Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZEMLE - Körber Tivadar: Egy könyv Kodályról
ségre? Tatán az utolsó visszatekintés, a számvetés és számadás belső parancsa életének abban a szakában, amikor az elmúlásra mint közeli valóságra kellett már gondolnia annak ellenére, hogy korához képest fizikai és szellemi erejének teljes birtokában volt? Lehet, hogy ez is. De minden bizonnyal az a külső körülmény is hozzájárult ehhez, hogy egy külföldivel beszélgetett, s nyilván fontosnak tartotta, hogy partnere (és rajta keresztül a külföldi közönség) számára semmi homályos vagy félreérthető ne legyen szavaiban. Ennek köszönhetjük azt a Kodálytól szokatlan kitárulkozó őszinteséget, mely a könyv minden lapjáról árad. A kötet öt, egymással szorosan összefüggő beszélgetést tartalmaz. Az elsőben életéről, pályakezdéséről, tanulmányairól beszél Kodály, valamint az egész életére döntő hatású találkozásáról a magyar népdallal, a gyűjtő-kutató munka megindulásáról. A második beszélgetés mottójaként Besch következő kérdését idézhetem: „Milyen viszonyban él egymással ... a kutató, a tudós Kodály — a zeneszerző Kodállyal?” A harmadik beszélgetés alighanem a legérdekesebb a számunkra. Tudtommal Kodály seholsem vallott ilyen módon saját zeneszerzői munkamódszeréről ..........Egynéhányszor azért én is megérhettem és átélhettem, hogy hogyan dolgoztak a nagy mesterek” — mondja többek között, majd később hozzáteszi: „ . . . a pedagógia nem ellensége a komponálásnak”. A negyedik beszélgetés teljes egészében Kodály működésének egyik legfontosabb területével, a zenei nevelés elveivel és gyakorlatával foglalkozik. Itt különösen fontos volt, hogy a lényeget pontosan, érthetően és a teljesség igényével fogalmazza meg. Számunkra mindez ismerős, de nem érdektelen az a mód, ahogyan ezt a külföldi számára érzékletesen kifejti Kodály, például a C-dur skálamódszer és a relatív szolmizációs módszer szembeállításában. A lényeg természetesen nem a módszer, hanem mindennek az embernevelésben való haszna, melyet többek között a következő frappáns megállapításban fogalmaz meg: ........az iskolai zenetatníásnak is van népgazdasági értéke, ha ezt az értéket nem lehet is azonnal készpénzre váltani.” Végül az ötödik beszélgetés olyan izgalmas kérdésekre keresi a választ, mint pl. a zene és a technika viszonya, vagy a kortársi zene, a közönség és a kritikus kapcsolata. Akárcsak emlékezetes utolsó duna- pataji beszédében, itt is a jövőben bízó Kodály szól hozzánk: ........úgy gondolom, . . . hogy újra eljön az az idő, amikor a kortársi zene és a kortársak jó barátságban lesznek egymással.” S végül arra a kérdésre, hogy kiket tart szellemi rokonainak és elődeinek, Kodály a népdalok névtelen alkotóit s a zene nagy mestereit említi s ezzel a vallomással zárja le a beszélgetést: „És már azzal is elégedett lennék, ha úgy tartanának számon, mint azoknak a régenvolt zeneszerzőknek nem méltatlan utódját, akik évszázadokkal és évezredekkel ezelőtt éltek. ” Lutz Besch kitűnő beszélgető partnernek bizonyul. Kérdéseiből (pi. „ . . . a zeneszerző Kodály bízta meg a tudós Kodályt népdalkutatással?”), megjegyzéseiből ( ........mindig keresem annak az okát, hogy miért játszik Tanár Úr műveiben a kórus és az emberi hang olyan nagy szerepet”, vagy később: „Tanár Úr tehát az alkotásaiban összeköti a nevelési szempon lókat az emberi hang iránti szeretetével” nagy szakmai felkészültsége világosan kiderül, de ahhoz is jóéi rt, hogyan lehet egy-egy közbeszólással a beszélgetést mindkét fél számára hasznosan s az olvasó számára érdekesen továbblendíteni. Érdeklődéssel és megfelelő érzékenységgel figyeli Kodály mondatait, egyértelmű elismeréssel regisztrálja a magyar zenei nevelés eredményeit, csupán ott mond ellent Kodály megállapításainak, ahol azok valóban vitathatóak: az ún. „avantgarde”-irányzatok megítélésénél. „Ezt a zenét normális ember egyszerűen nem értheti meg” ... „a dodekafon zene . . . úgy látom, semmilyen közönséget nem talál” — mondja Kodály. Ezzel szemben mai zenei életünk tapasztalatai egy későbbi megállapítását igazolják, miszerint „ezeket az estéket (ti. az „avantgarde”-zeneszerzők hangversenyeit K. T.) . .. . nagy közönségsiker kíséri, mert mindenki szeretné hallani az újdonságokat, amelyek olyan hosszú időn át el voltak zárva előlünk.” A beszélgetések természetesen német nyelven zajlottak le, Keresztury Mária szinte szószerinti pontossággal adta vissza a szöveget magyarul. Anyanyelvén mondanivalóit nyilván másképpen fogalmazta volna meg Kodály, mint ahogy az a könyvben áll. Besch a szalagra rögzített szövegen néhány, ilyenkor elkerülhetetlen változtatást végrehajtott ugyan, de ez a legkisebb mértékben sem fokozta le a beszélgetések spontán életszerűségét: a nyomtatott szöveg ugyanazzal a szuggesztivitással szól hozzánk, mely Kodály szavait életében is jellemezte. KÖRBER TIVADAR 89
