Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Lázár István: Jegyzetek a mai filiszterségről
De — eltekintve most az 194-9—1956 közötti évek problémáitól — a filiszterségről szólva nem kerülhető meg az a sajátos körülmény, hogy az 1960 utáni fél évtizedben sem volt túl könnyű azokat mozgósítani, felrázni, akikben esetleg rejteztek a nyárspolgárinál magasabb ambíciók is. Egy elég ésszerűcélszerű kompromisszum kialakult velük, de továbbmozdítani csak egy hányadukat sikerült. Miért? Még mindig széles körben hatott a közéleti-politikai kiábrándulás. A termelésben fokozatosan kiütköztek azok a nehézségek, amelyeknek az összesítése, elemzése, általánosítása azután a reform kitűzésére vezetett. A társadalmi aktivitásra, a demokratizmus nyújtotta beleszólásra nem nyílt elég alkalom. És: amikor egy év vagy egymást követő évek programja „az elért eredmények megszilárdítása és a továbblépés előkészítése”, s a siker vagy a kudarc nemigen fejezhető ki másként, csakis azzal, hogy emelkedett-e az emelkedni való ama néhány százalékkal, akkor akármilyen reális, szükségszerű és végeredményben magasrendű célt rejt is ez a színtelen megfogalmazás, az emberek fantáziája, az egyént — bizony sokszor csak képzeletén, érzelmein át — mozgósító tettvágy nehezen talál fogódzót. Ugyanakkor a kiábrándító, elkedvetlenítő tényezők mindig konkrétabbak, személyhez szólóbbak. A reform után — I Az új mechanizmust elsősorban azért tartom fontosnak a nyárspolgáriság szemszögéből is, mert világos helyzetet teremtett. Mintegy jogot adott arra — bárha nem örvend fölötte —, hogy akinek ennyi is elég, az csak gyarapodjék (de a társadalomnak tett szolgálatai arányában). Ugyanakkor azonban nyomatékosan hívja és várja mindenki más további — anyagi elismerésben esetleg nem is mindig részesíthető — támogatását is, egy jobban országunkra, viszonyainkra szabott, rugalmasabb, korszerűbb mechanizmus kialakításában s a remélt eredményekkel való okos-ügyes tovább- gazdálkodásban. Olyan távlatokat nyit tehát meg, amelyeknek kiteljesedése során nemcsak anyagiakból várhatunk többet s nemcsak egyéni buzgalmunk hatása-eredménye lesz direktebb, hanem hazánk — természetesen megtartva, sőt éppen így szilárdítva meg helyét a szocialista közösségben — sajátosabb arculatot ölt. Ez a program nemzeti és nemzetközi szempontból egyaránt hallatlanul fontos és izgalmas. Részesének lenni egzisztenciálisan is, de erkölcsi igényeinket — s akár becsvágyunkat — tekintve is érdemesnek látszik. Akár a munkáról, akár a közéleti tevékenységről legyen hát szó, sorvadni fognak az eddig kedvelt hivatkozási, összehasonlítási alapok, hogy „itt”, „ilyen körülmények között” ki miért húzódott vissza magánérdekű vágyainak-szórakozásainak sündisznóállásaiba. Elválik, ki az, aki csak ürügyet talált mélyen beágyazódott filiszteri magatartása igazolására, s ki az, akit valóban csak az elkedvet- lenedés, a lehetőségek megtapasztalt s elkeseredve észlelt hiánya késztetett begubózásra. Eközben milliós értékű találmányoktól Kovács és Szabó szaktárs köznapi szorgalmának felserkenéséig a reform végtelen tartalékokat tár fel, annak ütemében, ahogyan szubjektív és objektív ösztönző hatásai kiteljesednek. Mindaddig, amíg a nyárspolgáriság konkrét megnyilvánulásait nem a fenti összefüggésekbe ágyazva tekintjük, határozottan fenyeget a veszély, hogy mosdóvízzel gyermeket öntünk ki. A reform után — 2 Mainapság sem kellemes elviselni egyes pénzzel pöffeszkedőket. S látni, hogy tartós fogyasztási cikkek és ingatlanok, amelyeknek magánbirtoklása, szerény s rendeltetésszerű használata nem lehet idegen tőlünk sem, fitogtatott kiváltságként, vagy ahogy a szociológia nevezi, státusz-szimbólumként szerepelnek. Ha valaki kocsit cserél, mert a régi ára annyi vagy több, mint az újé, egyszerűen nyerészkedik. Ez ugyan nem dicséretes dolog, de a kísértés nagy, és ne feledjük, hogy ezt a kísértést az hozza létre, aki a kereslet-kínálatot szabályozza. De ha valaki kocsit cserél, mert a szomszédjának vagy beosztottjának „jobb” van (de nem a használati értéket tekintve, hanem csak újabb vagy nyugati márka, avagy divatosabb színű), akkor már csak egyfajta hamis értékítélettel van dolgunk, a filiszterség egyik jellegzetes megnyilvánulásával. Érdekfeszítő nyomon kövatni, hogy miután nálunk nincs mód a tőkés tárasdalmakban szokásos ezerféle nyerészkedésre, spekulációra, az emberbe elég mélyen berágódott „üzletelési ösztön”, kupechajlam milyen mellék- és rejtekutakat talál. Aki ismeri a legalitás és illegalitás határterületein imbolygó autó- és ingatlan-, avagy akár bélyeg-börzék világát, igazolhatja ezt. (Az oly szolidnak látszó bélyeggyűjtésről itt csak annyit, hogy például a nyugatnémet bankkamatláb bármilyen módosulását Budapesten, egy Népköztársaság úti presszóban 24 órán belül „lereagálják;” hogy hogyan és miért, azt csak hosszabb szakdolgozatban tudnám feltárni.) 4* 51
