Forrás, 1972 (4. évfolyam, 1-6. szám)
1972 / 3. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Nagyszombati esküvő
dogmatikus.” És „végeredményben öröm töltheti el a szívünket, ha valaki a szolgálatunkat kéri.” Neki az volt a legelső esete T. községben, amikor még oda sem költözött, csak kijárt, hogy pünkösd szombatján esketett. „Most jöjjek elő azzal, hogy nem esketem meg őket?.. . Ezzel kezdjem? .. A lelkész vegye figyelembe, hogy az esküvőre hívottak, akik közül talán többen is messziről utaznak ide, munkahelyhez vannak kötve, és bármikor nem tehetik szabaddá magukat. „El lehet képzelni, hogy az egész érdekelt társaság felkerekedett volna, elment volna egy másik faluba, mert már be volt ütemezve az esküvő.” A lelkész legyen olyan rugalmas, mint az a bibiiafordító, aki az eszkimókra való tekintettel a bárány szót rénszarvasra fordítja: „Isten rénszarvasa”. Azt a mondatot pedig, hogy „Ajtód előtt állok és kopogok” a négerek lakásviszonyaira való tekintettel átkölti: „Kunyhód előtt állok és köhintek”. Végül az is fontos, hogy a jelen esetben nem akármilyen személyekről van szó, hanem olyanokról, akik komolyan támogatták az egyházat. Az egyik házasulónak a nagyapja még öreg fejjel is presbiter volt. Különös örömmel kell venni, hogy ilyen családok kérik a szolgálatot. „Én kénytelen voltam ezt a saját lelkiismeretem alapján elvállalni. És akkor is elvállaltam volna, ha bárki mással kerültem volna ebbe a helyzetbe. Ugyanazt mondtam volna: ha a szükséges engedélyt megkapom, én elvégzem.” (Megkapta, elvégezte. És pénzt is kapott a szolgálatért: páronként háromszáz, összesen kilencszáz forintot.) Vélemények Az esperes-lelkész, mint fölöttes hatóság: „Abban a tényben, hogy én megadtam a szolgálati engedélyt hivatalosan, a t.-i lelkész álláspontját igazoltnak látom.” Az eskető lelkészről azonban lesújtó véleménye van: „A frazeológiát ismeri, de hogy a hite mennyire erős, azt. nem tudom. Rengeteg bajom volt már vele. Mint lelkész reménytelennek látszik.” Az á.-i lelkész pedig azt mondja róla, hogy „az, ami lelkésszé tenné, a vágyakozás, a cél, a gyülekezetre tekintés nincs meg benne”. A v.-i lelkész: „Nem mondok róla véleményt, de ez nem azt jelenti, hogy nincs véleményem.” Papi testület előtt is szóba került az ügy. Az esketést megtagadó lelkipásztor magatartását a jelenlevők — szám szerint huszonhármán — nem helyeselték. Arra az álláspontra jutottak, hogy mind egyházpolitikai meggondolásból, mind egzisztenciálisan veszedelmes úgy értelmezni és végezni a szolgálatot, hogy abból az egyháznak a világgal, a lelkésznek a gyülekezet el konfliktusa támadjon. Megintették a v.-i lelkészt, mert az esketést korlátozó indítványt ő terjesztette a presbitérium elé. Az esperes tájékoztatója szerint a falu is ellene fordult a presbitériumnak. Az ügyből „gyülekezeti kérdés” lett. A násznagyok az espereshez is elmentek tiltakozni, és eléggé ki voltak kelve magukból. Szerencséje a v.-i lelkésznek, hogy nem tettek ellene feljelentést. (Ebben talán az esperes egyházpolitikai bölcsességének is része van.) A válság valósága Bár minden lelkész azt vallja, hogy „nem az embernek, hanem az emberért kell szolgálni”, ugyanannak a fogalomnak az ellentétes értelmezése nagyméretű bizonytalanságot, egyensúlyvesztést láttat az egyházi szolgálattevők körében. Ennek háttere az egyház elszegényedése, politikai befolyásának elvesztése, a lélek fölötti hatalmának rohamos csökkenése. A tudomány és technika fejlődése nyomán az Isten iránti közöny és a vallás nélküli élet — a világiasodás — úgyszólván az egész társadalmat érinti. 56
