Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám - Hatvani Dániel: Három vers
HATVANI DANIEL ZÁPOROZÓ HALÁLBAN Háztetők: izzadt tenyerek. Ereszcsurgásban mit keresek? E falu miféle mundér rajtam? Zihálok olajos latyakban. Kabátgombom, e helyzetlámpa fénylik robbanásos világra, csillag lesz, mágnes-viharban verdeső. Fecseg hetedhét-országos eső. Sikoltani vagy elviselni? — kését a villám torkomnak szegzi. Örökmécs-fényben mozduló álmok, — záporozó halálban állok. Olvadt cukorban ülnek a kocsik. Melasz-sűrű sugárzás roncsol itt, beleragad a lépés, a vágta, nem hajt ki az áhítat ága. Kerítések festett oszlopa dagad, támadnak ellenem pódium-szavak, karmok, tüskék, szigorú szigony, fába szorult virágzás-iszony. Befelé nő csak a szirom, a levél. Felszáll a kémény, mindjárt Holdat ér. Hajítom csikkem, röpte rajza holnapokért vergődő hajsza. Hol kanyarodnak utak, árkok, fegyverkeznek suhanc-akácok, erdő vajúdik véres nyulakat, fejemre gránát-jégesők hullanak. Bekerítenek dér-szoknyás bokrok, — drótsövény-parkban szédelgő bolondot, hazáért hasbalőtt mészkő-bakát, kit nem óvnak balladás kopjafák.
