Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - MŰVÉSZET - Sütő József: „Ártatlan” Gertrudis a színpadon
zásról, még restaurálásnak sem mondhatjuk. Mindössze a szituáció retusálása Katona palettájáról vett színekkel. Minden szó, szófűzés az ő fogalmazása marad. A javítás így Bessenyei óhaja szerint „katonául” történik. Természetesen e szövegmódosításokkal szemben is fel lehetne vetni azt, ami már Barta János egész felfogásával szemben felmerült, „hogy a tragédia első kidolgozásának a szövege nem okvetlenül mérvadó a végleges kidolgozás értelmezésében”. Tény, hogy egy irodalmi mű végleges megítélésében a legutolsó kidolgozás az irányadó. Itt azonban, mint idézett tanulmányunkban bizonyítottuk, a kulcsjelenet (1/12.) két kidolgozása ugyanannak az elgondolásnak a megnyilatkozása, ugyanazt akarja kifejezni. A második változat nem új koncepció kedvéért, hanem egyenesen Bárány Boldizsár kívánságára, szinte annak fogalmazásához igazodva jött létre, s azért maradt ki belőle a visszatételre javasolt két sor, hogy ne legyen annyira „moralitást sértő” a Gertrudis által Ottónak „szeretet- és élésre” felajánlott asszony emlegetése. Itt tehát „okvetlenül mérvadó” az értelmezésben az első kidolgozás. Ezek az egyszerű változtatások aztán még inkább világossá tennék, kidomborítanák az egész 1/12. jelenetnek ellentétekben gazdag hullámzását. Sajnos, mind a magyarázatokat, mind a színpadi játékokat általában ennek az ellentétekben játszó szerkezetnek az észre nem vevése — sőt a ,,kerítő”-felfogás erőltetésével —, teljes összezavarása, szétzúzása jellemezte. Pedig az ellentétek feszülő szembenállása a második fogalmazás stílusában is megmaradt. Legnagyobb tévedést a ,,kerítő”-magyarázat azzal követte el a jelenet elemzésében, hogy a kétértelműséget nem Gertrud érzés- és akaratbeli megnyilvánulásaiban, hanem egyes szavaiban, kifejezéseiben kereste (a „bíbor bemocs- kolója”, a „célod”, a „módjaid”, a „tilalmas úton”), s ezeknek magyarázatára kényszerülve a lényeget elvesztette szem elől. Gertrudisnak ezt a két tűz közé kerülését az 1/12. jelenet antitézisekben felépített retorikai-stilisztikai struktúrája a mai szövegben is világosan jelzi, s a Barta-féle felfogás leglogikusabb segítője. A ,,kerítő”-koncepció szerint azonban itt csak egyféfe indulat, egy tűz lobog: szégyenteli bosszúság amiatt, hogy Ottó bemocskolta a bíbort, „nem a tett által, de mert felingerelte s nem meghódította Melindát”. És csak egyféle akarat: „új tüzelés; a szégyent, hogy Ottó nem tudott elcsábítani egy asszonyt, le kell mosni”. Egyféle indulatra, egyféle akaratra, egyféle Gertrudisra: a szégyen miatt dühöngőre szegényült Katona József kettősen árnyalt, tragikus dilemmában, a felháborodás és szégyen között vergődő büszke királyi asszonya. A költő pedig igazán remekel ezekben a Gertrudis lelkiállapotának annyira megfelelő antitézises dikciókban, s olyan érzelmi-akarati dilemmába sodorja a királynét, amelyből nem tud kiszabadulni („Te engem megláncolál” — mondja Ottónak). Ellentétes indulatok (felháborodás és szégyen, dorgálás és bujtogató szándék) nagyszerű váltakozása jellemzi az egész jelenetet. Ezeknek megjátszása elengedhetetlen feltétele Gertrudis Katona által elképzelt jó alakításának. A királyasszony „érthetetlenül beszéli || Kétféleképpen gondolatait”, mondja róla igen találóan maga Bánk, mert érzi, hogy Gertrudisban két ellentétes indulat (egy erkölcsileg pozitív és egy negatív) küzdelme folyik: ellene van Ottó váratlanul felfedezett csábító szándékának és azon felháborodik, de ugyanakkor a férfias, büszke királyné öccse kudarcát is szégyellve szinte Melinda ellen bujtogatja azt. Emiatt ingadozik a továbbiak során Bánk. Ugyanígy érzi és érti ezt a ,,kétféleképpen”-t Ottó is. Ennek megfelelő ellentétekben kérdez: „Mi lesz kedved szerint? || Majd bíborunk bemocskolása, majd megvetett szerelmem által ajj Rád háromolható szégyen gyötör”. E szembeállításokban feltett kérdésre Gertrudis ugyanúgy gondolt, egymással szembenálló mondatokban válaszol. A „bíborunk bemocskolásá”-nak Gertrud feleletében is „e dologi) Ha Melinda 5 Forrós 65
