Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - SZEMLE - Seres József: Három könyv
SZEMLE Három könyv RAFFAI SAROLTA: Rúgósoron Az a sötét erő, kíméletlenül leleplező indulat, amely Raffai Sarolta első regényét jellemzi, olyan mélyről fakadt, hogy mintegy előre rányomta bélyegét a közben vagy utána írt novelláira. Érezhettük ezt a folyóiratokban megjelent egy-egy műve olvasásakor is, mégis így, kötetbe gyűjtve sokkal élesebben megmutatkozik. Keserű, vádoló írások ezek, de mégis sok új vonást fedezhetünk fel bennük. A véglegesen megformált, bukásra, fájdalomra, csalódásra szánt, esendő emberek mögött megcsillan már a menekülés, a megújulás lehetősége is. Talán ez az érzés sugallta az írónak, hogy éppen a Rúgósoron című novelláját helyezze a kötet élére. A novella hőse falura utazik, szüleinél keresve megértést, segítséget, de már másnap nenekül vissza a kegyetlen ridegségű édesanya elől. A buszról azonban meglátja, hogy édesanyja utána néz és sír. Tehát szereti mégis! A ridegség, kegyetlenség csak látszólagos, az élet keserű tapasztalatai kényszerítették rá. Leszáll a buszról az első megállónál és siet vissza. Hogy milyen is ez a megbékélés, hogyan foszlik le az életről a kegyetlen burok, hogyan válik igazabbá, őszintébbé az emberi kapcsolat — ennek ábrázolására természetesen nem vállalkozhat senki egyetlen novellában. Egy gazdag írói élet kitöltésére is elegendő lehet. De vajon csakugyan erről van-e szó Raffai Saroltánál! Minden novellája telve van kavargó indulatokkal. Még az olyan, első pillanatban ironikusan idillinek tűnő novellája is, mint az Epizód, hiszen végül is egy életformát temet el vele véglegesen. Vagy a Költözködés, amely lényegében szintén egyetlen epizódba sűrít egy nagyon is bonyolult társadalmi szituációt: az agrármérnök férj iskolázatlan felesége — bármilyen talpraesett, csinos is egyébként, — rádöbben arra, hogy itt, falun az orvos, gyógyszerész stb. feleségek mellett lenézett, kigúnyolt figura lesz csupán. Ezen a téren itt még mit sem változott a világ. A kavargó, nehéz indulatok, végletes ellentétek feloldódása talán mégsem olyan reménytelen már, mint a regényében. S ezt nemcsak az említett cimadó novella mutatja. Hasonló tendenciájú az Előszobái csend, Erre ihatunk, az Aranygallyacska, a Zsófi, a Kerek világ legfőképpen pedig a Korom. Ez utóbbi egyébként közvetlen rokon a Rúgósoron cíművel. A leghosszabb leginkább epikusán megformált novella. Gyakran már túlpedagógizáltnak is érezzük, de ez inkább a témából származik, hiszen arról szól, hogy hogyan változik meg Korom, a javítóintézet vásott suhanca. Az alaphelyzet drámaisága, gazdag motiválása és a leheletfinom megoldás azonban nagyon fölemeli, megmenti a moralizálástól. Raffai Saroltától valóban távol áll minden moralizáló szándék. Kegyetlen őszinteséggel tárja fel a gyötrő lelki tusákat. Nem véletlenek nála a belső monológok, sőt, az Egy plafon alatt egészében monológ. Ezzel magyarázhatnánk az első személyben írt novellák gyakoriságát is (Rúgósoron, Meddig fájhat, Korom, Csillagvizsgáló stb.). Alakjait rendkívül keményen formálja meg s így konfliktusait sohasem külső hatások, körülmények hozzák létre. Belülről, jellemükből fakadnak. így válik a novellák egyik jellemző vonásává a drámaiság. A kitagadott mániákusan jóhiszemű naiv órás belső lelki tisztaságával, nemes emberi nyíltságával válik szánandó, sírnivalóan megalázott szerencsétlenné a fasiszták munkatáborában, míg a Micsoda tavasz! című novellában a polgári szemlélet béklyóitól szabadulni nem tudó hivatalnok vergődését látjuk. Raffai Sarolta az élet minden területén érzékeli a buktatókat, a valóság kiábrándító sekélyességét. Talán ez az oka, hogy nem teremt „igazi”, „hamisítatlan” hősöket. Olyanokat, akik életüket teszik fel valamire, rendületlenül küzdenek valami nemes célért és győznek is. Az ő hősei elveszettemberek (A kitagadott, Egy plafon alatt, Epizód, Előszobái csend), lelki sérültek (Rúgósoron, A tartása. Ki hi tte vol na, Vasderes), csalódottak (Csi llagvizsgáló, Zsófi). Vagy egyszerűen gyarló emberek, akiket mintegy azzal az ironikus kérdéssel mutat be: És vajon mit várhatunk ezektől! (Négy, hat, öt, Állig vértben, Erre ihatunk). Ebből a tematikai képből Raffai Sarolta valóságkutató szemléletéből fakad, hogy novellái formailag, felépítésüket, cselekménybonyolításukat, hangjukat tekintve a móriczi hagyományok folytatói. Fordulatai, a drámai helyzet kiélezése iránti hajlama is erre vall, csak azt nem érezzük még, hol, hogyan akar magának bázist, talajt teremteni, amelyről biztonságosabban tekinthet szét maga körül és a nagy90
