Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - HORIZONT - E. Fehér Pál: A magyar irodalom pozsonyi „nagykövete”
E. FEHÉR PÁL Horizont A magyar irodalom pozsonyi „nagykövete" 1. Fordította Ady prózáját, Az ember tragédiáját, Forbáth Imre, Radnóti Miklós válogatott költeményeiből egy-egy kötetet állított össze, megszólaltatta szlovákul Egri Viktor, Dobozy Imre, Mesterházi Lajos több drámáját, ő közvetítette eddig a legszínvonalasabban Illyés Gyula, Váci Mihály, Garai Gábor, Benjámin László verseit, s egyik legnagyobb fordítói teljesítménye Juhász Ferenc költeményének, a József Attila sírjának szlovák szövege. El ne feledjem: könyvet is írt Magyarországról: a Madarské rapsódie 195ó-ban jelent meg Pozsonyban, s noha sok adata elavult — mint minden riport örök sorsa: ezen a könyvön is beteljesedett —, nem lehet időszerűtlen viszont az a mély szeretet, amellyel erről az országról és népéről szól. Az összekötő kapcsolatokat fedi fel — szemben azokkal, akik az elkülönítő vonásokat hagsúlyoznák. A Viharsarokban járva, a nagy szlovák poéta, Petőtiék Pilvax-beli társának, Jankó Král’-nak a nyomait kutatja. Esszéket írt Balassi Bálintról, Petőfiről, Adyról, József Attiláról, Madáchról, Radnótiról: a magyar olvasónak okvetlenül feltűnik a költői vallomás bensőséges heve mellett a tárgy kitűnő filológusi alaposságú ismerete. „Úgy emlékszem reá, mintha személyesen ismertem volna” — ez a József Attila-esszé indítása, de a líra nem takarja el az adatok tudós biztonságát, s különös gonddal emeli ki a szlovákokhoz, a szlovákiai tájakhoz fűződő kapcsolatokat. Madáchról írván — a magyar költő szlovák nyelvtudását emlegeti; Radnótira emlékeztetve, nem felejti el a költő tátrai nyaralását, de egyúttal hitelesen helyezi el abba a világirodalmi névsorba, ahová Radnóti valóban tartozik: Lorca, Fucik, Vapcárov, Ivan Goran Kovacic társának; Illés Béla születésnapi köszöntőjében ugyancsak a testvériség motívumait hangsúlyozza. Ctibor Stítnickyről írok, a pozsonyi szlovák költőről, népünk, irodalmunk egyik hűséges barátjáról. Jövő szeptemberben lesz ötven esztendős, tehát az idén nincsen jubileuma. Mostanában egy szovjet poéta fordításán dolgozott, Raszul Hamzatov szlovák kötetét készíti elő, tehát nincsen különös okunk köszöntésére. De nem is köszönteni akarom Ctibor Stítnickyt, mert az ünnepi cikkeknek mindig van valami rossz mellékíze: a nagy szavakba belefáradt olvasó akaratlanul gyanakszik, hátha az alkalom és nem az érdem méltatódik, hátha a problémák erősebbek, mint a vitathatatlan eredmények, de a köszöntő szerzője nem mer, vagy nem akar ünneprontó lenni. Igen, úgy érzem, hogy itt az ideje mérlegre tenni Ctibor Stítnicky munkásságát, az ünnepek nem mindig hiteles alkalmisága nélkül. Mert Stítnicky tevékenysége a szlovák—magyar irodalmi, szellemi kapcsolatok lényeges motívumaira irányítja a figyelmünket: eredményei jó színvonalról tanúskodnak, tehát élesebben mutatják a szükséges tennivalókat is. 2. Mielőtt az eredményekről és a tennivalókról szólnék, néhány bemutató mondatot magáról Stítnickyről . . . Gömöri születésű, aki a szülői házból hozta magával a magyar nyelv kitűnő ismeretét. 80
