Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - Pap Károlyné: Készülődés: Niobék
PAP KÁROLYNÉ Készülődés A napokban visszafordultam az előszobámból, mintha valamit elfelejtettem volna magamhoz venni. Megállók a Kép előtt. Csak állok, s nem jut eszembe, miért. Az utcán rádöbbenek: nem köszöntem el a Képtől, mint ahogy évtizedeken át megszoktam, amikor elhagyom a lakást. Ma elfelejtettem. Október 23. van. Születésnapja volt vagy névnapja? Találkozásunk évfordulója vagy házasságunké? Vagy nem is egy Őrá emlékeztető nap? Talán az apámat temettem? Talán valamelyik testvéremet? Nem emlékszem. Elfelejtettem. * Ülök a szobában. Ülök, ülök. Nézek a levegőbe, vagy magamba merülök? Nem tudom. Ez is üres, az is. Emlékezéseim, mint szárnyaszegett madarak, szeretnének felszállni, megfürödni az elmúlt boldogság napfényében, de már nem tudnak repülni. Lebuknak, szíven ütötte őket a feledés. * Az emberek sajnálnak és továbbmennek. Én nem sajnáltam soha senkit. Nem emlékszem, vajon hozzáférkőzött-e lelkemhez a szeretet, benn lakott-e a szívemben a részvét, együttérzés, nevettem-e gyönyörűségemben vagy marcangolta-e lelkemet a bánat. Vagy igen? Elfelejtettem. * Annak az utcának a végén, ahol lakom, egy virágsátor áll. Napról napra, ahogy eljá- rogatok mellette: rózsák, szegfűk, fehér és sárga violák, szagos bükkönyök és sok más virág. Megállók. Illat az, ami felém röppen vagy elfeledett gondolataim ébredése? Nem tudom . . . Három szál piros rózsa. . . Nem emlékszem: esküvőm napjára kaptam-e, vagy apám sírjára dobott virágok. Megyek tovább. A szomszéd utca sarkán tétován megállók. Virág, esküvő napja, temetés fájdalma: minden fe!edve. * Egyetlen gondolat nem engedi magát elkergetni, amely hol szenvtelen szívembe, hol fájó lábamba vagy süppedő derekamba mar, hol reszkető kezem ujjait tépi, hol pedig járásomat nehezíti. Egyetlen gondolat, mely gonosz hűséggel kísér, mely perceimet számon kéri, miközben éveimet tékozlón szerteszórja, figyelmeztet ütemesen, mind hangosabban: KÉSZÜLŐDJ! 24
