Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1971 / 5. szám - Sediánszky János: Két találkozás Louis Aragonnal

kanyarodott a szürrealista kísérlet kezdeményezéseitől, lázaitól, az Ellenállás hősi korszakán át, a háború utáni évek, évtizedek nagy összegező irodalmi vallomásáig, a Nagyhét prózájáig, az Elza bolondja eposzáig, mindig, mintegy tükörből, e különös interjúban is Elza alakját idézve, azon átszűrve, vetítve életének, írói munkásságának tetteit, állomásait. Alkotói terveiről is csak e kettőség, s az akkor friss dráma visszfényében tudott beszélni:

— „Mit mondjak saját műveimről! Semmit, most nem nagyon érdekelnek. Másrészt vége- láthatatlanul beszélhetnénk róluk, mert rengeteget írtam, s amit kiadtam, csak töredéke ennek. Egyszer mondtam valakinek, soha nem írtam évi háromezer oldalnál kevesebbet. Távolról sem jelentettem meg mindent, nagyon sok írásomat megsemmisítettem.

Jelenleg három könyvön dolgozom, bárcsak felolvashatnám még őket Elsának. Az egyik egy novellás kötet, a másik egy hatalmas verses kötet, és a harmadiknak, amelyet három éve írok, ez a címe: A színházi ember. Vers és próza keveréke, költeménynek vagy regénynek lehet nevezni tetszés szerint. Sokáig úgy gondoltam, költeménynek hívom, de újabb tűnődések után mégis a regény mellett döntöttem. Hasonló egy kicsit 7—8 éve írott Elsa bolondja című könyvemhez, de abban sokkal több a vers, mint a próza, ebben viszont a próza van túlsúlyban, ezért lett végül regény. De valójában mindez csak tréfa. Se nem vers, se nem regény, egyetlen nyelvben sincs szó erre. A címe Színházi ember, de éppen úgy lehetne Az ember színháza is. Mert bár jóformán mindig egy színész beszél a könyvben, mégsem róla van szó, hanem az élet színházáról.”

Nemcsak a tisztelet, a figyelem és a stílusérzék is hallgatást parancsolt, annyira feltéphe- tetlen, megállíthatatlan volt ez a vallomás, élő beszédben több mint félóra, amelynek itt csak a légköréről, hatásáról, nem tartalmáról beszélhetek. Sűrítve kaptam, kaptuk meg benne mindazt, amire éveken át hiába vágyakoztam: egy Aragon-interjú szellemes, gondolatgazdag, áradó bőségét. Valóban, sokszor próbálkoztam annak előtte, hogy színe elé kerüljek, élő szavait hangszalagra rögzíthessem. Roppant elfoglaltsága, szerteágazó hazai és nemzetközi írói és politikai tevékenysége hosszú ideig nem engedte, hogy erre sor kerüljön. Ez a magyarországi utazás adott csak alkalmat a találkozásra, s egy szabálytalan párbeszédre, amelynek kérdéseit ezúttal nem a megindultan és csaknem szótlanul ülő riporter, hanem egy páratlanul gazdag alkotói élet adta fel, és hasonlóan gazdag írói életmű válaszolta és válaszolja meg.

Befejezésül pedig hadd válasszak ki a beszélgetésből még néhány mondatot, amelyekben oly határozottan és markánsan foglalta össze, mindannyiunk örömére, magyarországi útján kialakult érzéseit, gondolatait:

„Hangsúlyoznom kell, hogy nem most tudtam meg, milyen alapvető és több szempontból példamutató változásokat valósított meg hazájukban a Magyar Szocialista Munkáspárt Kádár elvtárs vezetésével nemcsak az írott politikában, hanem népük életkörülményeiben is. Most saját szememmel is meggyőződhettem erről, közvetlenül éreztem magam is a különbséget a két Magyar- ország között, amit régebben ismertem, s amivé azóta fejlődött. Meg kell mondanom, hogy nagy reménységgel a szívemben hagyom el országukat. Ez a remény, amely napról napra egyre inkább testet ölt, nemcsak az én reménységem. Úgy vélem általánosabb jelentősége van a szocializmus jövője és a népek felszabadulása szempontjából.“

22