Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 6. szám - Illyés Gyula: Bevezetés egy Kodály hangversenyhez (vers)

e zenekari mélyből árad elő, de nem a jaj,

rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj, hanem az erő,

az erő, az a gyökérmélyű erő, az a múlt táplálta erő, mely érted száll harcba, jövő: örökös élet.

Ezt, ezt kereste ő és ezt találta, kezében a pálca: vasvessző, mely a temetőt veri, a marsalbot, ha szólnak ütegei; ezt rendezi ő, az elszánt, a konok, akinek a sírok üregei dobok, dobok ezt hozza ő, búval, de hittel is tele, ezzel jön ő,

a hangok s lelkek megváltó mestere.

Karmester, nemcsak ezt a kart vezényled, jól tudod, hanem egy népet, a magyart, villanjon homlokod; akinek hangszekrénye lett vártömlöc, temető s kézintésedre égre kelt a poklot-szenvedő; ki jajból sajtoltad a dalt, búból az örömet, vereségből a diadalt — családod, sereged, éneklő kórusod vagyunk s ki nem dalol, az is tudja már, szívós karnagyunk, mi helyes, mi hamis:

mert egybeálltunk általad s az is, ki nem dalol, érzi a Lét, a Rend szabad összhangját valahol.

(1962. december 16-án a kecskeméti színházban a költő ezzel a verssel köszöntötte Kodály Zoltánt.)

5