Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - SZEMLE - Somogyi György: Rákosy Gergely: Tigrisugrás - Fábián László: Rákos Sándor: Meztelen arc
Rákosif Gergehf: Tigrisugrás A tigris ügyes, hajlékony, izmos állat. Áldozatát észrevétlen, lapulva figyeli, szemével pontosan „megméri” a távot, nehogy elvétse az ugrást. S ha egyszer megragadta a zsákmányát, nem engedi ki karmai közül. Vagy csak ritkán. Ha például az „áldozat” ravaszabbnak, kegyetlenebbnek bizonyul nála. Ilyenkor bizony ő töri a nyakát. Kis Magdi, Rákos Gergely legújabb regényének a hősnője nevezi magát tigrisnek, akinek „az ugrása sikerült, a nyakát később mégis ő törte ki”. Ha a regény befejezését nézem, éppen nincs szó nyakkitörésről, ha viszont a felbomlott első házasságra értem, ami egy torz, csupa megalapozatlan ábrándokkal és határozott „nem akarom”-mal teli ifjúkor végkifejlete, akkor igaz Kis Magdi keserű kifakadása. Mert kallódó, tartalmatlan életútról számol be a hősnő. Az egyes szám első személyi' vallomás alkalmas az egészen apró, pszichikai indíttatások érzékeltetésére, de Rákosynál a jelentősebb konfliktusok ábrázolására is. A mű tekintélyes részét Kis Magdi fantazmagóriái és az ezzel kapcsolatos csalódásai töltik ki: híres atléta szeretne lenni, de még a kövér Paczu- lák is megelőzi; táncdalénekesnőnek készül, de éppúgy nem lesz belőle semmi, mint nyelvtanulásából. Bármivel próbálkozik, mindenbe belebukik: jól hangzó keresztnevekhez köti férfiideálját, de az először látott, „nevét nem tudom” idősebb körzeti orvos minden különösebb ellenállás nélkül megejti. Dolgozni megy, de munkája nem érdekli, férjhez megy a „skodás” Tömhöz (ez a nagy ugrása), csakhogy szabaduljon a nem akart légkörből: az otthoniból, a Hulladékgyűjtő Vállalatéból, a szegénységből. Az ugrás sikerült: a vajszínű Skoda meghódíttatott. Legalábbis, amíg a meglepetés tartott. Aztán kiderült; a préda túl ravasz, nem hagyja magát befonni, sőt, a préda kegyetlen és aljas. Hiú és számító. A „tigrisből” hiányzott az életismeret. A csupa „nem akarom”ban csak a tagadás feszült, a más, a jobb, az „akarom, mert az jó”, mert „az igaz”, és mert „hinni lehet benne” (mint később Gyulában és nagy álmaiban), már hiányzott, föl sem vetődött előtte. Addig Iván, a bátyja, a híres zsoké volt az egyetlen, akit tisztelt, akit követni tudott volna. S éppen az ő tragédiája (mely egyben házassága felbomlásának is közvetlen oka), meg a labor, ahol férjhez- menetele óta dolgozott, és más sok minden nyitotta fel a szemét, tette őt gondolkodóvá, tette helyre benne az élet másik, a pozitív oldalát is. Mily kevés író mer vállalkozni ennek az oldalnak a bemutatására! Mintha félnének tőle, pedig, ha az élet valós ismeretében vállalkoznak rá, nincs mitől tartaniok. Nem a „habkönnyű” jelenti a pozitívat, hanem a küzdelmes, a munkával teli. A hittel, meggyőződéssel teli, de amely annyiszor okoz csalódást, elkeseredést is. A számadás az élet értelmét meghozó új házasságának bástyái mögül történik. Ez a közös élet egy kiábrándult, a magasabb szervekben alig vagy egyáltalában nem bízó tsz-ben, tsz-faluban indul. Az 50-es évek súlyos politikai és gazdasági hibái miatt az újért, a korszerűért konok, kitartó, következetes harcot kell folytatni; a legjobb szándékú tett is visszájára fordulhat. A regény indítása a Húsz óra falujához hasonló állapotok rögzítése (Gyula és Magdi fogadtatása, Kukuruzsnyák Rémus története), de amely az alatt a három év alatt, amelyről Magdi beszámol, jelentősen enyhül. A téma tehát itt bővül: ezáltal több egyetlen személyes sors ábrázolásánál. Az új élet bemutatása egyben a keret is, ennek egy-egy mozzanatához fűződnek az emlékképek. De ezek nem csupán felidéződnek, hanem meg is méretnek. Szembesítőd- nek az egyéni és a közös életcélok. A Tigrisugrásnak hitele van és emberi igazsága. Ez pedig nem mindennapi erény. SOMOGYI GYÖRGY Rákos Sándor: Meztelen arc „Nemzedékem — a negyvenéveseké — hosszú idők óta a legszerencsétlenebb” — kezdte Fák, viharban című kötetének utószavát Rákos Sándor, és egész önelemzését erre a szálra fűzte föl tíz esztendővel ezelőtt. Örömest időzne a probléma körül a recenzens is; ez a nemzedék valóban megérne egy vizsgálatot, noha azóta, hogy Rákos e keserű mondatot leírta, legjobbjai szinte egytől egyik a rangjukhoz méltó helyet foglalták el irodalmunkban. A vizsgálathoz azonban kevés a röpke kritika, kivált, ha közben a költő új gyűjteményes kötetét is be kell mutatnia. A Meztelen arc Rákos Sándor harmincéves költői pályájának legjavát tartalmazza imponálóan szigorú rostálásban. Rákos törvényt kíván fogalmazni, egyenesen kimondott szóval. Ezt az Ars poetica című verse is tartalmazza: „bazaltba vésett sorok az elhallgatás többletével nem bánhat könnyedén a szóval aki törvényt fogalmaz.” De vajon milyen törvényt? Milyen rendtartás foglalkoztatja a költőt? Mert az Ars poetica csak formálisan igazít el ebben a súlyos költészetben, benne is ott van. mögüle is fölsejlik az „elhallgatás többlete”. 89
