Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - JEGYZETEK - Ablonczy László: Közösségteremtés vidéken
maradnak. Mert Pestre kerülni egyre nehezebb, a főiskolát végzettek, mégha tehetségtelenek is, ügyeskednek annyira, hogy valamelyik fővárosi színháznál szerződést kapjanak. így lelassul a mozgás, állóvízzé válik a vidéki színészet. Elöregszik, mert nincs, főiskolát végzett utánpótlás. Nincs mit tenni, dillettánsoknak nyitja meg ajtaját, mert új arcokra, fiatalokra szükség van. A maradókat pedig nem becsüli eléggé. Természetesnek veszi létüket. Az ő helyzetükben, nekik való szerepekben nem gondolkodik színház. Egy-egy vidéki város rangja, hogy színházában van egy Bürös Gyöngyi, egy Horváth Sándor, egy Upor Tibor, egy Fekete Tibor, egy Dévay Camilla. Reklámozni kellene őket, színházat alapozni rájuk. Mert aztán lehet ocsúdni, ha a művész otthagyja a várost. A futtbalcsapat sorsa közügy, de hogy milyen a színház, ki játszik benne, ki megy el, az különösebben senkit sem érdekel. így kerekedik egésszé a HELY szellemi természetrajza . . . Fontos tennivaló: jó közérzetet teremteni, megbecsülni a színház munkásait. Nemcsak a színészeket. A műszakiakat, a technikai személyzetet is, akik éppoly segítői, teremtői az előadásnak és a sikernek, és éppúgy okozói lehetnek a bukásnak is. Tarthatatlan, hogy méltánytalan fizetség ellenében szívre-szervezetre hivatkozva dolgoztassuk őket napi tíz-tizennégy órát. A pénzügyi gond, és hogy nincs becsületük, az iparba kényszeríti őket, ahol kevesebb időben akár kétszer annyit is kereshetnek. És mondom, nemcsak az anyagi becsüiésről van szó, az erkölcsiről nem kevésbé. Mert csak rossz légkörben, rossz színházban fordulhat elő az olyan eset, hogy a tegnap az utcáról felszedett segédszínész kinézze a társasbuszból a színháznál négy évtizede dolgozó országosan nagyrabecsült maszkmestert csak azért, mert ő „művészi állományúnak” számít, az pedig műszaki dolgozónak. Tehát a „művészek buszában” semmi keresnivalója. És milyen színházigazgató az, akinek színházában tucatjával vannak az effajta esetek, és a munkásai úgy emlegetik, hogy évente egyszer látják, újévkor fel méltóztatik fáradni a dolgozóknak boldog új évet kívánni, de egész évben meg sem ismeri őket. Az öreg, tapasztalt, rutinos műszakiak otthagyják a színházat, helyettük alkalmi munkások jönnek, akiknek nem életelemük, legföljebb munkahelyük a színház. Ok nem a zsinórpadlás művészei, nem fődíszletezők, csak trógerek, néhány hónapig cipel- getnek napi tíz-tizenkét órát, aztán továbbállnak. A bizonytalanság, a szaktudás hiánya meghatározza a munkamenetet, a kapkodás, a tapasztalatlanság, a hozzá nem értés feszültséget okoz, rontja mindenki közérzetét, a színház egész életét. Közösségteremtő előadásokat! Németh László írja egy helyütt, hogy ő a magyar színjátszás megújhodását a vidéktől várja. Mert, ha lelkes, tehetséges, megszállott kis társaság összejön egy-egy vidéki városban, színházi forradalmat képes csinálni. A műsorrend, a játékstílus, alkotó közösség és a viszonylag zárt vidéki kisváros közönsége atmoszférát, színházi életet teremthet. Itthoni példára nem tudok hivatkozni, de a lengyelekre igeniWroclawban, Nowa Hután nemcsak országos, de európai mértékkel mérve is jelentős színházi élet alakult ki. Beszéltem egy fiatal lubllni vezető színésszel; nem Varsóba szeretne menni, hanem Okopinski színházába vágyik Gdanskba. Nálunk a vidéki színésznek álmai netovábbja Pest, nagyon mellékes okok miatt megy — ha megy — más vidéki színházhoz. De miért is vágyakozna máshová? Itt is, ott is egyforma, a vidéki színháznak nincs vonzása. Mert nincs szellemteremtő közege. A belső, elmélyült munka nagyon szükségeltetne, amely a tehetséges, vidéki életet vállalt színészeket összetartaná. S ha egy ilyen belső, teremtő munka, lobogás egye74
