Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - SZEMLE - Pomogáts Béla: Utunk Évkönyv 70
UTUNK-ÉVKÖNYV 70 A kolozsvári irodalmi hetilap: az Utunk évkönyve harmadízben került a romániai magyar olvasó elé. Olyan vállalkozás ez, amely nálunk is figyelmet és elismerést érdemel. Annak idején, az első évkönyv beköszöntőjében így foglalta össze Létay Lajos, a hetilap főszerkesztője, az új kiadvány célját és értelmét: „Új vállalkozásunk, az Utunk-Évkönyv 68, szerkesztőségi munkánkból kinőtt, mindennapos feladatainkon felüli vállalkozás; szép irodalmi hagyományokhoz nyúlunk vissza vele, s talán jövendő örökség alapját veti meg. Mindenképpen: nagy örömmel vágtunk neki, azzal az elgondolással, hogy a mindenheti Utunk-számok mellett az Utunk-Évkönyv révén is újabb alkalmat teremtsünk irodalmunk s olvasóink találkozására ...” A sorban harmadik kiadvány is azt bizonyítja, hogy a szerkesztői vállalkozás sikerrel járt: az Utunk- Evkönyv valóban szükséges funkciót teljesít, valóságos társadalmi igényt elégít ki. Elsősorban talán nem is gazdag szépirodalmi anyagával, hanem tematikus összeállításaival. Noha — el kell ismerni — a szép- irodalmi válogatás is igényes szerkesztésről árulkodik. Az 1970-es évkönyvben például Szilágyi Domokos, Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Endre Károly, Hervay Gizella versei képviselik az erdélyi magyar lírát, Nagy István, Bálint Tibor, Szabó Zoltán, Lőrinczi László, Csehi Gyula és Molter Károly novellái, emlékezései a prózát. De jelen vannak a világirodalom — Cocteau, Eluard, Francis Jammes, Thomas Hardy, Rilke —, a román irodalom — Mihai Beniuc, Jebeleanu, Zaharia Slancu, Veronica Porumbacu — és a klasszikus magyar irodalom — Kosztolányi, József Attila, Illyés — képviselői is. Mint mondtam, ennek ellenére mégsem a szépirodalmi anyag jelenti a vállalkozás legfőbb érdemét, hanem a tematikusán összeállított visszaemlékezések és az ismeretterjesztő cikkek'. A tavalyi évkönyv a romániai magyar irodalom első korszakának kiemelkedő íróiról közölt személyes hangon megírt cikkeket. Kós Károly Bánffy Miklósról, Bartalis János Benedek Elekről, Kemény János Aprily Lajosról, Jancsó Elemér Kuncz Aladárról, Orosz Irén Szántó Györgyről, Gy. Szabó Béla Dsida Jenőről és Marosi Péter Gaál Gáborról beszélt. De másokról is olvashattunk érdekes írásokat. Ezt az irodalomtörténeti értékű sorozatot folytatja most az 1970-es kiadvány, amikor a felszabadulást követő újrakezdés eseményeit és atmoszféráját eleveníti fel. A romániai magyar irodalom különben is kettős jubileumot — születésének ötvenedik, újjászületésének huszonötödik évfordulóját — ünnepli mostanában: mindenképpen jogos az emlékezés. Erről beszél az évkönyv beköszöntője is: „A romániai magyar irodalom ötvenéves, a felszabadult országban írt irodalmunk huszonöt — olvasom —; de az írásművészetet diktáló emberségünktől semmi sem idegen, ami szépet és nemeset kigyöngyöztek magukból literaturánk előző századai, egyetemes kultúrák évezredei. Ez a tudat járja ma át és alakítja az emberség teljességének igényével szépírásunkat.” Az újrakezdésre emlékező írások sorát két — irodalomtörténeti dokumentumnak is tekinthető — szöveg vezeti be: Jékely Zoltán 1945. február 13-án, a kolozsvári Világosságban megjelent cikke: a Hol vannak a magyar írók? című számvetés és seregszemle, amely az erdélyi magyar irodalom háborús veszteségeit sorolja fel, s az újrakezdés lendületét akarja segíteni, — és Sütő András (akkoriban ötödik osztályos gimnáziumi tanuló) verse: azÁrvafiú dala. Ezután olvashatók az emlékező, múltat idéző beszámolók. Balogh Edgár a kolozsvári irodalmi élet megszerveződéséről, a Romániai Magyar írók Szövetségének munkájáról, a Világosság című lap tevékenységéről beszél; Jordáky Lajos az első háború utáni magyar könyvkiadó: a Józsa Béla Athenaeum emlékét idézi fel; Beke György a Népi Egység című lap küzdelmeire emlékezik; Kiss Jenő az Utunk megalapításának történetét mondja el. S a többiek — Szemlér Ferenc, Huszár Sándor, Fodor Sándor, Kántor Lajos, Bálint Tibor, Király László, stb. — is egy-egy jelentősebb irodalmi vállalkozás vagy esemény emlékét tárják a mai olvasó elé. Talán még külön meg kell említeni Kovács Györgynek A hazavágyó című írását, amely Tamási Áron utolsó éveinek epizódjai közül elevenít fel néhányat, a két író barátságának emlékeit. Az emlékezések — mondom: irodalomtörténeti jelentőségű — sorozatán kívül igen érdekesnek tekinthető az a vállalkozás, amelynek során az Utunk-Évkönyv kislexikon-formában vagy tanulmányösszeállításban ismerteti meg olvasóival a romániai magyarság kultúrájának valamely fontosabb területét. Az idei kötetben két ilyen információs anyag foglal helyet. Egyikük a romániai magyar színházi életet ismerteti. ASzínházi Kislexikon sorra beszéli el a szatmári, a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a nagyváradi, a sepsiszentgyörgyi és a temesvári magyar színház — nem egyszer évszázados — történetét; majd a legjelentősebb művészek — közöttük Borovszky Oszkár, Delly Ferenc, Janovics Jenő, Poór Lili, Szentgyörgyi István és Tóth Elek — pályáját ismerteti. A kislexikont Jordáky Lajos, a kolozsvári történettudományi intézet főmunkatársa állította össze. A másik ismeretközlő sorozat — Veress Zoltán, Huszár Sándor, Mikó Imre, Szentimrei Judit és Banner Zoltán írásaival — az erdélyi népművészet néhány klasszikus körzetét: pl. Kalotaszeget, Széket, Korondot és Torockót mutatja be. Végül ugyancsak haszonnal forgatható az immár hagyományossá vált „írói kislexikon” is, amely az évkönyv szerzőit — a legjelentősebb romániai magyar írókat — ismerteti meg velünk. Mindezek az összefoglalások igen hasznosak lehetnek a magyarországi olvasó számára is: kézikönyvek, lexikonok híján belőlük szerezhet tájékozódást a romániai magyar művelődés műhelyeiről és munkásairól. Ezt a tájékoztatást pedig egyre többen igénylik; az érdeklődés igencsak megnövekedett a határainkon túl élő magyarság élete és kultúrája iránt. Az Utunk 1970-re kiadott évkönyve ennek az érdeklődésnek a tápláléka lehet. POMOGÁTS BÉLA 90
