Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - HAZAI TÜKÖR - Kunszabó Ferenc: Alfa és Ómega (Portrévázlat Mészöly Gyuláról)
tenetes vezérhez: fizetésemelést kér. „Fizetésemelést?! Fiatalember! Hisz családja sincs!” „Az nincs, csakúgy, mint egy jó cipőm!” És a „terepjáró bakancsot” hirtelen ötlettel Mauthner Ödön terjedelmes orra alá dugja, körülbelül tíz centi távolságra, hogy a lyukas talp méltóan manifesztálódhasson. Ez maradéktalanul sikerül is: még néhány, kölcsönösen heves mondat, s a Mauthner Ödön kontra Mészöly Gyula-ügy bátran ad acta tehető. Az ember sorsa ... A szegény szülők még szegényebb, ám öntudatos gyermeke, ki nem bírja tovább az önkényt, s lelkének nemesebb felére hallgatva fellázad, vállalván a teljes nyomort, melyből azonban később vasakarattal ... és a többi: bizony, ez a népmeséi motívum is ismert már, de annyira, hogy szinte kötelező a magyar portréírásban. Mégsem kerülhetjük el, s annál inkább sem, mert itt mégis van valami eltérés az irodalmi sémáktól. A szentesi telepről való elkerülés másik oka ugyanis, hogy abban az időben Mészöly Gyula már jelzést kapott Bajáról, a kertészeti középiskolából, hogy — kvalitásait ott- tanulása idején megismervén — esetleg felvennék oda segédtanárnak, és ősszel talán hely is lesz . .. Aha! — kiált most föl a nyájas olvasó. — Fedezékből párbajozott a nagyúrral! Úgy könnyű! . . . Valóban, így könnyebbnek tűnik, de föltétlenül meg kell jegyeznünk, hogy az a fedezék még nem is volt valami biztos, továbbá hogy a szegény ember, ha lázad, egészen semmire ne lázadjon, mert holnap esetleg éppen a „megalapozatlan lázadás” miatt kell megalkudnia, s harmadszor a negyedfél évtized előttre visz- szagondoló ember legfontosabb érve: Nem egyszerűen a gyermekkorban beidegzett jómodort rúgta föl a heves lábmozdulattal, hanem egyszersmind leszámolt azzal az az egész urambátyámos világgal. Mert az öreg pénzeszsákkal szemben ülve hirtelen megérezte, hogy ha ő valamit akar az életben, azt nem a fennálló renddel, annak ilyen vagy olyan reprezentánsaival együtt akarhatja, hanem azoktól távol. Ezzel az alapérzéssel csinálta végig Baját — mely különben jó volt: zöldségtermesztést oktatva, gyakorlókertben bemutatva, rengeteget tanult; s ezzel jött át 1939-ben Kecskemétre, az akkor szerveződő kísérleti-kutató gazdaságba, hol különben segédintézői rang és 140 pengő havi fizetés várta. .. .Kétszáz pengős fixszel Az ember könnyen viccel... Aki még koránál fogva emlékszik a régi slágerre, az könnyen belátja, hogy havi 140 pengő nem számított az álmok netovábbjának, erre azonban mégis meg kellett nősülni, hiszen már elmúlt huszonkilenc éves. Csak a bérlakás díja 40 pengő volt havonta, ráadásul jöttek a gyerekek, akiknek mindent meg akart adni, amit csak bírt. Még két érzelmi momentumot a magánéletből, mindkettő meghatározó. A második világháború alatt a katonaság valamilyen módon kikerülte. Ebből eleinte az az örömteli érzése támadt, hogy az ő gyermekei legalább nem lesznek hadiárvák. Mikor azonban (a háború sodra családostól Budapestre vetette) ostromkor egy akna a szeme előtt csusszant be az ablakon keresztül a konyhába, és hasán forogva ringlis- pilt játszott a konyha kövén — akkor arra jutott, hogy az ember soha, semmilyen körülmények között nem bízhatja el magát, s mindennap úgy kell élnünk, hogy a halál (legyen bármilyen véletlen vagy ostoba) készen találjon bennünket. A főváros felszabadulása után néhány héttel úgy érezte, mennie kell, vissza Kecskemétre, mert valami abbamaradt, de méginkább: valami elkezdődik, valami nagyon 3* 35
