Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 6. szám - HAZAI TÜKÖR - Zám Tibor: Őrjárat a „mellékes” körül

„Elkerülte a figyelmemet..

A ktsz alapszabálya semmilyen útbaigazítást nem tartalmaz a másodállású, mellékfoglalkozású munkákkal kapcsolatban. Ebből kiindulva teljesen ellentétes következtetésekre jutunk: ami nem tiltott, az megengedett, vagy fordítva: ami nem megengedett, az tiltott. A ktsz-en belül — hallgatólagosan — az előbbi következtetést fogadták el: a kérdésben sem a vezetőség sem a közgyűlés nem foglalt állást. A nagy társadalom oldaláról nézve sem tekinthetjük tilalomfának azt, hogy a kisebb közösség életét szabályzó paragrafusok nem adnak útbaigazítást. A másodállású és mellékfoglalkozású munkaviszonyok létesítéséhez elegendőnek véljük az állami törvényeket: egyetlen szövetkezeti tagot sem foszthatunk meg — csupán azért, mert nem állami szektorban dolgozik — a többletjövedelemtől, hogyha az általa végzett munkatöbblet társadalmi érdekeket szolgál. Ugyanakkor elismerjük a kis termelőközösségeknek is azt a jogát, hogy ne engedélyezzék tagjaiknak a másik munkaviszony létesítését. Ilyen jellegű munkaviszony létesítéséhez egyébként mindenkor szükséges annak az üzemnek a hozzájárulása, amelynél a munkavállaló főfoglalkozásban dolgozik. Szükséges, függetlenül a szövetkezeti tag sajátos státuszától: attól, hogy tulajdonos is ott, ahol főfoglalkozásban dolgozik. Itt jegyezzük meg, hogy nem indokolatlan a gyanakvás, amellyel a kevésbé szerencsés vagy leleményes embertársaink figyelik a náluknál szerencsésebbeket és leleményesebbeket, akikhez több csatornán keresztül — ám nem mindig a többletmunka után — folydogál, vagy folyik a pénz.

Arra a kérdésre, hogy miért vállalt munkát a ktsz másodállású és mellékfoglalkozású munkaviszonyok létesítésével, az elnök válaszol: a rendelés idején már nem volt a szövetkezetnek szabad kapacitása. És a vállalást a kért határidőre csak túlóráztatással lehetett volna teljesíteni, ami béralaptúllépéssel járt volna.. . Ez utóbbi érv azt sugallja, hogy a kérdéses időben (1968) a tervben megszabott keretek közt gazdálkodtak a bérrel. Ezzel szemben az az igazság, hogy mindhárom évben volt béralap túllépés: 1969-ben közel

200 ezer forint. E sorok irásakoi-----1970 szeptemberében — hasonló mértékű a túlfizetés.

Hogy évvégéig mekkorára növekszik az az összeg, amelynek nincs megfelelő arányban érték-fedezete, s hogy zárszámadáskor mennyivel kell „nyakon vágni” a nyereségrészesedést, azt előre megmondani nehéz volna. Mint ahogy utólag azt sem lehet már megmondani, hogy a mellékfoglalkozásban készült gyártmányokra mennyi túlórát fizettek ki. A szövetkezetnél ugyanis bűnös nagyvonalúsággal kezelik a bérkérdéseket: egyetlen ember foglalkozik a munkanormák kialakításával, a munka utalványozásával és azelvégzett munka igazolásával. Az általa kezelt egy példányban kiállított munkalapon— amely „bizonylata” a bérszámfejtésnek — tág tere van a manipulációnak. A ktsz- nél senki sem ellenőrzi, hogy arra a munkára használják-e a túlórát a műhelyekben, amelyre az elnök engedélyezte.

Az első érv, mi szerint a megrendelések idején már nem volt a szövetkezetnek szabad kapacitása—ugyancsak megérdemli a kommentárt. A későbbiekben is visszatérő momentum, de már itt utalok rá: 1968-ban és 69-ben valóságos szeszfőzdekampány volt az állami gazdaságokban és tsz-ekben. Hihető, hogy az ipar nem készült eléggé a megrendelés-dömping- re. Ez a mi ktsz-ünkre is érvényes. Más oldalról azonban erősen támadható a mellékfoglalkozásban való gyártás hivatkozási alapja. A ktsz-nek van ugyan egy termelési terve — amit teljesít is minden évben—, ám az abba foglalt gyártási feladatokról egyetlen szakember sem mondta, hogy kimerítik az üzem termelési kapacitását. Meglepő állítás, de többször elhangzott a személyes beszélgetéseim közben (szóban az elnök is úgy nyilatkozott), hogy a szövetkezet jobb szervezéssel s fegyelmezett munkával — tehát egyetlen fillér beruházási költség nélkül — 50-60 százalékkal magasabb termelési értéket produkálhatna a jelenleginél. A kihasználatlan belső tartalékok (amelyek tavaly is, tavaly előtt is adva voltak) meglehetősen nyugodt, kényelmes munkastílusra engednek következtetni. Ez a momentum kombinálva a bérügyek „nagyvonalú” kezelésével, s az ellenőrzés hiányával, nagyon valószínűvé teszik, hogy a kettős foglalkoztatású dolgozók nem nagyon nézték, mikor dolgoznak főfoglalkozásban s mikor mellékfoglalkozásban. Egy részlet a népi ellenőrzés jegyzőkönyvéből: „Az állami gazdaság... ktsz dolgozóval munkaszerződést kötött a pálinkafőző technológiai beszerelésének túlórában való végzésére mellékfoglalkozásként, ezért4176 Ft bruttó bért fizetett a gazdaság 1969. júl. 2-án a szerelés befejezésének napján ...” Ez a dolgozó „az elvégzett munkáért ugyanúgy felvette a ktsz-től a munkabért, mintha ezért mellékfoglalkozású munkaviszonyt nem létesítettek volna.”

Másik eset: Egy szeszfőző üst javítását végezte mellékfoglalkoztatású munkaviszonyban a ktsz négy dolgozója, részben az üzemben, részben a helyszínen. A vállalkozásban a nor- mázással, az időelemzéssel, a munkautalványozással, a munka átvételével, a jelenléti ívek havi összesítésével megbízott dolgozó is részt vett. (Fentebb már volt róla szó.) A bércsaláshoz ennél ideálisabb helyzetet el sem képzelhetünk, bár a bizonylatok „sem azt nem bizo24