Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 1. szám - JEGYZETEK - Ablonczy László: Közösségteremtés vidéken
Jegyzetek ABLONCZY LÁSZLÓ Közösscglercwnics vidéken Nem titkolom: nem látom túl fényesnek a vidék jövő teátrumának csillagzatát. A magam nyugtalanságát látom másokban is, talán ennek is lehet eredménye, hogy tervezik a vidéki színházak körzetesítését. Az első tapasztalatokat hallva, bizonyára abbahagyják eme próbálkozást, mert csak külsődleges, formai közelítés az alapvető tennivalókhoz. Épp ezért eredményes sem lehet. A fővárosban, ha jól számolom, kétmillió ember tizenöt színházba járhat, nyolcmillió vidékinek összesen kilenc városban működik színháza. Az arányon, az összképen csak javít a Déryné Színház falujáró missziója, bár műsorainak esztétikai kivitelét tekintve sokszor csak romboló hatása van, mintsem az igazi szellemteremtő és formáló küldetésnek megfelelne. A körzetesítés a vidéki színházi élet elsorvasztását jelentené, ha nem épp lerombolását. Akkor, amikor baráti-szomszédos országaink szaporítják a vidéki színházakat, színházi központokat, akkor mi épp ellenkezőleg teszünk . . . Romániában talán kétmillió magyarnak hat színháza van, ismétlem: nálunk vidéken nyolcmilliónak kilenc. A körzetesítés-összevonás semmiképp sem járható út. Nemcsak szellemi, anyagi értelemben sem jár haszonnal. Hiszen államunk így is annyit ráfizet a színházakra, hogy némi túlzással azt mondhatnók, akár ingyen is adhatnák a színházjegyeket. Mint ahogyan nemegyszer különböző ürüggyel teszik is ezt. Általános igazság, hogy a színházi emberek nem tudnak, vagy nem is akarnak jól sáfárkodni az adottságokkal. Olykor a hozzá nem értés, máskor a „nem az én zsebemből megy” elvén a felelőtlen bőkezűség folyatja a pénzt. Azt hiszem, egykori magánigazgatók, akik nagyon értették a színházat (csak pénzük nem volt elegendő), mint a tragikus sorsú Horváth Árpád, örömmel vállalnák a színházigazgatást. Tudnák, hogyan kellene csinálni. Jelenbeni legfontosabb tennivalónak a színházak benső életének reformját, a következetes és nem ötletszerű műsorpolitika kiépítését látom. Ezáltal tekintélyes, hatalmas lesz a színház, Valóban új minőségű kontaktust teremthet, valóban szocialista közösségteremtő erővé válhat a nemzet életében. De erről részletesen Is. Jó közérzetet... Gyakorta beszélgetek színházi emberekkel. Nemcsak színészekkel, rendezőkkel, hanem műszakiakkal, jegyszedőkkel is. Tapasztalom, hegy sok a keserű hang,fáradtság, rezignáció, hitetlenség. Egy Pestre került ügyelővel utaztam minap. „Mennyire másképpen van minden odafönn” — mondta nem dicsekvéssel, inkább a szavában nosztalgiát és kérdést éreztem. Miért kellett neki Pestre elmenni, hogy jobb közérzete legyen? A sok helyről hallatszó keserűség azért elgondolkodtató, mert ha azok, akik megszállottan, hittel, sok-sok ambícióval vállalták a vidéki színészséget, ily kedveszegettek, nem tudom, mi élteti őket a jövőben. Pedig valószínű, hogy vidéken is színészek 73
