Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 6. szám - Bata Imre: Juhász Ferenc hűsége
Hívhat a bársony-vartyogás, száz kivarrt-ajkú herceged! Az aranybélés-szájú Gyász nem igázza le hitemet. Csoda-szavam el nem apad a mindenség-forró lázban. A kukacnak csak hús marad a részeg osztozkodásban. Nagy hát a kínlódás és készülődés az eposztöredék körül, számos a nyom, de mégis évtized tői, míg A halottak királya kész. Előbb jelent meg a Gyermekdalok, A Szent-Tűzözön Regéi, s csak végül A halottak királya. „Jelenleg három eposzon dolgozom — írja a hatvanas években — egyidőben: egy időszámítás előtti, egy középkori, s egy elképzelt atomháború utáni vallomáson és történeten, amelyeket összeépítve az 1954-ben megjelent eposszal, A tékozló országgal kívánok megjelentetni. Ez a négy egybeépített vers a szabadság, a haza, a forradalom, s a mindig többre érdemes emberiség négy létpillére lesz, amelynek tetőzete az élet-szerelem, s amely belső erjedésében, vérlüktetésében, virágzó bozótjában sem más, minden látszat ellenére: mint az élet halhatatlan szeretetének hirdetése, az életé, amely tudja ugyan, hogy nélkülözhetetlen része a halál, s épp ezzel válik gyönyöre teljessé, de amely gyűlöli a pusztulást, a céltalanságot, a magányosságot és a széthullást.” Az életszerelem négy eposza tehát: A Szent Tűzözön regéi, A halottak királya, A tékozló ország és a Gyermekdalok. És könnyebb volt a krónikásnak a tékozló országot elmondani, a kiválasztottnak, a küldöttnek beszámolni az özönvíz előtti történetről, s a képzelet szabadságában és erejében megteremteni a szörnyeteget, megjeleníteni képtelen monumentalitását és végtelenül ostoba tapogatását, ahogy a gyermekdalokat játszó szerkezetet eltapossa végül, mint a halottak királyát élet-királlyá élni. Mert a legnehezebb az lett, a személyes fájdalmat és csalódottságot úgy kifejezni, hogy az élethit mégis diadalmaskodjék. Soha nem volt ennyire fontos győzni a halálon, soha nem volt ily mélyen a csöndbe ágyazva, a hallgatásba átkozva az, akinek a Szó az élete. Kellett hozzá a történelem. De nem a történelem linearitása, a krónikás idő; a történelem közeg kellett, amelyben megfér, összebékél a személyes sors és a közösségi tragédia. Ahol nyilvánvalóvá mutatható — de közben szó se róla közvetlenül, mert hitelét-hamvát vesztheti — a költői sors és a közösségi tragédia azonossága. Mert egyik a másiknak nem allegóriája, egyik a másikból nem értelmezhető. Ezért kellett a történelmi lineáris idő helyett a történelem szellemének téralakja. Ezért IV. Béla. Ahogy e rátalálásról a Történelem című költemény tanúskodik. A halottak királya előtanulmánya. Annak a történelemnek a definíciója, amelyik A halottak királya közege lehet. A Történelem az eposztöredék után, a teljes mű előtt keletkezett. A Történelem alaphelyzete és indító lírai szituációja azonos. Lírai hőse azonban még nem költözik alakmásba, mégnem rejtőzik el. Itt is az éjszakás nappal határán járunk, éjszakai vívódás után lobban föl a képzelet. Virrasztás, mint szoktak halottak fölött. S a virrasztó ismeri már a halottak királyát: Mit akar ez a Dinoszaurusz itten? Az asztalhoz ül, könyvekben lapoz. Szaru-forgács körmű gyík-kezével az arcomon motoz, kő-szempillája árnyékában az emberiség, a hat angyallal tündöklő éposz-töredék, Kőmirigy-szemhéja föl-le száll, Mint egy kőmadár. Ezt a mohás-kőmindenséget mit érdekli az Árpádház? Juhász nem történelem-idéző akar lenni, hanem história-alkotó. Ezért is ajánlja művét Csokonai és Vörösmarty szellemének, s így lesz érthető a mű Csokonaitól vett mottója: „hozzá kezdek vala szokni magánosságomhoz, a melyre magamat a végre szántam, hogy csendes olvasásom s elmélkedésem által emberi Destinationhoz jobban közelíthessek, hogy Múzsáimnak áldott karjai közül a Világi Nyughatatlan kodás ki ne ráncigáljon, hogy jelesben Árpádról Írandó Epopoeiámat annál jobban elkészíthetném, haldokló Nemzetemnek szájába egy végső hattyúi Éneket adhassak a Duna és Tisza nádasai mellett és hogy egy szóval Hazámnak, vagy legalább a Maradéknak haszonra való nézés nélkül szolgálhassak.” A névtelenek íratlan története kell, hogy áthassa a tervezett művet. Nem az Árpádház története, hanem az a belső történet, amelyiket történetíró még föl nem elevenített. Az írja itt a históriát, akit a Történelem már apjában meglopott. Mit akar itt a múlt? — De ez a múlt nem az írott történelem, mert ez az idő históriája az őskezdetig vissza. Különös történelem, visszafelé íródik. „Apám kőműves Halál vagy Béka-óriás, Zöld-tokájú Húsvét-sziget, testedből kő-arcú hallgatás: titkok isten-feje mered. 6
