Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - HORIZONT - Gazda József: Nagy Imre festőművész

testesülő teljességért. Igazán belülről jövően csak parasztokat tudott ábrázolni. Az 50-es években, amikor a kor kívánalmai szerint munkásarcokat is rajzolt, festett, akkor is csak a még paraszti mivoltukat el nem hagyó modelljeit tudta hitelesen megörökíteni.

Nagy István tájai meredekek, komorak, szűkszavúak. Legtöbbször a keserűség szülöttei. A Nagy lmre-i képszerkesztés sokkal klasszikusabb. Úgy is, mint kivágás, s úgy is, mint kifejezés. Nagyobbak a távlatok. Több szerepet kap nála a levegő, a fény ábrázolása. Mindig, mindenbe beleviszi a szeretetét. Kiolthatatlan csodálatát, vonzalmát.

Az alföldi festők horizontális nyugalma idegen volt tőle. Nála a csúcsok hullámzásában megtörő vízszintesek s a nagy függőlegesek adják a kép nyugtalan nyugalmát. . . Fenséges békéjét.

S ha mégis szellemtársait keressük, úgy azokat elsősorban az írók között találjuk meg. Tompa László tájverseinek magasztos nyugalma árasztja ugyanazt az érzést. Vagy Áprily hűvös zordsága, ritmusainak tiszta csobogása vált ki hasonló hangulatot. A prózaírók közül Tamási a lelki testvére. De az ő rokonságuk már bővebb magyarázatot kíván.)

72