezer takarékban (kisregény)
— Igen, főmérnök elvtárs... De... én nem azt akarom, hanem be szeretnék kerülni a szalagba. — Mit beszélsz?!... — tette le végképp a lapot a másik. — Ne a fizetésem emeljék föl, hanem tegyenek be a szalagba. — A termosztető sehogy sem akar rákapni a menetre. — ...Mikor emelték utoljára a fizetésed? — Most elsején lesz egy éve. — Akkor nyugodj meg! — intett Kobzos, és egy terjedelmes könyvet emelt le a kézipolcról. — Félévenként lehet órabért emelni. Ez szabály. Ha Dersi megígérte, akkor meg is kapod. — És kinyitotta a könyvet a könyvjelzőnél. A főkönyvelő — ha nem ment sehová — korán fekvő ember volt. Rózsika mégis bekopogott hozzá: — Nincs valamire szüksége, Toka elvtárs? — De igen. Nagyon viszket a hátam. — Tréfából mondta, de csillant a szeme. Rózsika már ismerte az ilyeneket, s ha jókedve volt, megfelelően vágott vissza. Most csak állt az ajtóban, szorította kilincset. — Mi baj? — húzódott fentebb Toka. — ...Főkönyvelő elvtárs, értsék meg, én a szalagba akarok menni dolgozni! — A szalagba?!... Meg vagy te háborodva, leányzó!... Mi ütött beléd? — Semmise nem ... A szalagba akarok menni, és ne a fizetésemet emelgessék. — Sza-lag . .. lag ... lag... lag .. . alagu-út... — dudorászott csendesen Toka, majd a jegyzetfüzete után nyúlt, keresgélt benne: — ...Igen... Szombat-vasárnap-hétfőn a Balatonra megyek. Elengeded velem Gerzsit, vagy jösszte is?... Remek a víz, a rádió ma reggel mondta, huszonhat fok. A lány életében először érezte, hogy ordítani kéne. Rákiabálni erre az emberre. De megrettent: elvégre ő a főkönyvelő a gyárban .. Megrázta hát a fejét, és kifordult a szobából. — Drága gyerek... — mondta a főtechnológus, és hátulról előre szánkáztatta ujjait kopasz fején — azt hiszed te, hogy a gyárba csak úgy ukk-mukk-fukk! meggondolom és beugrók?!... — Számolni kezdte az ujján: — Hát először is: Van-e fölvétel? Ez idő szerint nincs fölvétel! Másodszor: Van-e béralap? Nincs béralap! Harmadszor: Van-e munkaerőszükséglet a szalagban? Nincs! Negyedszer... — legyintett. — Szóval, láthatod, fogas kérdés ez.. Nem jó neked itt?... — Hallom, mindenkit felbolydítottál — mondta másnap reggel az igazgató, és keserű ránc gyűrődött a szája két sarkába. — ...De ha nagyon akarsz, akkor, természetesen, sorra kerülsz, mikor fölvétel lesz. Csak... tudod-e, hogy akkor két műszakban kell dolgoznod ? — Tudom. — Tudod ... de azt nem tudod, hogy akkor át kell költöznöd a női szállásra, le a városba?... — Rózsikának megrebbent a szeme. Az igazgatónak megerősödött a hangja: — Ezt nem tudtad, mi?! Mert itt nő tulajdonképpen nem lakhat. Neked csak azért adunk helyet, hogy . . . — ...Köszönöm szépen, Dersi elvtárs — rebegte Rózsika, és kitámolygott az ajtón. Munkásszálláson lakni, egy szobában 6 — 8 mással együtt... brrr!... És hová tenné Gerzsit? ... — Ha csak az a baj! — nevetett Ilonka néni, mint a mesében a jótékony banya. — Hát eljössz hozzánk! Józsi ősszel úgyis kollégiumba megy, Miskolcra... Addig meg... addig meg... Te! Hiszen éppen most üresen áll egy kis szoba a női szállóban! Most költözött ki egy házaspár. — Alllonka néni mindent nagyon jól tud! — csapott ingerülten az igazgató. — . . . Oda ... oda kell beköltöztetnünk egy fiatal házaspárt... Igen-igen, talán már a jövő héten megérkezik!... Nincs főművezetőm a hidegsajtolóban. Alig tudtam idecsalni azt az embert... Fiatal házas, ne hagyj isten, hogy felesége nélkül mozduljon valahová — nevetett, megnedvesítette a szájaszélét. — Tudod, hogy vannak a fiatal házasok... ...június vége volt; a nyitott ablakon becsapó meleg esti légáramlás hullámokban hozta a tücsökcirpelés, az álmos madarak csippanásainak hangját; a domboldalon száradó anyaszéna illata csiklandozta a nyálkahártyát... 23
