Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - SZEMLE - Somogyi György: Kende Sándor: Szerelmetes barátaim - Benkő Ákos: Major Nándor: Hullámok
kende Sándor: Szerelmetes barátaim Kende Sándor új könyvének témája elég extrém. A különleges nagyúri allűrökkel rendelkező, a Weiss Manfréd gyár hajdani főmérnöke, fel- szabadulás után a Kossuth-híd egyik tervezője, 1949-ben családjával együtt disszidált. „Tetű- országnak” nevezte Magyarországot (a felszabadulás előtt is!), ahol: „Mit kap az ember!” „Mit várhatunk, ugyan mit!” „Lehet-e itt igazán előbbre jutni!” — Ezek voltak visszatérő gondolatai, kérdései, hol önmagához, hol olyan valakihez, akiben ugyancsak hasonló érzések munkáltak. Lenni valakivé, vallotta ez „az elit”, csak a gazdag tőkés államokban lehet. Építészmérnök fiuk jövőjét is egyengették közben, aki maga után hívta menyasszonyát is. Ahogy a hírnév, az elismerés növekedett, úgy teljesedett be a fiatal- asszony tragédiája. Villa, autó, komorna, nevelőnő, fényes estélyeken való részvétel jutott osztályrészül, olyan pompa, amelyről ő, a hajdani tanár árvája nem is álmodhatott. Most mégis szenvedett, őrlődött, idegei végképp felmondták a szolgálatot, és tízévi „gondtalan” házasság után öngyilkos lett. Kende Sándor a fiatalasszony, Anikó személyére koncentrál, ő a mű főhőse, az ő szemével láttat (egyes szám első személyben íródott a regény), vele értékel, az ő küzdelme a részben rákényszerített, részben vállalt életkörülményeivel alkotja a mű alapkonfliktusát. Kende Sándor az apró, pontos megfigyelésekből eleven, álmokat melengető és temető, tettre képesnek látszó és mégis határozatlan, mások érdekeihez alkalmazkodó hősnőt formált Anikóból. Olyat, aki látszólag hasznos életre termett, de aki ezt mégsem tudja igazolni. Nincs hozzá ereje, egyre hisztérikusabb lesz, egyre többször érzi, hogy veszély fenyegeti, mégsem képes ezt teljes mivoltában felfogni, nem tudja magát István megjelenésekor sem elszánni a cselekvésre, azaz ezzel az életformával való teljes szakításra. Az öngyilkosság nem tett volt, hanem a gyűlölt körülmények elleni tehetetlenség beismerése. Kende Sándor fegyelmezett író. Érvényesül ez a regény nyelvi megformáltságában, a dinamikus, a belső állapotok változásait pontosan követő mondatok alkalmazásában, másrészt a mű szerkezeti felépítésében. Noha a regény három, modorban, hangnemben is különböző részből áll, mégis sikerült az írónak egységes, zárt kcmpozíciójú művé formálnia. S ha a cím nem megtévesztő, ha Anikó tragédiájára a figyelmet jobban ráirányító, kevesebb ellenvetésem lenne a regénnyel kapcsolatban. Akkor is volna olyan érzésem, hogy ebből a regényből kimaradt a miliő, illetve nem kapott olyan hangsúlyt, amely- lyel a hősnő vergődését még hitelesebbé, talán még tragikusabbá tehetné. Hisz éppen a környezettől való ösztönös vagy tudatos elzárkózás teszi az embert idegenné e világban, s Anikó ilyen idegenül mozgó lény, ahogy a házmester is nyilatkozik róla: „Nem tudom, ki ismerte őt? Talán a fiatal mérnök úr . . . Meg tetszik érteni, ha azt mondom: valahogy idegen maradt.” Nemcsak férje világából menekül, hanem a másikból, a hazaiból, a nem anakronisztikusból is. Hogy Anikó nem lát a világból szinte semmit, annak részben oka az írói eljárás is, amely csak a szerelmes nőt igyekszik megrajzolni (az emlékképek az ébredező szerelemtől a kiteljesedésig és a csalódásig kísérik Anikó útját), s e prizmán kevés vagy szinte semmi nem szűrődik át a való, az élő világból. A „szerelmetes barátok” (Anikó, Gabi, István) rajza nem egyenlő gondossággal kidolgozott. Ez persze az írói koncepcióból is következik. Gabi szükségképpen árnyaltabb Istvánnál, hisz Anikó vele él, az ő családja életformájával kerül összeütközésbe, István viszont talaj nélküli, valami, a regénybe nem illő, Jókai-féle pátosszal létrehozott lombikfigura, akit nem látunk munka közben, nem látunk személyes gondjai közepette, neki sincs környezete, ő is az író által téremtett, s nem a valóságos világban mozgó, élő hős. S végül: bosszant, ha mindig, mindenkor mindent a körülményekkel akarunk megmagyarázni. Ha az egyént a felelősség alól mindenáron fel akarjuk menteni. Itt nem csupán a hősnőre kény- szerített anakronisztikus létformáról van szó, mint ahogy az író szeretné velünk elhitetni, vagy mint azt a könyvkiadói ajánlásban olvashatjuk, hanem Anikó felelősségéről is, aki nem volt „hasznos életre termett”, „ízig-vérig mai nő”, hanem tettekről álmodozó, de cselekvésképtelen, határozatlan nő, aki maga is oka sorsának. Ezért nem tud a tragédiája együttérzésre indítani az írói szándék, akarat ellenére sémi SOMOGYI GYÖRGY ÁNDOR: Hullámok Ma már, a művek ismeretében meggyőződéssel állíthatjuk, hogy az újvidéki FORUM KÖNYVKIADÓ 1968-as nagy regénypályázata sikerrel zárult. Igaz, makulátlan remekművek nem születtek, de a vajdasági magyar regény örvendetes fejlődéséről valló alkotások igen, s az a tény, hogy a bíráló bizottság a beérkezett pályaműveknek pontosan a felét — tizenkét regényt — jutalmazásra, illetőleg kiadásra méltónak találta, önmagáért beszél. 90
