Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - JEGYZETEK - Ablonczy László: A magyar játékszín ügyében
Hosszas és külön keserv a kelet-európai drámák magyarországi élete. Az, hogy a szerb-horvát, asz, lengyel, cseh, szlovák, román darabokkal milyen gondatlanul, közömbösen, becsmérlőleg bá- nk. Nagy velük a sors- és lelki közösség, és mi mégse vállaljuk következetesen és őszintén a szövetjét. És még ennél érthetetlenebb, ahogyan elhallgatjuk az országhatáron túli magyar drámaírók erét. Méhes György, Páskándi Géza, Kocsis István, Deák Ferenc, Egri Viktor figyelmet érdemlő -abjait. :gi magyar drámák a színpadon? Többször megbizonyosodott: a közönség áhítja a régi magyar drámát. Nemcsak a Bánk és a Tragédia izolja, de a Nemzeti Színház Czillei és Mózes előadása is. Millertől Kafkáig terjed a repertoár, s a jnagyobb diadalt, mégis a Vörösmarty- és a Madách-,.torzó” aratja. Újólag beigazolódott: nincs mit Ugatni a filológusokra; jó rendező,s netán egy szöveg-restaurátor vegye kezébe a dolgot, és diadalra :hat a régi magyar dráma ügye. Szükség, egyre több szükség van a múlt felmutatására a színpadon. A gyökérzetet a mélybe kell eszteni. Ezért vállalja a Gyulai Várszínház évek óta következetes programjának a magyar történelmi áma gyámolítását, és ily nemes szándékkal indult a Szentendrei Teátrum is. S hogy nincs anyag- ííke, tanúskodnak erről a rendezők, évekre előre tudnak drámákat és programot mondani. A kritikus és a színházi ember nemegyszer fanyalog és élcelődik. Néki legfenntebb csak a Bánk és a agédia jelenti a magyar drámát, máskülönben Shakespeare és a nyugati moderneknél kezdődik a ínház. Más, régi játékokról, ha teheti nem ír, vagy ha mégis, gúnyolódik. Mint tette az újhelyi pálos- ték a Bacchus bemutatójakor. Moliére-t említve legyintett, nemhogy elolvasta volna az ősszöveget, ;szevetve a látottakkal mondta, elemezte volna, milyen életteremtő hatalma van a színháznak. Azt senki nem állítja, hogy a régi magyar dráma a Shakespeare-i, Moliére-i mértékkel állja a versenyt, e semmibe venni,figyelmen kívül hagyni, annyi, mint megtagadni az értékeket, lemondani a folyto- asságról. Sokszor tették ezt a színházak és kritikusok. Csoda-é, ha a fiatalokat elszoktatták a szín- íztól, s minden művészi ág közül a színház jövőbeni közönségének kinevelésével bánunk a legmosto- íbban? Általános a gyakorlat — kivétel a pesti gyerekszínház —, hogy a fiatalokat ugyanazokkal a irabokkal csalogatja magához a színház, mint a szülőket. Ugyanazokat az előadásokat látják, csak >kszor fércesebb, délutáni kiadásban. Több évtizeddel ezelőtt, amikor a magánszínházra csak ráfize- :tt a vállalkozó, akkor se intézték ily kényelmesen és közömbösen a diákság színházi művelődését. mindig csődbe fuldokló színház is biztosítani tudott külön programot az ifjúságnak. Kisfaludy, ladách, Katona, Csokonai, Moliére, Shakespeare majd minden évben szerepelt az ifjúsági bérletben. ;y folyamat, szemlélet alakult ki a magyar és az egyetemes színházról és drámáról. Megteremtődhetett i alap a későbbi évtizedek színházi kultúrájához. Ma évtized is eltelik, míg felújítanak egy régi mafar klasszikus drámát. Miként lehet az, hogy generációk nőnek fel, és nem láthatják a Csongor és ündét vagy Az ember tragédiáját a színpadon? 6, színház? Igen. Egy kicsit ennek érdekében mondtam fel fentebbi gondjaimat. 26. színház kellenék. 26. színházat, ahol csak magyar drámákat játszanak! Századokat íveljen át a műsora, fogja át egyet- :n évadban is a magyar dráma égboltozatját. A teendő már az eddigi anyaggal is több vonatkozású: em minden drámát ugyanaz éltet, éppen ezért a színpadra fogalmazás is mással-mássa! okolható. Ilyés Gyula drámái például — a magyar történelem felidézésével — magát a történeti drámát reprezen- ílnák, Németh László drámáit elsősorban nyelvezete kényszeríti színpadra. Tamási tündérjátékai a lagyar mítosz éltető darabjai. Lám, három író, három drámaírói természet, s mindenik végül is egyet zolgálna, amely mindig a színház ősi funkciója is: a tudatot, a közösségi gondolkodást erősíteni, isszamenőleg és a jelenben is. Ez csak idézett példa, magára a módszerre, hogyan is lehetne a múltból s a jelenből építkező színházzal a jövőt szolgálni. Előttünk példa lehet a lengyel színház. Ahogyan zínházat, színházakat teremtettek, ahogyan ápolják, élesztik a múltjuk drámai emlékeit, és amint jelen drámaíróknak a beszédre alkalmat, teret adnak! Nem színháztörténeti múzeumot akarnánk, hanem élő színházat. Ahol nemcsak a dráma jelentené magyar színház jellegét, hanem egy másik a színházat éltető mozzanat, a magyar játékstílus. Elkényel- nesedő színjátszásunk a teatralitástól száraz, modoros póztalan játékstílus skáláján mozog. Való igaz, :gyetlen színházunknak sincs önálló stílusa, s egy két nagy színész kivételével színészeinknek sincs, -gy polgári társalgási stílusra beállítódott játékstílus a magyar színházak jellegzetes arculata. Itt lenne :ehát a feladat, hogy a magyar drámaírók által magyar játékstílus megteremtője is legyen a 26. szín- láz. Úgy gondolom, az újjáépülő Várszínházban otthonra találhatna ez a színház. Alkotókon, művészeken múlik a magyar színház ügye. Bornemissza— Balassi, az iskoladrámák, :omicotragoediák, Csokonai— Bessenyei, Kisfaludy, Katona, Vörösmarty, Madách, Bródy, Tamási, llyés, Remenyik, Déry, Németh László és a többiek mind-mind rendszeresen, folyamatosan színpadra 'árnak, jelenésre. Nem az egyetemes, a külországi dráma kiiktatása végett mondottam el mindezt. 71
