Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - D. Kónya József: Színpadkép, három felvonásra
Színház. Hát hogy az istenbe ne! Belül az a tízezer sokszoknyás nép, a tetőn meg felkötve egy kisebb árunazra való csomag. Akadt abban még kanárimadár is ...” Ilyen úri dolga soha nem volt azoknak, akik ezen a szombaton V.-re utaztak. Ha már itt a busz, menjen Ki a vonathoz is, hozza be a vendégeket. A faros térült-fordult, ezen a vonalon óránként járnak a szerelvények. A v.-i kultúrháznál — amely pillanatnyilag üzemi konyha és egy vágóhíd keresztezésének cseppet sem szívderítő képét nyújtja — ketten várnak bennünket. Kezükben literes üveg, szemmel láthatólag nem az első. — Ajándékok balra a kissszobába, násznép jobbra az udvarra — kedélyeskedik az egyik. Ki-ki kézbe kapja a csomagját. Az udvaron már vagy ötvenen vannak. Szétcsapódik a fekete tömeg. Vámvizsgálat. Akarom mondani: bevonulás, halálos csendben, vizsla szemek kereszttüzében. Szinte várom a vezényszót: csomagot kibontani! Megmérettünk a csomag nagysága és súlya szerint, magamban áldom hitvesem ötletét, hogy az étkészletet újságpapírral kitömött rádiódobozba tegyük. Heccnek szánta, nem is álmodott ekkora sikerről. Próbáljuk úgy vinni, mintha súlya is lenne, ijedten elhessegetjük a segíteni ugró kölyköket. A kisszobában az ajándékok személytelenné válnak, ilyen doboz több is van, tor|ék csak a fejüket, ki volt az az istentelen ... Vissza az udvarra. Nem nehéz megtalálni a felezővonalat. Egyik oldalon a vőlegény, a másikon a menyasszony rokonsága. Középütt két-három méteres senki földje. Zárt sejtek, nem osztódnak, be sem fogadnak senkit. A megkülönböztetés egyébként sem művészet: sokacok és svábok. — Gratulálok — mondom egy talpig feketében sötétlő gazdaembernek, aki az egyik csoporttól a másikig vándorol. — Mihez! Néz rám meredt szemmel, arcán megreked a tettetett felismerés mosolya. — Nagy öröm ez ... — próbálok kedélyeskedni. Most már végigfut rajta a mosoly. — Az hát! Nekem az. De én is az örömapát keresem. * B. Erzsébet születtem 1951-ben P.-n. Szüleim 1960-ig egyéni gazdálkodó parasztok voltak, 1960-ban beléptek a p.-i Vörös Sugár Termelőszövetkezetbe. Édesapám traktoros, édesanyám a ház körül dolgozik. Az általános iskola négy osztályát P.-n, a felsőtagozatot a megyeszékhelyen végeztem, jó eredménnyel. Utána kereskedelmi tanulónak helyezkedtem el, a Megyei Kiskereskedelmi Vállalatnál, és elvégeztem a kereskedctanuló iskolát, kitűnő eredménnyel. Egy évi munka után felvettek közgazdasági technikumba, ahol jelenleg a második osztályt végzem. 1969-ben üzletvezető-helyettesnek neveztek ki. K. István 1949-ben születtem V. községben. Szüleim néhány holdon gazdálkodó parasztok voltak. A termelőszövetkezetbe 1959-ben léptek be. Édesapám most is ott tolgozik, állattenyésztési brigádvezető, édesanyám afcldművesszövetkezetben boltos. Általános iskolai tanulmányaimat V.-n végeztem, majd sikerrel felvételiztem a p.-i Gépészeti Technikumban, ahol 1967-ben közepes eredménnyel érettségi vizsgát tettem. A p.-i Vegyesipari Vállalatnál alkalmaztak mint gépésztechnikust, ahol azóta is dolgozom. Inkognitómnak váratlanul vége szakad, amikor csettegtetni kezdem a fényképezőgépet. ,,A fényképész úr a színpad előtti asztalhoz”, rendelkezik egy félméteres rozmaringággal feldekorált ember. Tiszteletvigyor jobbra-balra. Lezökkenek egy fiatalossá kozmetikázott boás nő mellé. Bemutatkozás. Nahát, szép idő van, igazán milyen aranyos, milyen finom, milyen sokan . . . A tsz-elnök bevonulását egy öregasszony rikácsolása előzi meg: „Lehet hozni a levest, lehet hozni a levest!” A másik asztaltól három 16 éves forma gyerek sündörög oda, mindegyikük gallérján rikító színű selyemszalag. — Nem tudja véletlenül, ki volt az a szónok, aki dadogott és kavicsot tett a nyelve alá, hogy jól tudjon beszélni! A kérdezett, vékony szemüveges fiatalember, homlokát ráncolva töprengeni kezd. — Platón kortársa volt — segít az egyik fiú. — Cicero — vágja rá a szemüveges magabiztos mosollyal. — Dehogy — húzza el a száját a fiú —, mondtam, hogy Platón kortásra volt. A boás odanéz: „Miről van szó!” Elmondják. „Ja —, biggyeszti el a száját, és elfordul. A srácok végül felkerekednek, hogy elmennek a KISZ-klubba, az a könyvtárral együtt van, és megnézik a lexikonban. Izzadtságszag, ételszag, kölniegyveleg rezeg a levegőben a hoppszasza ütemére. A vőlegény rokonsága önfeledten ropja a táncot, a többiek igyekeznek nem odafigyelni. A lakodalmakban edzett zenekar- vezető jó politikus: fél óra hoppszasza, szünet, aztán fergeteges kóló. Most a menyasszony rokonsága táncol. A többiek hirtelen éhesek és szomjasak lesznek. A főasztalhoz ront az egyik szakácsnő: „Elloptak egy teknő kolbászt!” — Te jó isten! — ugrik fel az örömapa. — Nem számít! Nálam nem számit! Ma a cigányok is nagykanállal esznek — mondja a vőlegény papája, olyan mozdulat kíséretében, mintha terített pirosbetlit tenne az asztalra. 24
