Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 4. szám - ÉVEK - NÉPEK - SZÁZADOK - Kunszabó Ferenc: Idevalósiak vagyunk (II.)
ges kungyilkoláshoz — és így tovább, mindig hátrább, minden sikertelen vagy felemás megmozdulás- hoz-történéshez az országban vagy a tájban. És hiába vetnénk ellen, hogy hiszen a redemptiót vagy a Habsburgokkal, törökökkel való taktikázást nem a századfordulón csatasorba lépett szegénység csinálta, mert azok ősei akkor legnagyobbrészt még itt sem laktak — hiába, mert pontosan a kunok Duna—Tisza közi történetében láthattuk, hogy a szerepek mily gyorsan átadódnak, a helyi szituáció teremtette mentalitás és „világérzés” mily tökéletesen átplántálódik! ... A zászlót, amelyiket a kun lovagok valahol a szabadságharc és a kiegyezés között végképp elejtettek, a zászlót a szegénység ragadta föl, de ne eresszük el a fülünk mellett, hogy voltaképpen ugyanazt a zászlót (nemzeti függetlenség, társadalmi igazságosság, s benne a táj egyenjogúsága)! S ez még akkor is így történt, ha a tény ellen éppen a szegények tiltakoztak volna legélénkebben. Ha valaki megmondta volna nekik. De nem mondta meg senki. A vezérek (mert többnyire maguk is úgy hitték) olyan új és generális megoldást Ígértek, amelyik semmi kapcsolatban sem lesz a múlttal. . . ám ha valóban nem, akkor melyik az a talaj, amelyiken az új zászlóvivők lépkednek?! Hová tudják itt letenni a lábukat ezen az istenverte és áldott homokon kívül!?... Erre sem válaszolt senki — igaz, ez a kérdés sem tevődött föl. Nem, mert még nem fogalmazódott meg, csak valahol nagyon lent, a bukás puszta hírére megdermedt ösztönök mélyén rezgett.
