Forrás, 1970 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - SZEMLE - Szakolczay Lajos: Juhász Ferenc: Anyám
űzetnie JUHÁSZ FERENC: ANYÁM A remekmű újságpapírra nyomtatva is remekmű. Juhász Ferenc legújabb művét* kézbe véve mégis először a könyv testéről, külcsínjéről, a befogadott irodalmi művet könyv" művészeti és tipográfiai fogásokkal könyvremekké formált alkotómunkáról kell szólnunk- Ez ötlik szemünkben először, a szerényen háttérben meghúzódó könyvművész tipográfiát és kötéstervet az ünnepi alkalomhoz igazító varázslata; a könyv levegőssége, tágassága, s a mellékletnek elhelyezett családi fényképek régi időket felidéző sárgasága, és az a bensőséges, családi hangulatot érzékeltető szerkesztői gondoskodás, amely a könyvet kézbe véve azonnal megragad. Ez az első esztétikai élmény. Az olvasó még alig gondol a műre, de a könyvet végigsimitva érzi, hogy itt nem mindennapi ünnep fog következni. Talán ez a szemmel való gyönyörködés a kötet majd húsz évvel ezelőtt megjelent ikerpárját, az Apámat, juttatja eszébe, lehet, hogy az akkori szürke-kopottas köntös mögül is felsejlő kristálytiszta hangot idézgeti. De az is lehet, hogy csak úgy, magában örül a szép könyvnek. Lassacskán ezt is megszokhatta, hiszen nyomdaiparunk nem egy kiállításon világvásáron aratott sikert számos kiadványával. Mégis ritka az ilyen tökéletes összejátszás. A külső és belső forma konkrét irodalmi műben válik szétválaszthatatlan egységgé, s ez az a belső mag, mely struktúrájával vonzza a maga köré épülő héjat. Ami tőle látszólag teljesen különálló, de a gondolati kisugárzás erejét külső formaépítőkővé, meghatározóvá téve vele egy, a tartalmasított váz önmagában is esztétikai élményt hordozó volta. Amíg ez a mű tartalma felől nézve csak másodlagos, hiszen statikája a könyv formaszépségére tervezett, s igy az eposz monumentumát csak annyiban befolyásolja, amennyiben ezek a külső erők részleteket egymásba olvasztó szépségükkel visszafelé is hathatnak; addig az igazi — az irodalmi mű koncepcióját szervező — ,,váz” maga az egybelátott-világ, az a költői monumentum, mely Juhász nyelvteremtő erején, a költői szókincs különböző variánsain nyugszik. A kiindulópont mindenkor a szigorúan helyhez kötött anyagi-természeti világ. A földrajzilag szinte centiméternyi pontossággal meghatározott „biaikert”, az emlékben és a lélek bensőjében is újból és újból felbukkanó gyermekkor. A Hely. Időben és térben konkrét, valóságos partjait ami feszegeti, az az emlékek-felidézések iávaömlésszerű zuhataga. A költő eddig megtett életútjának — most már a lélekben is felidézett sors-élményként visszatérő jelen és múlt egybejátszásának — vetülete, az ősanyagképlékenységből kiszakadt, költői rendezőelvvel megszabályozott áradás. A Mindenség megragadásáért van ez afékezhetetlen nyelvteremtő erő, s annak lebírására az eposz forma. Mert Juhász új eposz-nyelvet teremt; a magyar nyelv eddig még kiaknázatlan lehetőségeit próbálja nyelvi leleményekben csúcsosodó katedrálisában. S az eposzban is szokatlan témát választ. A hősi cselekedetektől ment egyszerű parasztasszonyt, a szürkehétköznapi világ által megfakított édesanyát. Őt ékesíti fel, az ő földhözragadt életével képzeletét csak mégjobban a „megáldott-méhű Anya”, a „Mindenség-Asszonya” kiteljesedés felé növeszti. A szigorúan én-központú élményt így emeli egyetemessé, az egyedi mozzanatok részstruktúrájából az általános felé haladva új valóságot épít. Az eposzhős, számára csak alkalom, hogy a világról valljon. Meg Életről és Halálról. A kertből elindulva és a ,,csontcsipkecsillagocskák”-hoz megérkezve, a biai ősagyag-udvar tornácától a ,,biai ősgömbbe-zárt végtelenségig”. Körforgása az anyag körforgása; hogy fölül emelkedhessen a gravitációs^ tér törvényein, a halált maga mögött kell tudni. Nehogy lehúzzon. Mert a Törvény az Élet. A mindenséggyökerű, a halál felé menetelő, az életet a halállal kijátszó örök-egy. A halál felé menetelő, de a léten túlról is visszasugárzó. Az anyaggal elvegyült Apa. Az Apa hiánya. Ez a hiány, a betöltetlen űr, élet és halál összefonódásában maga az életszeretet, az anya felé sugárzó féltő gondoskodás. Ha mindvégig az Élő — az eposz-hős anyag — marad is a kompozíció fókuszában, a megidézés a halottal kezdődik. Aki hiába tért le a biai temető sárga agyagába, életének tettei és eseményei újból valódiak a megJuhász Ferenc: Anyám, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1969. 88
