Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 5. szám - Tornai József: Három vers
TORNAI JÓZSEF ti áront vers HÁT NEM Mindig lemondani, ugye, fák? Mindig égő belünket ráncigálni magunk után, kiterítve látni anyánkat, földünket, mindig kikanyarított nyelvvel gurgulázni, ugye, fák? Hát nem. El kell fűrészelni a derekatokat, tűzbe vágni a koronátok, nem ágaskodtak majd fölöttünk, nem tudtok a nyögésünkbe belezúgni. EBBEN A KORBAN Ebben a korban, mikor az idő nem idő, a vér nem vörös, a madarak nem isten káprázatai, csak gépek, mikor odább lehet söpörni a folyókat, de a sors sorompói állnak az undok, összehányt földig lecsukva. ÉGEK 1 így szakadok én szét, így ragasztom össze magam. így gurulok szét, így szerelem össze magam. így párolgók szét, így fagyasztom össze magam. így gubancolódok én össze, így szabadítom ki magam. 2 A te arcod nem az én arcom, a te burkod nem az én burkom. Nem abból a folyóból iszol, amelyikből én, nem azon a hegyen ásod el az öregkövet, amelyiken én, nem azon a szögesdróton lógsz, amelyiken én. 3 Fejtől-bokától, szívtől-vesszőig égek. Minta benzinnel leöntött embermáglyák, összes fogammal, bordámmal égek. 20
