Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - SZEMLE - Cynolter Károly: Nagy László: Ég és föld
Nagy László: Ég és föld Nagy László: Ég és föld című oratóriumának megjelenése a Mikrokozmosz Füzetek míves kiállítású sorozatában a költészet és a könyvkiadás páratlanul szerencsés pillanata. Az Új írás 1968. szeptemberi számában először közölt „hosszú vers”, egy elképzelt zenei formára írt költemény, valóban kötetértékű. Jelentősége túlmutat önmagán. A családlíra szélesül és mélyül ebben a műben „világlírává”, a családkép világképpé; a lírai én önmagát tárgyiasítva a világ tükrévé válik. Az oratórium egy nap történetébe egy történelmi korszak vajúdását sűríti. A család legszorosabb emberi, vérségi kötelékében, a fiúk és a szülők vitájában egymással szemben álló életformák harcát, drámáját írta meg a költő kérlelhetetlen szigorral és kegyetlen pontossággal. A fiúk kitörnek a régi, paraszti életformából, a bibliai sötétségből, a föld éjjeléből, a zöld börtönéből, „az akiok mocskából, az osztozkodás fertőiből”. A technika, a tudomány, a gépek szerelmesei lesznek, a végtelenség roha- mozói. A tragédia forrása mégsem ez. Hanem az emberi kapcsolatok elsorvadása. A fiúk „vérszerinti vendégekké” válnak. A társadalom mozgása, a mélyreható életforma, életmód és szemléletbeli különbségek megváltoztatják a kapcsolatokat, a távolság nem is „föld és ég”, hanem „ég és föld”. A család vérségi köteléke két világot, a társadalmi létezés két lehetőséget, két arcát nem képes összebékíteni. Az atya nem ismer fiaira. A fiúk nem tudják az atyát magukhoz, „új ragyogásba” emelni. A tragédia forrása nem a „már nem jövünk vissza” bartóki és Juhász Ferenc-i gondolat. Nagy László „ezüstpalástos” szarvasai visszatérnek a szülői házba. Magukkal szeretnék vinni az atyát, de a világuk elfogadhatatlan a számára. „A mennydörgető fiúknak” mégis van erejük és bátorságuk meghallgatni az atyát; s ha érveit nem is értik, érzéseiben osztoznak. Bár segíteni nem tudnak, hattyúdalát vele éneklik. E tettükkel válnak „a bivajbőr-sapkásak”, a „gömb-fejűek”, az „üveg-ököl-szeműek” ember- rekké. Az óratóriumforma: a lírai én tárgyiasításának az eszköze. Kristályos szerkezete, metruma, képei a gondolkodó, a törvényt kereső és felismerő embert és emberséget állítja a középpontba. A mű nyitánya: a Hang páratlan nyelvi remekléssel állítja elénk az atya alakját. Reménye: a természet legyőzhetetlen körforgása. A líra közvetlenségét az édesapánk, megszólítás, majd a fiúk gyermekarcának felidézése jelenti. Az első rész, a reggel-nappal, a mama siratásával zárul. A második részben a Hang, szinte az indítókép folytatásaként a látomásba révülő, megőszült hajú atyát vetíti elénk. Reménye a termőre fordult virágfakadás, a „pöttöm aranyszájú puttonyokat” tömő fecske s önön halálának a természetbe simuló képe. Ezt a klasszikus szépségű estébe forduló alkonyatot s merengést zavarják meg ismét a „vérszerinti vendégek” szavai. A fiúk nem megváltani, meggyőzni, csak elsiratni tudják az édesapát. Az oratórium tárgyiassága: a történelmi változás szükségszerűségét; sirató szólama pedig a személyességet, a fájdalom katarzisát jelenti. A végletes reménytelenség, változhatatlanság és a változtatás akarata, a végtelen lehetőségek megélése csap össze az atya és a fiúk vitájában. A szemlencsék más fénytörésűek, másként tükrözik a világot. A család meghitt kisvilága világméretű harc színtere. A hagyományos családkép világképpé nőtt. Nagy László műve ezért korszakos jelentőségű költészetünk fejlődésében. CYNOLTER KÁROLY
