Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - JEGYZETEK - Fodor András: Lalic magyarul
zásra, gondolatra egyaránt ügyelő átéléssel, valóságos nyelvi bravúrral tolmácsolja. A négyrészes Római kvartett egyik legszemléletesebb példa a ráció érzékletessé lényegítésére. A költemény hamvas-gyöngéd rajzok alaptónusából észrevétlenül jut a lét és idő végső problémáin eszmélkedő konklúziókig: . .. víz és szél bontja el A szerelmesek szikrázó húsát, de a visszatérő Csillagnak föl kell ismernie valamit. Különben vissza se térne. Dudás leleményének köszönhető, hogy ezekből a versekből ilyen plasztikus sorok ragadnak emlé' kezetünkbe: A Tirrén-tenger, illatos azúrrongy: Az izmos lég ezer patája foszlatta szerte. Madarak szállnak velünk szembe csapatosan, sörétként Lyuggatják a rőt vakolatot a hajnal alacsony falán. A kortárs magyar és jugoszláv költő karaktervonásainak, reagálásának elemzésére külön is érdekes volna összevetni Vas István Római rablás kötetének idevágó verseit Lalicéival. Vas István rap- szódikus kérdező hangja a tárgy és szubjektum különbségeit, vitatkozó drámáját, Lalicé inkább azonosságát, összesimuló harmóniáját fejezi ki. Ha más nem, ez is elárulja, mennyire szervesen, ott- honiasan társul a szerb költő szemlélete a mediterrán világ jelenségeihez. A beavatottság meggyőző hitele érzik a „Bevezető a valóságba: a partok” c., a Melissa- versek alap- gondolatát szerencsésebben kifejtő sorozatban vagy a „Tengerpart” régi és új tengerélményének föltárásában. A Kalemagdan alighanem a kötet legesszenciálisabb sorozata. Ám, ha ott is vannak benne az „erős jelek”, értelmük az előző versekénél elvontabb, nehezebben közelíthető. Vajon szerbnek kéne lennünk hozzá, hogy igazán méltányolhassuk a vállalkozást? A néppel, történelemmel való közösség így is, a talányos részleteken is átüt. Ha egy-egy sort kéne választanom Lalic sorstudatára és hivatásérzetére, ebből a költeményből választanék: Mennyi esély az erőd és a kert közt Mennyi esély arra, hogy világ kezdődjék. A „Líra”- ciklus elején és végén a Dies irae komor zengésű változatai szólalnak meg. A kötet következő, címadó verscsoportjából pedig sorra visszahalljuk a már leütött hangokat. Itt csakúgy, mint a „Bizánc” c. zárórészben a legmegragadóbb Lalic történelemszemlélete, pusztulást, újulást egybefogó időérzékelése: Buján sarjad a fű, feltör nedves lángja a földnek, Hogy helyreállítsa ismét a szemérmet. (A szerelem műveiről) Vagy pontosabb lesz az egyensúly nélkülünk, És szebb a szerelmesek nyelve a hangjaink nélkül? — Hisz úgy vegyül bennük a halál, mint lánggal a szél, Mint forrás a torkolattal. (Bizánc/V.) A folyamatosságnak és nyitottságnak ez a vállalása teszi korszerűvé és determinánsán dél-kelet- európaivá ezt a lírát: egy nép hősies múltja, heroikus elszántsága szól belőle, akkor is, ha föltűnő földrajzi jegyek, hangzatos illúziók nélkül vall hovatartozásáról: Az én szülőföldem, az én egyetlen biztonságom, a szerzett joggal részeltető halál: Minden más szépen halmozódó rom csupán, Hol verssel jegyzi magát az átutazó. 84
