Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Egy pakli dohány (novella)
KUNSZABÓ FERENC Egy pakli dohány Harmadik napja voltunk már együtt. Kínos volt minden rágyújtásom: nem bámult, nem figyelte mozdulataimat a csavarásnál, nem húzódott el a füst elől — igyekezett közönyösen viselkedni; ám ettől a közönytől vibrált a zárka levegője. Ha kínáltam, elhárította. A harmadik napon kelkáposztafőzelék volt a vacsora, s a főházi kitüntetett bennünket azzal, hogy a kondért beadta kikaparni. Hihetetlenül jóllaktunk, és őszintén sajnáltuk azokat a szegény ördögöket, akik töltött borjúszegyek meg egyéb ilyenek között turkálnak kis unott csömörrel. — Most már csak egy liter kadarka kellene — mondta a társam, doktor Ákfay Ákos, mikor kiadta a kondért. Ilyen fejedelmi lakoma után rá kell gyújtani. De csak ha rágondoltam, már elment a kedvem ... Elővettem a dóznit, és hirtelen ötlettel Ákfay elé álltam: — Gyújts rá! Rámnézett, kicsit meghőkölt a tekintetemtől, de csak rázta a fejét. Kidobtam a szelencét az ablakon. Odaléptem a zacskómhoz, pakli dohánytvettem elő: — Gyújts rá! — De kérlek!.. Szinte könyörgő volt a hangja, szeme, arca, görnyedt tartása. Én azonban erre ügyet sem vetettem: — Nem?! Megfordult, odament a kiblihez, és halkan dobolni kezdett a tetején. Kidobtam a paklit is a hozzávaló papírral, gyufával, s nyúltam az újabbért, egyre könnyebbedő szívvel — végre itt a megoldás: vagy rágyújt, vagy megszabadulok a dohányomtól, de mindenképpen vége lesz ennek a felemás helyzetnek! A második csomag a rács rúdjába ütközött. Mielőtt lehajolhattam volna érte, odaugrott, felkapta; pár pillanatig szembenálltunk egymással. Áztán leült a padlóra — az ágyak skatulyaszerűségét lefekvés előtt tilos volt elrontani —, s lassan bontani kezdte a paklit. Az első cigarettát azonban csak félig szívta. Akkor szédelegve hányni kezdett: nyolc hónapja nem volt már pénze vásárolni, s ebből fél évet egyedül töltött. Két hét alatt odáig haladtunk, hogy mindig együtt csavartunk. Fejenként napi hat cigarettával így körülbelül ki is tart az a mennyiség, amit én havonta egyszer vásárolhatok. Egy este éppen végeztünk a vacsorával, mikor csapódott az ajtó: — Bili! Ugrottam, mert én voltam a soros. Mire visszajöttem az üres kiblivel, mindkettőnk csajkája tiszta volt. Nem szóltam semmit, hanem másnap én mostam el az övét. Nézett rám. — Bevezethetjük — mondtam —, hogy felváltva mossuk a csajkákat. Naposrendszerben. Ezt bevezethetjük, de mást nem! Hiába vagyok falusi származás, a nyersszalonnát sohasem tudtam megenni. Márpedig minden szombaton és vasárnap a hidegvacsora — rabnevén: hidegtál — darab szalonnából és lekvárból állt. A szalonnarészemet mindig örömest odaadtam a lekvárért. Azt mondja egy szombaton, mikor halottuk, hogy a trepni túlsó végén már osztják a vacsorát: — A háziak is elcserélnék a szalonnát, méghozzá két lekvárra, mert ebben a házban ez az árfolyam. Én meg a lekvárt úgy sem szeretem, odaadom ... 6
