Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 4. szám - SZEMLE - Körber Tivadar: Egy könyv Kodályról

Bánk erkölcsi győzelme a lázongó ispánon pl. hangsúlytalan, a szín sarkába csúsztatott epizód maradt, noha ezzel a nádor Majortól is elismert magasabbrendű embersége szenvedett csorbát. A mostani Gertrudis mentes minden szépítő, közelhozó tendenciától, s egyszersmind, sajnos, a királynéi méltóságtól. Kivételes erélyt vagy intelligenciát is hiába keresnének benne. Ez utóbbi tán erősebben következik Máté Erzsi tévedéséből, mint a rendezői tervből.

Másként áll a dolog Kállai Ferenc inkább hangoskodó és izgatott, mint magávalragadó Peturjával meg a körülötte tömörülő jórészt öreg és öreges tunya, pohos pártütőkkel. Mindez már Both Béla legsajátabb intenciója lehet, amelyet sajtónk (kivált Molnár G. P. a Népszabadságban) általában elismeréssel fogadott. Hozzátartozik az efféle hajdani függetlenségi harcaink keményebb, kritkusabb megítéléséhez, s bizonyos fokig az alulról jött Katona József szemléletétől sincs távol. Nagyobb mérték- tartásra lenne azonban szükség! A bátor harcosként elhulló Petur, aki jól-rosszul mégiscsak kifejezezi a nemzeti sérelmeket, nem érdemel torzképbe illő gesztusokat, hangcsuszamlást. Végeredményben áll ez társaira is: utoljára ők is fegyvert fognak, a Biberachtól figyelmeztetett Bánk rájuk is számít, s ugyan miért akarna pusztán „erőtlen mormogók”-ra támaszkodni? (M. G. P. kifejezése.) Oszlassuk az illúziókat, de ne oltsuk ki a dráma sok szereplőjében — nemcsak Bánkban, Tiborcban — élő hazafias fényeket. II. Endre szerepére is vonatkozik ez: Somogyvári Pál jó úton van, de kissé még habozni látszik: bölcsessége vagy gyámoltalansága teszi a királyt megbocsátóvá? Katona az előbbit akarta kidomborítani, mert áldozott az alkotmányos nemzeti király egész múlt századot végigkísérő eszméjének. Sem okunk, sem jogunk ezt félretenni.

Bessenyei Ferenc jól értelmezi Bánk bonyolult egyéniségét, lüktetőén gyors, fojtott, mégis érthető, széphangsúlyú beszéde ritkaság színpadunkon. Kevésbé méltó társa az inkább dekoratívságá- val (öltözék, mozgás), mintsem lelki hullámzásával érvényesülő Melinda (Moór Mariann). Jobban Bessenyeihez tud magasodni az egyszerű (tán néha túl egyszerű) Őze Lajos Tiborc-alakítása. A kelleténél többször adta már a hidegfejű, gúnyos cselszövőt Kálmán György? Csakhogy remekül mintázza Biberach minden rezzenését; kitűnő ötlet .amint ujjával a falra firkálja a „haszon” szócskát „Ott van a haza, hol a haszon”-t mormolva. A mellékszereplőknél előbb érdemel említést Csányi Árpád nagyvonalú díszlete, mely az esztergomi palota szép román kerek ablakával hangsúlyosan érezteti a magyar középkor varázsát. S a hatásos jelmez, találékonyan megtervezett színpadkép a jó színészi teljesítményt megemelő keretnek bizonyul a Gertrudist sirató Izidora esetében (Sólyom Ildikó).

Áz új Bánk bán nem nyújt kivételes művészi élményt, ám nem ad okot az elkeseredésre sem. Irodalomtörténetírásunk — hisszük — az elkövetkező években annyira árnyalja majd Katona alkotói képét, hogy nem késhet soká az igazán méltó színpadi megelevenítés sem, a 20. század második felének Bánk bán-tolmácsolása.

NAGY MIKLÓS

Egy könyv Kodályról

„Számomra mindig az volt a fődolog, hogy népem hangját hallhatóvá tegyem.”

„Visszanézni a megtett útra, akár hegyek közt, akár az életben, nem szerettem soha. Mindig csak arra néztem, ami előttem volt” — írja Kodály a Visszatekintés c. gyűjtemény elején. Többek között ezért is nagyjelentőségű ez a posztumusz-kötet, mely Kodálynak Lutz Besch-sel folytatott beszélgetéseit közli, Ernest Ansermet, Benjamin Britten és Yehudi Menuhin előszavával, Szabolcsi Bence búcsúszavaival. A beszélgetések egy részét Kecskeméten, más részét Budapesten rögzítették hangszalagra 1964-ben, amikor a brémai Rádiótársaság filmet készített Kodályról s a nevéhez fűződő új magyar zenei nevelésről, melynek jó részét a kecskeméti Ének-zenei Általános Iskolában forgatták. (Az egyik fényképmelléklet is itt készült, Lakos Imréné énekóráján.) A kötet, melynek szövegét Kodály jóváhagyta, 1966. decemberében, tehát alig három hónappal halála előtt jelent meg német nyelven és három évvel később, 1969. decemberében tette hozzáférhetővé a magyar olvasók számára is a Zeneműkiadó.

A köztünk élt nagy zeneszerzőről, tudósról és pedagógusról eddig is sokat tudtunk, műveit, írásait, beszédeit ismertük, emberségéről, jelleméről sok közvetlen vagy másoktól hallott élményt őriztünk. Most mégis újdonságként lep meg ez az alig százoldalas könyvecske. Kodály, az ember, önmagáról vall, olyan közvetlenül és bőséggel, ahogyan azt azelőtt talán sohasem tette, gyermekkoráról, első zenei élményeiről (........Apám néha két vonat indítása közben bejött a lakásba és hegedült.”), tanulmányairól, küzdelmeiről. Hosszú életútjának gazdag tapasztalatai, szemléletének, a művészetről és társadalomról akotott felfogásának lényege summázódik szavaiban.

Az olvasóban felvetődik a kérdés: mi késztette a 82 éves embert erre a vallomásszerű közlékeny88