Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - Csuka Zoltán: Egy szlovén költő poémája az atomhalál ellen - Matej Bor: Átkelt a vándor az atomkoron (vers)

milyen is volt a lelke.

Minden, amit tudott, csupán annyi volt, hogy darabokra szedték,

s az ilyen diribdarabra szedett lélekből sok van, s a számuk egyre nő.

5.

Átkelt a vándor az atomkoron, és munkát kapott.

Éjszakait.

Kezeslábasban, gumicsizmában és fecskendővel a kezében járta a várost, és mosta az utcák szennyét, amelyet az atomkor rakott le rájuk.

S talált egyszer egy piros kerti rózsát.

Felszedte, megtisztította és gomblyukába tűzte.

— Hogy háláljam meg a jóságodat? — szólt a rózsa.

— Ne hulljál szét,

amíg cseppnyi öröm van a szívemben .—

Mielőtt azonban ezt kimondta volna, a rózsa széjjelhullott.

Különös, különös, gondolta, s úgy, ahogy volt, kezeslábasban és gumicsizmában aláereszkedett a szívébe, és amikor benne járt, úgy érezte,

mintha sötét, fülledt, végtelen csatornákban járna, ahol éjszakánként a szennyet tisztítja, melyet az atomkor rakott le bennük.

S úgy rémlett neki, hogy tudja, miért fonnyadt el az a rózsa.

6.

Átkelt a vándor az atomkoron, s egy másik vándorral találkozott.

Az így szólt hozzá: — Hová? —

— Nem tudom.

— Én sem.

— Hát gyere velem, elérünk ahová érünk. — S elindultak.

Hozzájuk csatlakozott a harmadik, s meg se kérdezte, hová mennek,

42