Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - SZEMLE - Körber Tivadar: Lendvai Ernő: Bartók költői világa - Simon Zoárd: Könyvek margójára
Lendvai Ernő: Bartók Több mint másfél évtizeddel ezelőtt forradalmat hozott a magyar zenetudomány történetében Lendvai Ernő Bartók-tanulmánya. Addig a kutatók legfeljebb sejtésekre támaszkodtak a Bartók- zene szerkezeti összefüggéseinek fejtegetésében. Tudtak a magyar és más kelet-európai (sőt az arab) népzenének hatásáról, felfedezték helyenként a tizenkétfokúság nyomait s az európai műzene hagyományos, diatónikus hangszereinek továbbfejlesztését. Mindez azonban egységes rendszerként nem volt értelmezhető, így terjedtek el különféle tézisek Bartók eklekticizmusáról, stílusának, zenei világának egymással antagonisz- tikusan szembenálló „haladó” és „dekandens”, sőt „formalista” korszakairól. Nálunk az ötvenes évek elején egyértelműen elutasították a „középső" alkotó korszakát, szembeállítva vele a kései művek letisztult, bizonyos értelemben klasszici- záló stílusát. Ugyanakkor az európai „avant- garde”-hoz közelálló méltatói éppen ezeket az öregkori műveket bélyegezték megalkuvónak, a konzervatív közönségízlést kiszolgálónak, a folklórhatást közvetlenebbül tükröző alkotásokat pedig provinciálisnak. Ezzel együtt az esztétika is jobbára a beleérzések — sőt belemagyarázások! — szintjéig jutott csak el. Lendvai első tanulmányai megdöbbentő összefüggésekre hívták fel a figyelmet. Előbb néhány, majd szinte valamennyi kompozícióban kimutatta azokat a szerkezeti sajátosságokat, melyek Bartók teljes életművére jellemzőek. Könyvek margójára Andrássy Lajos: Levél a pókhálóban Andrássy versírás címén kerékbe töri a nyelvet, s alig lehet összeállítani szétroncsolt mondatai értelmét (ha van egyáltalán). Pl. felfoghatatlan, miért baj az, hogy a költő nem volt — alabást- rom: „tudom, nem voltam alabástrom, de nem fogtál szorosan — vétkem csúf vétek ellened — de büntess”. Meglepő a következő vallomás is: „fekszem és járok, élek, mint az őslény kövült csontváza: értek érthetetlent”. Én bizony ezt nem értem. Mint ahogy a szem „szikranását” vagy a „madarak rianását” sem. De azt értem a legkevésbé, hogy miért kellett kiadni ezt a dilettantizmus iskolapéldájául szolgáló kötetet. Bódás János: Mennyei szőlősgazda Egyetlen szó jellemzi Bódást a legpontosabban: ősdilettáns. Napjaink Baja Mihálya, ötlik fel önköltói világa Lendvai új könyve lényegében összefoglaló jellegű munka. A kékszakállú herceg várától a VI. vonósnégyesig tizenhat nagy művet elemez részletesen s a fentebb csupán jelzett sajátosságokat ezekben fejti ki alaposan. Bár könyvét elsősorban nem a szakembereknek szánja, az olvasótól elég sok zenei ismeretet követel a szöveg megértése. De a zenében kevésbé szakképzett olvasó is szinte a műalkotás keltette esztétikai élménnyel gazdagodik Bartók zenedramaturgiai eljárásának megismerése során (Kékszakállú) vagy az arany- metszést szemléltető különböző természeti és szerkesztett modellek pusztán vizuális-intellektuális tanulmányozása révén is (Természet-szimbolika, Táncszvit.) Bartók zenéjének, különösen egy-egy részletének tartalmi „megfejtésével” itt-ott lehetne vitatkozni. Egy alapvető kérdésben azonban Lendvai megállapítása perdöntőén vitathatatlan. Idézem befejezésül ennek summáját: „Az Infernót mindig is könnyebb volt megjeleníteni, mint a Paradisót. Századunk zenéjében se szeri, se száma a pokolra- szállást — meghasonlást vagy betegséget — ábrázoló alkotásoknak (ebben talán épp az új bécsi iskola képviselői jártak elől). Bartók azon kevesek közé tartozik, akinek sikerült megénekelnie a Paradisót is. Ebben látom a bartóki szintézis igazi erejét.” KÖRBER TIVADAR kéntelenül a párhuzam, s ezzel nem papi mivoltára célzok, hanem versei színvonalára. Versek? Jobbára csak rigmusok és csasztuskák. Pl. „A paraszt nem húz oly kegyetlen igát, könnyített rajt az új világ”. A családi kör nyilvánosságánál nagyobb teret nem érdemeltek volna ezek a naív primitívségű versikék. Kárpáti Kamii: Fejek felemelésének háza Furcsa, hogy Kárpáti második kötetére nem talált kiadót, az elsőre még igen. Pedig fordítva szokott lenni. Még furcsább, hogy közérthetőnek nevezett, valójában álrealista verses könyveket gátlástalanul jelentetnek meg, míg Kárpátinak a szerzői kiadás útja marad: pl. Andrássyt, Bódást nyugodt lelkiismerettel publikálják. Ennyivel jobbak volnának? Képtelenség. Nem vonzódom különösebben a mai neoavantgard törekvésekhez,de az ilyen aránytévesztés már nemcsak 93
