Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - SZEMLE - Szekér Endre: Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág
dús prózan/elv ezzel a montázstechnikával egy-egy pillanatra (hátszer 1—2 oldal erejéig) megkemény- szik, a hangulatilag groteszk lép a helyébe. Látszólag a tagoláson és a történelmi atmoszféra felkeltésén kívül semmilyen különleges szerepe nincs ezeknek a korabeli hírmontázsoknak, valójában szerves részei a regénynek. Belőle kiszakadva is egyek vele, hangulati különbözőségük árnyalataival is egybe- tartozók. A látomásos költői világ megjelenítése szabályozódik általuk. A valóság szociografiailag pontos képét — pontosabban: a precíz történelmi helyzetképet — ezek a képek rajzolják. „Súlyos védekező harcok folynak Sztálingrádnál”, „A mai magyar asszony méltó utóda régi nagyasszonyainknak”; „Országos gyűjtés a honvédcsaládokért”. Ilyeneket, és ehhez hasonlókat olvashatunk ezekben a montázsokban. Az előbbieket éppen azután a rész után, amikor az egyik éjszakai muri befejezéseképpen — amikor a nyomortelep lakói a nagy nyári melegben fulladoznak, és ágyaikat kihordják a szabadba — a részegeskedéssel és bujálkodással tarkított éjjelen, az egyik szereplő imbolyogva felmászik a házuk tetejére, és odacsinál. Megadva ezzel a legnagyobb „tiszteletet” saját életformájuknak. Többá-kevésbé már mindnyájan érzik, hogy életük ebben a formában tovább nem folytatódhat, azonban a periféria mocsarából mégsem tudnak szabadulni. Tengik-lengik szűkös életüket, a kiszakadás ebből a körből csak a kihívóan tiszta embereknek adatik meg. Ilyen az író alteregójaként szereplő Kálmánka „csendesjóságával”, és az emberi humánum-tisztesség jelképe, a szinte emberfeletti tulajdonságokkal felruházott édesanya. Az előbbinek sikerül valóságosan is kikerülni — kollégiumban tanul, majd fiatalon újságíró lesz — a fullasztó kelepcéből, az édesanya távozása csak gondolatban történik meg. Pedig micsoda keresztül-kasul fonódott rokonsági kapcsolatok bilincse szorítja őket. Egymás elől veszik el a levegőt, egyre szorul az önkínzó szeretetben egymást fáltő-okoló hurok. Az író kiváló jellemrajzoló képessége ezeknek a rejtett, néha csak jelzésszerűen mutatkozó, kapcsolatoknak a megjelenítésében tűnik ki. Mennyi pompásan megálmodott-megszenvedett, írói telitalálatként is számontartható figura! A munkanélküliségében ötletgyárossá-ezermesterré lett részeges apa, önkínzásában is sajnálatot keltő plaszticitása, a szent emberként cselekvő nyomorék órás, Bárány Lajos alakja és nem utolsó sorban a remekül eltalált kettős, a többé-kevésbé egymást élettársaknak mondható, Böske és Hektor groteszkségében is fájdalmas portréja az, amire sokáig emlékezünk. A Zokogó majom kocsmacégére számukra tükör is; ha belenéznek, tulajdonságaikat, életüket eltor- zítva-fe!nagyítva látják, de erejük csak annyi, hogy ezt a torz képet — ami valóságos életüknek mégiscsak legjobb kifejezője — pár pohár ital gőzében megszépítsék. Bálint Tibor írói ereje abban rejlik, hogy ebben a mélyrétegben fuldoklók között is kutatja, és felmutatja a humánumot; tépelődik azon, hogy hol vétettek hősei, és hol a történelem. Egyik nyilatkozata is erre utal: „Nemcsak regényeimnek, de inaskori novelláimnak is mindig visszatérő kérdése az, hogy a kisember ebben a kavargó világban, amikor annyi minden történik a szándéka ellenére, hogyan őrizheti meg lelki érzékenységét és humánumát, a maga életében és a külső dolgok megítélésében.” (Utunk, 1970. február 6.) SZAKOLCZAY LAJOS TAMÁSI GÁSPÁR Vadon nőtt gyöngyvirág Tamási Áron egész életében és életművében őrizte a szülőföld, Farkaslaka emlékét. „Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.” S Farkaslaka újra hallatja szavát irodalmunkban: Tamási Áron öccse, Gáspár jó néhány évtizeddel a vállán, váratlanul megszólalt. S szavaira figyelni kell. Móricz Zsigmondot felkereste a szerkesztőségben Joó György, hogy valljon a paraszti sorsról, mindennapi életéről. Tamási Gáspár egy nagy füzetet vett, s kétkezi munkája közben megírta emlékeit, hogy neve fennmaradjon. A Vadon nőtt gyöngyvirág egy farkaslaki székely paraszt- ember hétköznapjait és vasárnapjait örökítette meg minden „irodalmi” színezés, szépítés nélkül. Ez az emberi sors a könyv fundamentuma. Hogy Is múlik el egy élet nagy része ott a Nyikó part ján? A sokgyerekes családból csak egy tanulhatott: Áron. Ő, Gáspár pedig korán dolgozni kezd, kaszál, segít apjának, fát vág, katonáskodik, szenet éget, majd hadifogságba kerül, aztán hazajön. Dolgozik a mezőn s az erdőben. Ahogy a többiek. Megnősül. Szomorúságára „csak” lányai születnek. Felesége halála után nem akar egyedül maradni a régi farkaslaki házban. Asszonyt keres. De kevés sikerrel. A száraz adatok, a hideg, mindennapi események mögül kirajzolódik egy ember egyénisége is. A gyerek Tamási Gáspár, ha vénasszonyokat lát, éjjel boszorkányokkal álmodik. Körtét csen, de rajtaveszt. Másképp szeretne szántani, de nem sikerül. Félt egyedül maradni a viharban a szekér mellett, s ezért apja eldöngeti. Bevallja fájó kudarcait, lódításait, hibáit. Nem takargat semmit. így válik az emlékezés őszinte vallomássá. Természetes, közvetlen hangú ez a vallomás: 88
