Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - SZEMLE - Seres József: Jékely Zoltán: Csillagtoronyban
szer volt megkísértve ott, ahol a vesszőfutás korszakát névtelen embernek tulajdonítják. S ahogyan halk iróniával jellemzi az ötvenes évek névtelenéit — „viselt dolgaihoz képest eléggé kegyetlen büntetés a névtelenség” —, az mutatja: író és népe a türelemben is egymásra talált. E szelídség szülte újjá a rousseau-i műfajt,melyet elkötelezett toliforgatók szenvedélyével,nagypénteki hangulatban írtak a helyi Felix Ragusanusok, piros tintával, finoman megmunkált iniciálékkal ékesítve a kuláklistára vett parasztok életének komor krónikáját. Kántorok, könyvelők, s egyéb írástudók és szokásokat ismerők keze alól megszámlálhatatlan kérvény, beadvány, fellebezés, folyamodvány, önéletrajz, igazolás, instancia — egy újfajta zsoltáros könyv lapjai — indultak kálváriát járni a rajon felé. E mezőségi parasztminiatorok működéséről fájdalmas-szomorú iróniával rajzolt képet Sütő, s tömör és objektív epikának titulálja, amiben maga a keresű tudomásulvétel is benne van, de mégis atyja, az iparnak csak a küszöbéig jutó ezermester reménytelenséget, vereséget nem ismerő erejét emeli jelképpé, s példának nekünk népe örökös kitartásáról minden veszély között. A modern társadalomkutatás eszközeinek felhasználásával — megfigyelés, beszélgetés, interjú — tárulnak elénk a régi generáció hungarocentrikus neveltetésének bűnei, s a mai legifjabb nemzedék hézagos, egyes korokat figyelmetlenül átugró tudásanyagára figyelmeztet. A történelmi önismeret vizsgálatakor döbben rá, hogy alig-alig jutott el a köztudatba a Bethlen Gábor óta fennálló speciális erdélyi történelmi-társadalmi helyzet ténye: a sajátos közös nemzetiségi lét, a majd egy évezredes együttélés tanulságai, s az Európaitól erővonalaiban eltérő kelet-európaiság eszmeiségének felismerése. így mindvégig levegőben lógó, közismert igazságok kimondását vállalja és sohasem szemlélődik, hanem beleérez s átél. Avatott kézzel szelektál a felgyűlt anyagban, s fegyelmezetten szorítja feszessé a szerkezetet, mert ha anekdotikus kitérőt tesz, annak funkciója van. Ilyenkor majdmindig új megvilágításban kerül elénk egy már korábbi írásaiból ismert motívum vagy gondolatsor — legtöbbször atyja vagy rokonai-barátai életrajzi vonatkozásában. A jelen valóságával együttlélegző alkotó reális látását, írásainak élethitelét a „háromnegyedrészben románok, negyedrészben magyarok” lakta szülőfalujából hozta magával, s „az EGÉSZTŐL kaptam útravalóul a gyermekkor élményvilágát, a negyedrésztől a küszködő nyelvet” vallja írásművészete bölcsőhelyéről. A gyermekkor többszörösen áttételezett asszociációs síkokban is ott vibrál örökösen emlékei között — számos mezőségi népszokásnak állít maradandó emléket, így: betlehemezés, házassági ceremónia stb. —, míg nyelvi fordulataiból, bizarr hasonlataiból, s jelzőhasználatából a Tamási-kedélyt példaként szem előtt tartó művész tűnik elő. Rég látott magas hőfokú líraisággal jellemzi egyes alakjait, mint például egy rokonát, Gyümölcsoltó Gergelyt a következőképpen: „a feléje hajított kések megpördülnek a levegőben és elkezdenek énekelni. Vagy ahogyan e népi szürrealista, balladás hangvételű figurateremtései mellett egyes állapotokat lefest — itt a részegséget: „Már a tárgyak is hozzánk igazodnak, ... mint a jég, töredeznek az arcok”; mind a megfigyelés aprólékosságát s a valóság átköltőítését húzzák alá. Sajátos lírikus mondatai szabad vers soraiként zuhognak alá: „A sorsával, mint nyűgös gyermekkel a karján, seregnyi rokon jött el ma is hozzám”. Szavalni lehet, s önkéntelenül is énekelni kell. Számtalan veszély között élő népe megrázó krónikája, szülőföldje parányi világa — e „tengerutánzat” —, a „félszárnyú asszonyok” balladás vidéke napfényét-melegét Sütő Andrástól kapja, aki „néhány szép lendületével” adósságot törleszt. RÁCZ-SZÉKELY GYŐZŐ Jékely Zoltán: Csillagtoronyban Jékely Zoltán Nagyenyeden született, iskoláit szülővárosában és Kolozsvárott végezte. Édesapja Áprily Lajos, a kiváló erdélyi költő. Ezer szál köti tehát Jékelyt Erdélyhez, mégis a Nyugat harmadik nemzedékéhez soroljuk, mert elsősorban a Nyugat költői, irányzatai alakították költészetét. 1924-től kisebb megszakításokkal itt is élt Budapesten, de továbbra is nosztalgikus vágy hevíti, köti szülőföldjéhez, s ez a nosztalgikus vágy verseiben kiábrándult, komor életérzéssel keveredik. A 30-as évek derekán körülötte dúló társadalmi, politikai harcok is ebben a hangulatban csapódtak le verseiben. Ez a komor, halálsejtelmes hangulat tükrözi kora erkölcsi, társadalmi és politikai valóságával való szemben84
