Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - Csuka Zoltán: Egy szlovén költő poémája az atomhalál ellen - Matej Bor: Átkelt a vándor az atomkoron (vers)

örült, hogy végre helyes útra lelt.

S így ment ez a negyedikkel, hatodikkal, tizedikkel, ezredikkel és százezredikkel is.

Akkor így szólt az első vándor a másodikhoz:

— Hová megy ez a tengernyi ember?

— Utánunk.

— S nem tudják, hogy mi ketten nem tudjuk, hová megyünk?

— Nem.

— Akkor mondjuk meg nekik.

— Soha, mondta amaz, ez az életünkbe kerülne.

Inkább váljunk el s menjen mindegyikünk a maga útján. —

És elváltak egymástól.

Mögöttük olyan égszakadás-földindulás támadt, hogy az egész atomkor belerendült.

Mindenki azon vitázott,

melyik a helyes út,

amelyet az a két vándor választott.

S mielőtt a vándor még olyan messzire ért volna, ahová a vér el nem érhet, ömleni kezdett a vér.

A vér fényében állt a vándor, az idők csúcsain és alátekintett az atomkorba.

S olyan szomorú lett akkor a vándor, hogy még a szomorúság is faképnél hagyta.

7.

Átkelt a vándor az atomkoron, és belebotlott egy küszöbbe.

— Mi van odáát? kérdezte.

— Magány.

— És mi van a magányban?

— Az igazság. —

A vándor csak nézett és gondolkodott.

— Vajon átlépjem? —

Ekkor egy újságárus haladt el mellette és ezt kiáltotta: — Valamennyi katonaköteles azonnal jelentkezzék. Hadüzenet a Magánynak. —

És a vándor nem sokkal ezután átlépte a Magány küszöbét.

Acélsisakkal a fején.

8.

Átkelt a vándor az atomkoron, és sokáig nem látott semmit, hiszen a fején acélsisak volt,

amely úgy takarta el a szemét,

43