Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - SZEMLE - Orosz László: Király István: Ady Endre
Szemle KIRÁLY ISTVÁN Ady Endre Király István Ady-könyvét nagy várakozás előzte meg. Ezt a várakozást elsősorban a folyóiratokban megjelent, sokat Ígérő részletek keltették. De fokozta az igényt Király könyvével szemben mindaz, ami mintegy elébe dolgozott: az Ady-kutatás fellendülése, a megindult kritikai kiadás meg általában az irodalomtörténeti munka színvonalának az utóbbi évtizedben tapasztalt emelkedése is. Hogy csak egyetlen példát említsek, az avantgarde korábbi sommás és differenciálatlan elítélése idején aligha sikerülhetett volna Ady költészetének XX. századi vonásait olyan árnyaltan elemezni, mint Király tette. A most megjelent két kötet felülmúlja a várakozást. Csalódást legfeljebb annyiban kelt, hogy a teljes pályaképnek csak mintegy a fele: 1905-től 1912-ig mutatja be Ady költészetét. De a csalódást elnyomja az elismerés az anyag hihetetlen gazdagsága, az elemzések alapossága láttán. Király több mint másfélezer oldalon mindvégig Ady költészetét magyarázza. Monográfikus teljességre nem törekszik, mellőzi a költői felkészülés, a zsengék tárgyalását, életrajzi adatokat csak szűkösen említ, Ady novelláit és publicisztikáját is csak költészetének magyarázatául használja fel. Könyvének egyik fő erénye a kitűnő tagolás, az anyag nagyon világos elrendezése. A korábbi Ady- irodalom egyik hiányossága éppen az életmű tagolásának, korszakolásának megoldatlansága volt. Legtöbben egyetlen tömbnek látták költészetét, mások legfeljebb a korai és a későbbi Ady között érzékelték a különbséget, de ezt is csak a kifejező eszközökben, s ezt sem fejlődésnek, hanem elfáradásnak tekintve. A marxista magyarázat — Révai tanulmányának egy gondolatát kiragadva — fejlődésének lényegét abban igyekezett megragadni, hogy a demokratikus forradalom vezető osztályát keresve előbb a polgárság, majd a parasztság mellé állt, hogy végül megtalálja a kapcsolatot a munkás- osztállyal. Ezt a fejlődési sort azonban inkább csak publicisztikájában lehetett kimutatni, s legfeljebb néhány költeményével illusztrálni. Király is a forradalom, a forradalmiság felől közelíti meg Adyt, de a forradalmár-költőnek nem gyakran esetlegesen adódó kapcsolataira, hanem forradalmiságának belső tartalmára fekteti a súlyt. így lesz nála az 1905-től 1908-ig terjedő pályaszakasz az érzelmi, az 1908-tól 1912-ig tartó a kétmeggyőződésű forradalmiság korszaka — s mint az Előszóban tájékoztat Király, az 1912-től 1914-ig terjedő éveket a plebejus-népi forradalmiság periódusaként, a háború alatti szakaszt pedig „a valóság forradalmára, az öntudatosodott imperializmusellenes forradalmár” címmel tárgyalja. A Király által kialakított nagy szerkezeti egységekbe a tárgyalt korszakok teljes költészete belefér. Az életmű belső arányai nem torzulnak el: nemcsak a költészet kap primátust a prózával szemben, hanem a költészeten belüli egyes témakörök is megfelelő térhez és súlyhoz jutnak. Az érzelmi forradalom kulcsmotívuma pl. a „magyar Ugar”, de mellette a pénz, a Léda-szerelem és a Halál is külön fejezetet kap. S nemcsak a témakörök, hanem a költői megformálás eszközei is szervesen illeszkednek a koncepcióba. Ismét az első korszakból választva példát: az érzelmi forradalmiság lírai reprezentánsa az esztéta, a széplélek, a Művész. Az Ady első köteteiben megjelenő esztétizáló és avantgarde tendenciák: a szimbolizmus, az arisztokratizmus és egzotizmus, a dekoratív festőiség, az átfinomító egyéniség, illetve a paradox életigenlés, a nyelvi jellegzetességként megmutatkozó megmozgatottság, tágasság és tépettség a Művész útkereséseként jelentkeznek. De mit is ért Király Ady érzelmi, illetve kétmeggyőződésű forradalmiságán? Nehéz ezt röviden definiálni, hiszen tulajdonképpen az egész könyv erről szól. Az érzelmi forradalmár Adyt a kor magyar társadalmában való otthontalanság alakította ki. Mélyrehatóan, részletesen dokumentálja ezt Király mind életviszonyaival, mind költészetével. Ebben az otthontalanságban ,a magyar viszonyokkal való szüntelen ütközésben alakul ki antifeudalizmusa, amely — mint Király írja — „a szubjektív szándékot nézve több volt, . . . mint puszta demokratikus ellenzékiség: a forradalmi demokratizmus irányába mutatott, objektív jelentésében azonban kevesebb volt annál: kultúrabarát liberalizmusra emlékeztető jegyeket hordott nemegyszer magán. S ennek a paradox, ellentmondásos magatartásnak fogalmi összefogására látszik legalkalmasabbnak az érzelmi forradalom kifejezés. Jelzi ez a név, hogy nem a valóságot felmérő, új értékrendet hívő, jövőt idéző tudat, hanem pusztán az érzelem, a tehetetlen, vak szubje- tivitás tapogatózott itt még csak a forradalom felé.” A kétmeggyőződésű forradalmiság kifejezés ismerősebben cseng az Ady-életmű és -irodalom ismerőinek fülében. Ady maga írt cikket Két meggyőződésű emberek címmel, Révai József emlékezetes Ady-tanulmányának első fejezete pedig ezt a címet 6* 83
