Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 6. szám - Goór Imre: Három vers
GOÓR IMRE A hegyek Ha az utak csomóba futnak össze, bőrként türemlenek a harmadkori láncok; rengés elől vetődnek, réteg élén állnak, parazitakrátersebektől rángó kúpokkal dagadoznak s robbannak gőgösen, ha az utak csomóba futnak össze. Ha a megmérettetés ideje eljő, felállnak a síkokról, teknővölgyperemekről; a Mariána két partján nyüzsögnek, halnyáj és cápacsorda közt lángokból magasodnak, öntestükről törött kövekkel hadakoznak, ha a megmérettetés ideje eljő. S ha az elárultatás már bizonyosság, fejet hajtanak őreink, a távolabbra látók: vándor határokat vigyázó idegenek s honiak, népek s övék határán jól megállók; s bolygók rögei, csillagok héliumhegyei sírnak, mert az elárultatás már bizonyosság. Ha a megvesszőztetésnek ideje közel, a száműzetés zord s a menekülés óvó tömbjeként mutogatják magukat kopár vörösben s barna-zöldben; nem terhelő adatnak vagy érvnek vádak ellen, de biztatóul: madaraikkal égre szállni violás, böjti vesszőztetések idején. Ha a vezeklés ünnepe szeggel csattog, felszakadnak a széltől, behemót uszonyoktól, vágják, csapják bomló-tarajos kontyaikat, szakadék ölüket tágítják, összezárják a harcok, szerelmek, birkózások hegyei, ha a vezeklés ünnepe szeggel csattog. S amikor a bölcselmek magvai megfogannak, fiatalon állnak, bár érettek és kopottak, állnak kristály-, kincs-, ércmelengetőn, acélfenyőt, felhőket, mennyet lengetőn, társtalanul vagy gerincfalba gyúrtan, amikor a bölcselmek magvai megfogannak.
