Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - JEGYZETEK - Dankó Imre: ifj. Iványi-Grünwald Béla gyűjteménye
a kor feszültségeiből emelt szintézisére — mint saját önbecsülésünk márványboltívére — építhessünk. A mai természetessé vált Bartók-kultusz tanújaként sokszor jut eszembe: vajon a gazdag lehetőségek közti válogatás élménye azonos-e a kivívott találkozások örömével? Vajon ugyanazt mondja-e új híveinek is a Zene, Divertimento, Két zongorás Szonáta vagy a Cantata Profana, amit nekünk mondott? Tisztában vagyok az egymást váltó generációk könyörtelen átértékeléseivel, mégsem hiszem, hogy a katasztrófákat sejtető bartóki lassúk, az iszonyat örvényeiből is győztesen kilobbanó szilaj ritmusok ma kevésbé találnak érzékeny befogadókra. Utódainkkal együtt változatlanul Bartók kortársai vagyunk. Tudom, a fölfedezés gyerekes odaadását nem lehet megismételni, de versek, emlékezések, vallomások serege bizonyítja; mennyi mondanivalónk van még a vállalt géniuszról. S bár huszonkét évnyi távolság mit sem módosít első lelkesedésem igazságán, éreztem, nekem is újra kell fogalmaznom, a múló idő távlatából summáznom kell ismét magát a folyamatos élményt; a változásban is fölmutatva a maradandót, úgy, mintha tézisekben összegezném a bartóki tett jelentőségét, úgy, mintha sírfeliratot vésnék róla figyelmeztető hagyatékul az utánunk jövőknek. Egy 26 éves kori leveléből kínálkozott A győztes címet előhívó mottó: „Bizonyos, hogy egy évezred múlva, tízezer év múlva egész munkásságomnak nyoma se lesz, tán az egész magyar nép és magyar nyelv örökre a feledésbe süllyedt.” A teljes illúziótlanságnak ezt a heroikus gondolatát próbáltam a belőle fakadt, rá felelő versben folytatni 1970-ben. FODOR ANDRÁS Ifj. Iványi-Grünwald Béla gyűjteménye A Forrás 1970. U. számában Joós Ferenc Emlékezés ifj. Iványi-Grünwald Bélára címmel érdekes és értékes cikket írt. A cikk eredményesen hívta fel figyelmünket a nem régen elhunyt és máris majdnem elfelejtett kiváló történészre, a nagyszerű emberre; Kecskemét fiára. Á szerző nyomatékosan felhívta a figyelmet Iványi-Grünwald gyűjteményére, könyvtárára. Említette a dr. Czigány Lóránt által készített katalógust is, amit szerinte a Szepsi Csombor Literary Circle, az Angliában élő magyarok londoni kulturális egyesülete, a Szepsi Csombor Márton Irodalmi Kör adott ki Hungarica címen, angol nyelven. Lehetséges, hogy van a Hungaricanak egy ilyen kiadása is, én azonban ezt nem ismerem. Véleményem szerint jelentősebb az a kiadás, ami a londoni egyetem egyik, az ifj. Iványi-Grünwald Béla hagyatékában érdekelt intézetéhez kapcsolódva jelent meg. 1967-ben angliai tanulmányútam során eljutottam a Londoni Egyetemre is, ahol többek között a School of East European and Slavonic Studies-t is felkerestem. G. H. Bolsover, az intézet igazgatója a legnagyobb előzékenységgel fogadott, és mind neki, mind pedig munkatársának, G. Cushingnak, a Magyarországon is megfordult intézeti magyar tanárnak az volt az első kedvessége, hogy megmutatták az intézet könyvtárának magyar állományát és a külön kezelt, azelőtt kevéssel megszerzett ifj. Iványi-Grünwald Béla-féle gyűjteményt, könyvtárt is. Megajándékoztak annak katalógusával is, ami ugyanúgy a Hungarica címet viseli, mint a Joós Ferenc által említett kiadvány. Továbbá ugyanúgy 1130 tételt sorol föl, de más a kiadója, és nem felesleges megemlíteni, hogy előszavát Gregory Macdonald (1966. szeptember 30-i keltezéssel) írta. Hasonlóan lényegesnek tartom megemlíteni azt is, hogy az előszó után G. H. Bolsover írt hozzá magvas bevezetőt. Az előző rövid és nem lépi túl az előszavak szokványos tartalmát, ellenben a bevezető nem más, mint Iványi-Grünwald részletes életrajza. Ahogy olvasom Joós Ferenc cikkét, úgy látszik, hogy nagyban támaszkodott erre az életrajzra. Különben a könyvet Grünwald Béla özvegye adta ki, és nem Angliában, hanem Nyugat-Németországban nyomták. A Hungaricaban felsorolt anyagot magam is láttam. A Londoni Egyetem Kelet-Európai és Szláv Intézete könyvtárának féltve őrzött és gondosan ápolt kincsei. Nézegetve a gazdag gyűjteményt, azt hallottam vendéglátóimtól, hogy igyekeznek megszerezni az intézet számára a hagyaték többi részét is. Hogy ez pontosan miből áll, azt nem tudom. Lehetséges, hogy azóta már azok is az Intézet birtokában vannak, annak az intézetnek, amelynek életében külső munkatársa volt. 78
