Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 3. szám - Goór Imre: Versek
a golyók engem, jaj, meg nem ölnek, nyüszítő foglyaként élek általad élő szörnynek. Árasztasz keserűséggel, borítasz jajongó éggel, fiam, jaj, én szerelmem! Lehettél volna erdők csodája, szökellő szarvas, hajh, lehettél volna egyenes nyárfa, utak dárdája, hajh, lehettél volna futó időben fémsima márvány, lehettél volna partokat egybekötő szivárvány, lehettél volna, jaj! Lövedékek lángbokra szaggat, véreddel fröccsen az égre lángperzselt, rángó gerinced, sudárfa-törzsed menekül vijjogó szélbe. Feledés léssz, rohanó víz; győztesnek gyűlölt áldozat, megveretettnek mentőöv ... s megvetett lenge ködoszlop... — Ó jaj, fiam, szerelmem, fiam, én szerelmem, nékem már minden időben széjjel faragott oszlop . . . Az 1944 októberében Kiskunhalason kivégzett 196 munkaszolgálatos emlékére. EMLÉKEZÉS, FEKETE SZIRMÚ RÓZSA Kinek az álom szemére nem száll, nyitva felejtett ablakain a csillagos ég beszivárog . . . — Mért jöttél, fekete szirmú rózsa, mártírság napja, mért jöttél? Üvegkerekek nyekeregve forognak, szuronyokra-tűzve az ég arany arca, 13
