Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - HORIZONT - Gazda József: Nagy Imre festőművész

„Szeretem a várost, de csak a természetben tudok élni. Sok alkalmam volt nagyvárosban letelepedni, de szülőföldemet, Zsögödöt elhagyni nem tudtam.”

Aba Novák Vilmos írta Nagy Imrének New-Yorkból:

„Nem vagyok itt, hiába dolgozom! New-York csodálatos teátrális kő- és betonhalmaz. Roppant érdekesek itt az életformák, de nekem nem esetem. Azt hiszem, hamarosan szököm haza ebből a szörnyű zsúfoltságból csendesebb, emberibb, igazabb környezetbe. Ki sem mondhatom, mennyire igaz az a zsögödi út!”

A művész otthonától alig száz méterre kapaszkodó kezdődik... Ha szembenéz az ember, át meredeken a szűk Zsögödi szoros felett, ott pompázik a Hargita legszélső, nyúlványa haragoszöld sapkájával. Majd egymás mögött sorra emelkednek a hegyek mind fennebb, magasabban, és mind-mind távolodón, beleveszőn a ködbe . . . Csodálatos ez a ritmus ... A zöld oldalban, a fenyővilág szegélyén, marhák legelnek. Az aljában, az Olt mellett, fűzfa, zömök árnyékkal... Sarjúrendek ritmikája... Sudár magas fenyők ágcsonkos törzse rácsozza be a kilátást. A völgy fölött héja köröz. Hatalmas, széttárt szárnyai belevetítődnek a tájba, felvetítődnek az égre . . .

Nagy Imre világa ez!

Zsögöd, Menaság, a Gyímesek, a Szentimrei büdös, a Hargita különböző hegyvonulatai.

„Furcsa, festőszemnek rendkívül izgalmas dolgok játszódnak le itt, a Hargita északi oldalán, az Olt partján, reggeltől napnyugtáig — írja Vetró Artúr, Nagy Imre művészbarátja és sok közös barangolásuk résztvevője. — Szokatlan, máshol nem tapasztalható fényjelenségek, reflexek, éles, kemény ellentétek váltakoznak. A narancssárga, vörös, smaragdzöld és lila olyan hirtelen csap át méregzöld és hideg szürkébe naplementekor, hogy az már lélekzetelálIító tüneményszámba megy. A Hargita völgyeiben vihar tombol és dühöng — az Olt partján élesen vág be a nap, és csend van. Ha a Hargita fenyveserdőiben bolyongsz, elfog valami áhítat. És ha irtáshoz közeledsz, ritkulnak a törzsek, hirtelen eléd tárul a völgy. Oiyan, mintha óriási csúcsíves ablak előtt áll- nál, amelyben színpompás üveglapok ragyognak . . . Találsz itt olyan férfiakat, méghozzá sűrűn, akiket mintha trachitból vágtak volna ki, vésővel, olyan kemények.”

Ahogy közeledik az ősz, s színesedni kezd a természet, hetekre befészkeli magát az erdők közé. A havasba. Kalyibákban, erdészházakban húzódik meg. Szemlélődik, anyagot gyűjt.

(,,E nyáron a Gyílkostó és Kormos lesz a munkaterületem. Nagyon készülők rá, bárcsak eredményes lenne. Gyermekéveim minden szépsége és varázsa ott hever, csak fel kell kenni, papírra kell vetni.”)

Legnagyobb élményei közé a szarvasbőgés tartozik. Ilyenkor kivonul a hegyekbe, s ott gyönyörködik a természet összhangjában, nagyszerűségében.

(„Hát bizony tegnap olyan csudálatos szép volt minden, hogy festés közben csak úgy ámuldoztam az orgiáktól .. .”)

Zsögödöt alig néhány méteres beépítetlen köz választotta el Csíkszeredától. Ma már teljesen össze is nőttek. Nagy Imre lakása gyalog félórányira esik a központtól, így gyakorlatilag részt vehetett a kisváros kulturális életének a vérkeringésében is. Már a két világháború között megindult ott valamiféle szellemi pezsgés. A képzőművészetet azonban nem sokra értékelték, igazi közönsége a kiállításoknak nem volt. Nagy Imre csak ritkán rendezett ott egyéni tárlatot...

Hogy a város kilépett a vidékiség fülleteg légköréből, azt neki, s néhány lelkes, főleg népi érdeklődéskörű értelmiségijének köszönhette. Ott tanított ebben az időben Domokos Pál Péter, az ismert népzenekutató, Vámszer Géza, az etnográfus- rajztanár, s ott tevékenykedett Sarkady Elek, a jólmenő Dalegylet és Zeneegylet alapítója, akinek a vezényletével Beethoven műveket is adtak elő. Ekkor élte a működvelő moz70