Forrás, 1971 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 2. szám - HAZAI TÜKÖR - Varga Vera - Berkovits György - Fóti Péter: Szabolcsi tetők
kára, mert már hetek óta gyulladásban volt. Jakabné az arcát borogatta és triaseptylt vett be, nagyon fájtak az arccsontjai. Az építőmunkásokkal búcsúzáskor összeölelkeztek, Jakabné négy kendőt — maga készítette szőttest — és két üveg bort ajándékozott nekik. Megkezdték a beköltözést, amíg hurcolkodtak, az járt az eszükben, hogy hol, milyen körülmények között is laktak eddig. Amikor 16 éve összeházasodtak, Ózdra költöztek albérletbe, egy köves konyhába. Két év után hazatértek Jakab szüleihez Nagyarba; külön szobájuk volt, földes. Később a szomszédos Tivadarba mentek az asszony szüleihez, ugyancsak egy földes szobába. Nagyon takarékoskodtak, végre öt évvel ezelőtt—35 évesek voltak mindketten — 40 ezerért Nagyarban telket vettek és házat, egy régi vályogfalú, földes, két szoba, konyhás nagy épületet. Tavaly költöttek rá 20 ezret, és néhány hónap múlva elvitte az ár. Most Sz—8-as típusú lakásba hurcolkodnak: két szoba, fürdőszoba, előszoba, konyha, kamra, téglás, padlós. Azonnal betették a konyhába a régi szekrényt, egy sezlont, három széket és tűzhelyet, amelybe begyújtottak. Polcokat helyeztek a kamrába és rá az élelmet. A belső szobába egy ágyat tettek. A költözést befejezték. Jakab nézte a falakat, végigsimítótta, és jólesően állapította meg, hogy ide nem esik be az eső. A felesége meszelni kezdte a konyhát. A gyerekek a tűz köré telepedtek és harsogva nyugtázták, hogy milyen világos van, jól lehet olvasni, nem úgy, mint a sufniban. Közben a műszaki átvevők jegyezgették a hibákat: az ablakok rosszul csukódnak, az ajtókilincsek rozogák, a padlásfeljáró nincs meg, az eresz hullámos, a tetőzet faszerkezete egy kicsit görbe. Akkor az építők megkérték Jakabékat, hogy újból költözzenek ki, amíg kijavítják a hibákat. Kicipekedtek, és ismét fázni kezdtek. Egyáltalán nem bánták volna, ha a hibákat nem javítják ki, nem érzékelték, hogy ez a nagy kőház nem tökéletes. ígéretet kaptak, hogy estére ismét visszaköltözhetnek. Jakabné tehát ünnepi ebédhez készülődött, tyúkot vágott, húslevest főzött, aztán bablevest is, töltött káposztát és fánkot sütött. Bort is hozott. Késő délután újból beköltöztek. A műszaki átvevőkkel megállapodtak, hogy a tetőt nem bontják le, jó erős az így is, a ferdeség csak a szemet bántja, majd kevesebbet fizetnek. De a kéményt át kell építeni kétlyukúvá. Az asszony megterített — már besötétedett —, és enni kezdtek. Mosolyogtak. Kellemes meleg volt. Kint ismét esett az eső. Vacsora közben tervezgettek: a belső szobát úgy rendezik be, hogy két ágyat, egy sezlont tesznek bele, meg szekrényt, asztalt, itt alszanak négyen — a két kisebb gyerekkel —, a gyerekek is itt tanulnak majd. A nagyobb fiú a konyhában fog aludni; az első szoba vendégszoba lesz, ide szép bútort vesznek, ha lesz pénzük, egyelőre üresen marad; az előszobába virágokat tesznek és fogast. A fürdőszobát is berendezik, ha bevezetik a vizet, addig a gyerekek könyveit helyezik el ott. A férfi hirtelen elszomorodik, rászól az asszonyra, hogy ne tervezgessen, mert mindig közbe jöhet valami, baleset, betegség. Az asszony rosszkedvű lesz és elhallgat. A gyerekek fogócskát játszanak, mind a hat helyiséget birtokba veszik. Éjjel lerúgták a takarót. Elszoktak a melegtől. Egyforma házak Ha a kisari faluszélen megáll az ember, és végignéz a Petőfi Sándor utcán, a jobb oldalon 13 új házat lát. Három kékes-szürke színű a falazóblokktól, a többi sárga-rózsaszín-piros a téglától — a házakat még nem pucolták be. Ránézésre nagyjából egyformák az épületek, bár a lakók különböző típusterveket neveznek meg, a felsorolás hasonló: két szoba, konyha, kamra, fürdőszoba, előtér. A tizenhárom házból nyolcban jártunk, a tulajdonosok: Király János, Lakatos Béla, ifj. Lakatos Géza, Pleibán Sándor, Horváth Elemér, Botos Ilona, Toldi Viktor. A családoknak a következő kérdést tettük fel: „Hogyan tetszik új házuk és az utca?” A házakat nem elvont jelzőkkel értékelték: szép, tetszetős, gyönyörű, hanem gyakorlatiasan: „megfelelő, nagyobb, miénk” stb. A házakról alkotott véleményeket nem befolyásolta, hogy hányán (egy személytől tíztagú családig) laknak benne, és az sem, hogy mekkora az épület. Mindnyájan úgy nyilatkoztak, hogy jól választottak. („Megvártam, amíg a többi ház elkészül, az enyém utoljára épült, mert az ismeretlenbe nem vágok.”) Az utcakép értékelésénél eltérőek a vélemények: hat családnak tetszik az egyöntetűség és a majdani egységes drapp szín. („Jó, hogy ilyen egyformák a házak. A legszebb utca lesz, mert nincs kivétel a házak között. Egyszerre vitte el a lakásokat a víz, legyenek is egyenlőek, nem baj, hogy emlékeztetnek az árvízre, úgyse felejthetjük el.”) Ketten kívülről meg akarják különböztetni a házukat. („Beleegyezem abba, hogy most egyszínű legyen, de később átfestetem, még nem tudom, milyenre. Kőporral szebb lenne, bordó a két szélén, középen kék vagy zöld. Ne emlékeztessen az árvízre!”) Az emberek meglepődtek kérdéseinken, mert nem ezek a napi gondjaik. Egyforma házak, különböző emberek, egyező vélemények, mert életük is hasonlóan alakult. 42
