Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Szőlő és gyümölcs a Homokhátságon (I.)
minőség ideális összetalálkoztatásán dolgozik: fajtatulajdonságok és természeti viszonyok (talajadottságok, klíma stb.) egyeztetése mellett az üzemi termelés jövedelmezőségi szempontjaira, s a fogyasztói igényekre is tekintettel kell lennie. A természet befolyásolhatósága azonban — mind a genetika, mind a geokémia, mind a meteorológia síkjaiban — véges, a jövedelmezőségi mutatók is egyre szigorúbb mércéi egy növényféleség üzemi hasznosításának, ráadásul a fogyasztó is — különösen, amelyik nemes valutával fizet — egyre válogatósabb lesz. A megyei szőlötörténet közelmúltjából azért tekintünk ki a jelenbe és a belátható jövőbe, hogy a nem egészen közeli múltból visszaidézhessünk egy nagy szellemet: Mathiász Jánost (1838—1931), aki a kecskeméti homokra költözvén már 80 évvel ezelőtt ráérzett szclészutódainak nagy dilemmájára. Békés természetű ember volt, nem jellemezhetjük azzal, hogy „lándzsát tört a minőség mellett”, ám azt udvarolta ki a homokból. Több nemzetközi kiállításon nyert díjakat homokon termett minőségi boraival. Csemegeszőlői ma is ismertek és elismertek a világ szőlőtermő országaiban. Tanítványa, Kocsis Pál Kossuth-díjas szőlész (1884—1967) — akinek visszaemlékezéseit egy magnetofonszalag megőrizte — azt mondja Mathiászról, hogy nem lelkesedett a Kadarkáért, sem a kísérletekért, amelyeket tanítványai ezzel a szőlővel folytattak. A korbeM termelők (itt a termelők tömegeire gondolunk) nem fogták fel a sugallatot. Mathiász az 1£97-es nemzetközi szőlészeti kiállításon nagyoíjzt r,>ert cstrregészeiéivel, de szükebb hazájában egy emberöltő múlva is viszonylag kis területen — az egésznek 1,6%-án — termelték a minőséget. A vörös ás fehér borszőlők aránya 1960-ban 52,5—47.5% volt. Vezető helyen állta Kadarka (51,4^,), a Kövidinka (16,2%), az izsáki Sárfehér (9,5%), s csak azután következik az Olaszrizling (3,6%) és az Ezerjó (2,6%). A többi borszőlő termőterülete — kivéve a Pirosszlankáét, amely 2,3% — alatta marad a 2%-nak. Ez a fajtaösszetétel, amelyet a mennyiség nyomasztó túlsúlya jellemez (jóllehet, némely borszőlő étkezési célra is hasznosítható) napjainkban sokat vitatott kérdés. Itt csak a régi, a kistermelői ragaszkodást próbáljuk megérteni. Lapozzuk fel a szakkönyvet: a Kadarka termesztásbeli értékeiről egyebek mellett az van Írva, hogy „erős, edzett tőkéjű, hosszú tenyészide|ü fajta. Kitűnő homokturó; a soványabb futóhomokon is megél. A régi ültetvényekben nagy elterjedését sok előnyös tulajdonságának köszönheti. Korán kezd teremni, sima vesszővel is telepíthető. Az olcsó gyalogművelassel is sokat és egyenletesen terem. A Kövidinka: „A talaj iránt igénytelen. A peronoszpórára sem érzékeny . . . Fo érdeme a termékenység, és termésbiztonság, a bogyók állóképessége.” Az izsáki Sárfehér: „Jól sikerült telepítés a harmadik évben termést ad . . . Fürtje nagy, bogyói nehezen rothadok. Hozama a vizsgált 18 fajta közül az első halyen van." Úgy véljük, a kistermelő „maradiságában" — abban, hogy éppen ezeket a fajtákat örökítette át a múltból a mába, (a Kadarkát pl. a török hódoltság óta hozza magával) — a gazdálkodás biztonságra való törekvése munkál. A maradiságnak ez a válfaja — újból idézőjelbe kívánkozik a szó — termelői magatartásként érthető, a nagyüzemben gazdálkodó embert is jellemzi: neki sem könnyű eldönteni hogy mikor lépjen ki és hogyan lépjen ki a megszokottból, a biztonságosból, a szokatlanba, a bizonytalanba. A kistermelő, a megszokott fajtákhoz való ragaszkodásán túl azzal is igyekezett bebiztosítani magát, hogy gyümölcsfát telepített a szőlőbe: régebben sokat és rendszertelenül, később szabályos sorokban és kevesebbet. Az ilyen „kétszintes” ültetvényekben mikor az egyik, mikor a másik szint fizetett jobban. Egyenként kell szemügyre venni ezeket az ültetvényeket, hogy eldöntsük: a szőlő-e a főnövény vagy az a köztes . . . 1959-ben a megye összes ültetvényéből 73 ezer kh vegyes hasznosítású volt: a 10 millió darab gyümölcsfából 6,6 milliót — sűrű, ritka, rendezett vagy rendezetlen köztesként — szőlőben találtakl a számláláskor. Egységnyi terüetröl magasabb jövedelmet lehozni: nyilván, ez a lagfőbb értelme a kistermelői leleménynek, amaly a kétszintességet létrehozta. A szőlő- és gyümölcstermelésről korszerűen gondolkodó ember (akit szemlélete a nagyüzemhez köt), a kultúrák különválasztását vallja — ugyanebből a meggondolásból. Azt mondja: a kétszintes ültetvény a kézi munkára épül, eredeti formájában a technika befogadására alkalmatlan; de átalakíthatósága is korlátozott; és átalakítása — a költség- tényezőket, meg a várható hozamértéket figyelembe véve — nem bizonyos, hogy értelmes, sőt: gyakran az a bizonyos, hogy értelmetlen. A nagyüzemi szemléletet azért exponáljuk ilyen élesen, hogy érzékeltessük a kisüzemi rációval létrehozott, valamikor nagybecsű kétszintesség devalválódását. Ez nemcsak eszmei: a nagyüzemi ültetvényfelületek kialakításakor nem kevés jó állagú, termő koros ültetvényt is kivágtak, kiszántottak (útban volt, nagyüzemi művelésre alkalmatlan volt, művelésére nem volt munkaerő stb.) különösen 1960—1965 között. Hogy ez annak idején sem volt egyértelműen helyeselt dolog, annak bizonyítására egy hivatalos előterjesztésből idézek: „Egyes állami gazdaságok a nagymértékű kivágásokat szőlőterületeik gépesítésére és rossz munkaerőhelyzetükre való hivatkozással támasztják alá. Több esetben megállapítható, hogy a kivágás indokolt. Egyes esetekben azonban meggondolandó a nagymértékű fairtás." Összefoglalva az elmondottakat: A tulajdonjogilag elaprózott s területileg is szétszórt homoki 4 51
